A+ A A-

A jó szélvédő életet menthet

A nem szakszerűen beszerelt szélvédő életveszélyt jelent az autó utasainak – erre a tényre is igyekszik felhívni a figyelmet a Carglass, amikor kétévente megrendezett szélvédő-szerelési versenyt rendez.

 A személygépkocsik formatervezésének aktuális tendenciái alaposan megnövelték a szélvédők biztonsági szerepét. Az elmúlt 20 évben az autók üvegfelülete 20 százalékkal növekedett. Ennek is köszönhető, a karosszéria merevségének átlagosan 30 százalékát a szélvédő biztosítja. Régen nem igaz tehát az a vélekedés, hogy a szélvédő a menetszéltől és a csapadéktól védi csupán a jármű utasait – sokszor az utasok élete múlik egy szakszerűen beszerelt szélvédőn. Kiemelt szerep ütközéskor és boruláskor is
Boruláskor nagyrészt a szélvédő tarthatja meg a jármű behorpadó tetejét, végzetes sérüléstől óvva meg az utasokat. De kevesen tudják azt is, hogy megfelelően rögzített szélvédő híján a műszerfalban elhelyezett légzsákok sem képesek betölteni védelmi funkciójukat.
„Ezért is alapvető követelmény, hogy szélvédőcsere esetén a megfelelő minőségű szélvédő a megfelelő technológia alkalmazásával kerüljön az autóra – hangsúlyozza Jankovich Tamás, a Carglass működési vezetője. – Sajnos ez az életbevágó szempont még nem került be a köztudatba. Ez is oka annak, hogy az autósok egy része ellenőrizetlen, gyakran nem megfelelő technológiával és ismeretekkel rendelkező műhelyekre bízza ezt a műveletet, kockára téve saját és utastársai épségét is.”

Utoljára frissítve: 2014. április 22., kedd 16:15
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!