A+ A A-

Stílusból jeles – Renault Twingo 1.0 SCe

Egy gyengébb sorozat után ismét jól sikerült az új Renault a Twingo. Ötletességből, stílusból, jópofaságból jeles, és mindehhez hozzájön még az autó ritkaságnak számító felépítése.

Autót tervezni nem egyszerű művelet, még a szürkébb, semmitmondó formájúakat sem. A csinosak, egyediek és szépek megalkotása meg egyenesen művészet, mint a szobrászat vagy a festészet. Az első Renault Twingo nem a szépségével hódított, hanem sokkal inkább az aranyos stílusával, színes és vidám volt kívül-belül. A Renault minije hódított és tarolt mindenhol, ahol árulták, 15 éven át készült. A második sorozat meg nagy bukás volt. Persze nem ok nélkül, átmentettek pár tipikus Twingo-részletet a folytatásra, ám az összhatás nagyon satnya lett. A számok nem hazudtak, és a kudarcból értettek Párizsban, tudták, a harmadik sorozattal nem követhetik el a korábbi hibát.
Az első sorozat sikerét szinte lehetetlen megismételni, de a harmadik generációnak azért nem rosszak az esélyei. Ez is tud mosolyt fakasztani az ember arcára. Pedig igazából semmi köze nincs az elődjeihez, ez első ránézésre feltűnik. Az új Renault Twingo például már ötajtós, ferdehátú, míg az elődök háromajtósak voltak. Azonban, akár csak az első sorozat, ez is hihetetlenül karakteres, egyedi és aranyos darab. Engem valamiért a korábbi sikermodellre, az 1961-1993 között gyártott Renault 4-esre emlékeztet, meg kicsit a Fiat 500-asra is. Persze nem a formája, hanem inkább a stílusa miatt. Az új francia mininek nagyon egészségesek az arányai, a vonalait elnézve, nem lehet rajta hibát találni, egyetlen eltúlzott részlet vagy elem nincs rajt. Kirí ez a kedves kis járgány az egyenautók közül az utcán. Jól megtervezték, hogy ilyen tömpe az orra, rövid a fara, a kerekei pedig kikerültek a sarkokba. Pedig nem tűnik túl bonyolult formának, ám cseppet sem lehet könnyű ilyet alkotni. És az az igazán zseniális benne – mint ami az első Twingóban volt –, hogy tizenöt év múlva sem tűnik régiesnek vagy fáradtnak ez az autó. Na és akkor ott van még, hogy a cseppet sem hétköznapi külsőt tovább lehet bolondítani mindenféle matricákkal, dekorcsíkokkal is az oldalán. 

Hirdetés

És hát a bele is megér egy tanulmányt. Épp oly trendi és egyedi, mint a Minié vagy a Fiat 500-asé. Azonban minőségérzetben már inkább az utóbbival rokon, sok a kemény műanyag. A körülöttünk lévő anyagokon érződik, hogy próbáltak spórolni, mégis csinos, egyedi és kellemes a környezet. Az utasteret mindenféle színes betétekkel, ülésszélsávokkal lehet feldobni. Személyre szabva, a stílusunkhoz igazítva alakíthatjuk a Renault Twingo belsejét. Persze ez nem újdonság, a többiek is így csinálják, de ettől még jó. Mint ahogy a kényelmes egybefejtámlás ülések, bár biztos vannak olyanok, akiket zavar, hogy nem állíthatják a fejtámlát. Az R-Link nevű központi kijelzőn a fedélzeti rendszer mindent tud, ami ma elvárható. Sőt, még olyan finomságok is vannak benne, mint a tolatókamera. A biztonsági arzenál része a blokkolásgátló, a kipörgésgátló, a menetstabilizáló, az emelkedőn való elindulást segítő automatikus fék, no és ami ilyen kisméretű autóban szokatlan, a sávelhagyás-figyelő is. Négy személynek kényelmesebb, hogy a Twingo ötajtós, de igazi kényelemről azért túlzás beszélni. Elöl még elfér két felnőtt, de hátul már passzentos, kevés a fej- és lábtér. A hátsó ablakok üvege nem tekerhető le, csak kibillenthető. Persze, akiknek ezt a kocsit szánják, azok csak hébe-hóba szerveznek társasutat.
A 188 literes csomagtartóméret nem sok, de azért ennyi, mert trükkös kis autó ez, a poggyásztér alatt van ugyanis a motor. Az új Renault Twingo rokoni kapcsolatban áll az új Smart Forfourral, amely szintén a szlovéniai Novo Mestóban készül. A német technika és a koprodukció eredménye a hátsókerékhajtást és a farmotor. A Kis Polszki-s megoldás elsőre fura, de nem rossz, csak szokni kell. A gond inkább azzal van, hogy a háromhengeres, 999 köbcentis motor kevés, még egy ilyen kis kocsihoz is. Persze az adatokból lehetett következtetni arra, hogy nem egy méregzsák, de mégis furcsa, hogy mennyire nem megy. Az sem szimpatikus, hogy alapjáraton a háromhengeres motor egyenetlenül jár, és ezt a remegést bizony érezni az utastérben, leginkább hátul, s olykor a kormányon is. A műszert pörgetve érdekes, vicces, de kellemes a morgása. Ahogy a legtöbb Renault-ban, ebben is van Driving eco gomb, amely elméletileg segíti csökkenteni a fogyasztást. Ennél azonban ez sem használt. A városi 8 liter inkább irreális, mint baráti egy ilyen kis autó kis motorjától. Autópályán érzékeny a szélre, és érezhetően erőlködik is. Furcsán viselkedik a sztrádán, és ez még úgy is nehezen védhető, hogy a Twingót alapvetően városi mininek szánták. Viselkedése nagyon furcsa és kevéssé meggyőző. Vezetni amúgy kellemes és könnyű ezt a kocsit. Ahogy parkolni is gyerekjáték vele, szürreálisan kis íven meg tud fordulni. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, ez mindenkit el fog ragadtatni.
Többek között esőérzékelő ablaktörlő, ülésfűtés, digitális automata klíma, tempomat és navigáció is volt az általunk tesztelt Twingóban. De már első pillantásra is sejti az ember, hogy ez nem a tömegeknek készült olcsó tucatautó. Szóval nem olcsó, de nem is eltúlzott árú. Nagyjából olyan áron vehetjük meg, mint legfőbb riválisát, a Fiat 500-ast. És az vitathatatlan, hogy az új Renault Twingo jó autó, jól átgondolt, megrajzolt és megalkotott termék. Az új francia divatcikk, amelyet akár egy trendi belvárosi butikban is árulhatnának. A célcsoportot amúgy is ott találják.
Kiss B. László

Műszaki adatok
Motor: 999 cm3
Teljesítmény: 71 LE, 91 Nm
Végsebesség: 151 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 14,5 s
Vegyes fogyasztás: 6,7 l/100 km
Alapár: 2 590 000 Ft
Tesztautó ára: 3 930 000 Ft

Külső: 5
Belső: 4
Ár/érték: 3
Előny/hátrány
+ Vidám megjelenés, egyedi stílus, nagyon fordulékony, ideális városi méret
- Gyenge és nagy fogyasztású motor, szűk hely hátul

Utoljára frissítve: 2015. július 28., kedd 09:37
Értékelés:
(11 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!