Összement a Dacia Logan MCV, a második generáció kisebb, mint az első volt, és az átlagos méretű kombiból ráadásul már nincs hétüléses változat sem. Magyarul sima kombivá lett a Logan MCV.

Az előd jóval nagyobb és magasabb is volt. De kellett is a tér és a méret, mivel azt hétüléses kivitelben is lehetett rendelni. Az első Dacia Logan kombi azon kevés autó közé tartozott, amelyben hét személy is normálisan el tudott férni, leghátul nem kellett összegubózni és összeragadni a szomszéddal a nyári kánikulában. Volt létjogosultsága ennek a modellnek, főleg mifelénk, a csóró keleten.

Mert a Logan MCV még hét üléssel is meglepően olcsó volt, már 3,2 millió forintért haza lehetett vinni. Na, most ugyanennyibe kerül a jóval méretesebb hétszemélyes egyterű, a Lodgy. A legolcsóbb Logan kombi persze jóval kedvezőbb árú, 2,23 millióról indul, de ebbe már nem rendelhető plusz két ülés, és igazából nem is férne be normálisan. Ettől még a csomagtartója hatalmas, bár már nem szekrényajtóként nyílik a hátsó ajtaja.

A csomagtartó továbbra is hatalmas a Dacia Logan MCV 1.5 dCi esetében, bár már nem szekrényajtóként nyílik a hátsó ajtaja.

A csomagtartó továbbra is hatalmas a Dacia Logan MCV 1.5 dCi esetében, bár már nem szekrényajtóként nyílik a hátsó ajtaja.

Egy olyan autónál, ami elsősorban az árával próbál hódítani, minden más szempont csak ezután következik. Így a külső is, de azért az sem sokadrangú kérdés. A francia tervezők erre is figyeltek, hiszen a Dacia Logan MCV nem csúnya. Sőt, abszolút fogyasztható a külső, nincs túllihegve a design, visszafogott, mégis pofás elölről, bármennyire is furcsán hangzik ez egy Dacia Logan 1.5 dCi teszt kapcsán.

Oldalról már nem annyira harmonikus a forma, a hatalmas csomagtér valahogy nem passzol igazán a többihez, pedig ennek már nem is teljesen függőleges a feneke, mint az elődnek. A nagy hátsó túlnyúlás a formának, az arányoknak nem tett jót. Hátulról szintén nem annyira karakteres, elég egyszerű forma, bár ez sok kombinál is így van, kevesen tudnak nagyot alkotni.

A ragyogás bent sem köszönt ránk, persze egy fapados márkától dőreség lenne bármiféle extrát is remélni. Az autóteszt során az új Dacia Logan MCV 1.5 dCi belseje sem okozott meglepetést. A minőség gyenge, ezért a komfortérzet lehangoló, bár azért érezhető némi fejlődés is az elődhöz képest. Az utazót fekete és kemény műanyagtenger veszi körül, ami nem sok életkedvet sugároz. Érzetre normálisan, rendesen össze van rakva, de puha, finom megmunkálást itt ne reméljünk, hiszen ez a legolcsóbb autó a piacon, valamiből ki kell hozni a már-már arcpirítóan csábító árat.

Abszolút fogyasztható a külső, nincs túllihegve a design, visszafogott, mégis pofás elölről, bármennyire is furcsán hangzik ez egy Dacia Logan 1.5 dCi teszt kapcsán.

Abszolút fogyasztható a külső, nincs túllihegve a design, visszafogott, mégis pofás elölről, bármennyire is furcsán hangzik ez egy Dacia Logan 1.5 dCi teszt kapcsán.

A fapadosok királyában csupán az ülések díszvarrásai és a műszerek, légbeömlők krómkerete oldja az egyhangú sivárságot. No meg a Media Nav 7 nevű érintőképernyős multimédia-rendszer színes kijelzője. Ki gondolta tíz éve, hogy egyszer erre a szintre jut a Dacia? Pedig pár éve már a román márka modelljeibe is rendelhető a Renault berendezése. Amely amúgy nagyon flottul és precízen működik, ráadásul nincs túlbonyolítva, ésszerű és racionális szerkezet.

Persze vannak még az autóban bőven olyan megoldások, amelyek az olcsóságát segítik. Ilyen például a rövid ülőlap, a bovdenes fényszórómagasság-állító, a félig burkolatlan csomagtartófedél, a halovány, 18 méterre elvilágító első lámpák, a középkonzolon tanyázó ablakemelő-gombok, az indexkar végére tett dudagomb, amelytől több mint tíz év után sem tudnak szabadulni a románok, és így a vevők, no és persze a kemény és barátságtalan műanyagoktól sem. Itt aztán semmi sincs ami nem zavarja meg a bent ülőket, amin lehetett, azon spóroltak.

Nyomorogni az elődben sem kellett, és bár a tengelytáv 2,92-ről 2,64 méterre csökkent, azért a helykínálatra az új Logan kombi esetében sem lehet egy rossz szavunk sem. Az egy centi híján 4,5 méter hosszú autó utastere 4-5 személynek abszolút megfelelő.

No, de a lényeg egy kombinál a csomagtartó, ami a mostani MCV-ben 573 literes, az egyik legnagyobb, és nemcsak a kategóriában, hanem feljebb is. Már meg sem lepődik az ember, hogy a hátsó ajtó csak a középen van burkolva – ezzel is faragtak néhány lejt az árból. A nagyszájú Daciába könnyű pakolni az alacsony padlóra, a végéig szinte befeküdve ér csak el az ember keze. A két oldalt akasztók vannak a zacskóknak, és a 1:3/2:3 arányban osztott hátsó támlák ledöntésével több mint 1,5 köbméternyi helyre rámolhatunk. A bővítéskor nem kapunk sík padlót, de nagyobb bajunk ne legyen.

Az autóteszt során a gyengébbik, 75 lóerős, Dacia Logan MCV 1.5 dCi motoros változatát volt alkalmunk kipróbálni, és nagyon kellemes meglepetést szerzett. Szinte hihetetlen, amit ebben a Daciában produkál ez a Renault-erőforrás. Persze nem a környezetváltozás teszi, hogy a francia szerkezet így működik a román kezek közreműködésével, sokkal inkább a kis súly (1165 kg). A fogyasztása egyszerűen mennyei, még városban sem eszik 5 litert. Az ötödik sebesség használhatatlan városban, még ott sem kell a legnagyobb fokozatba kapcsolni, ahol 70 km/h a megengedett, annyira keveset pörög a motor.

Hangja azért van, nem durván, de zajos. Itt bukik ki az olcsóság, a csekély szigetelésen. A 75 lóerőtől nem sok jót remél az ember, de ennek a dízelmotornak az ereje is abszolút megfelelő a Dacia kombi esetében. Legalábbis normál személyszállításhoz, mert tehertaxiként nem próbáltuk ki. Van benne Eco-mód is, de ebben meglehetősen nyomatékszegény, meg fulladékony.

És mint minden Daciának, úgy ennek is az egyik legnagyobb ütőkártyája az ára. Már-már arcpirító, hogy mennyivel kevesebbe kerül, mint a konkurensei. Még a kelet-európai nagy ellenfél, a Skoda Fabia Combi 1,6 CR TDi Ambition (90 LE) is több mint egymillió forinttal többe kerül a maga 4,5 milliós árával. A Dacia Logan MCV induló ára meg a fele ennek, és ez tényleg elképesztő. A számok olvastán elgondolkodik az ember, most akkor mi a reális ár egy autóért. Valószínűbb, hogy ez, hiszen még ezen is keresnek azért a franciák.

Dacia Logan MCV műszaki adatok
Motor: 1461 cm3
Teljesítmény: 75 LE, 200 Nm
Végsebesség: 164 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 14,6 s

Dacia Logan MCV fogyasztás: 4,2 l/100 km
Dacia Logan MCV ár: 2 230 000 Ft

Dacia Logan MCV 1.5 dCi Arctic tesztautó ára: 3 361 000 Ft

Dacia Logan MCV vélemények
Külső: 4
Belső: 2
Ár/érték: 5

Előny/hátrány
+ Használható csomagtartó, csekély fogyasztás, olcsó ár, jó váltó és futómű
– Közepes ülések, gyenge komfortérzet, erős motorhang