Napjainkban a páncélvonat Kim Dzsong Un koreai nagyúr kapcsán kerül leginkább szóba, de ezeknek a sínen közlekedő monstrumoknak egészen a háború végéig sok dolguk volt, majd a Monarchia összeomlásakor egy részük az utódállamok hadseregének birtokába került. Így maradhatott fenn az utókor számár a később újjáépített XII. számú páncélvonat is, mint a történelem egyik hírmondója.
A XII. számú páncélvonat
A legelső magyar páncélvonatot, pontosabban páncélozott vasúti szerelvényt egy 1885-ös mozdonyból Schober Frigyes főhadnagy irányítása alatt a 15. vasútépítő század katonái építették, a galíciai hadszíntéren egy vasúti műhelyben. Közönséges 10 mm-es kazánlemezzel borították be a vonat mozdonyát és a teherkocsikat. Ez a páncélvonat már 1914 szeptemberében Galíciában lőszert, élelmet, valamint sérülteket szállított.
Később aztán az 5. vasútépítő század kezei alól is kikerült egy hasonló módon összeeszkábált páncélvonat. A géppuskákkal és lövegekkel felszerelt kocsiból még csak menetirányba lehetett tüzelni, de már így is sikeres akciókat hajtottak végre vele. Lassan a MÁVAG szakemberei is felismerték a páncélvonat jelentőségét a hadviselésben, és javasolták a Hadügyminisztériumnak, hogy sürgősen álljon rá a gyártatásra.
A döntés két páncélmozdony építéséről hamar megszületett, mivel az orosz csapatok már áttörték Galíciában a frontot, idő híján így nem is rajzdokumentáció, hanem helyszíni irányítás mellett páncélozták a mozdonyokat. Ugyan sikerült időre elkészülni, ám a hegyes orosz gyalogsági lövedékek átütötték a martinacél lemezeket, ezért a páncélvonatok mozdonyait rétegelt páncélzattal újra kellett építeni.
Egy MÁVAG gyártmányú nehézpáncélvonat az I. világháború idejéből
A tél és a hó persze nagyban nehezítette a mindennapokat. A mozdony gőzével fűtötték ugyan a kocsikat, amin árnyékszék és távbeszélő kapcsolat is volt, ám megerőltető volt, hogy a pályát állandóan figyelni kellett. Hogy időben észrevegyék a pályasérüléseket, a vonat elé általában egy fákkal megrakott előfutót csatoltak, ami ha megszakadt a sín, kiugrott, így figyelmeztetve a hibára a páncélvonat vezetőjét.
A páncélvonatokat szinte minden hadszíntéren bevetették, hiszen a csapatmozgásokat, a legénységi, fegyver vagy éppen hadtáp utánpótlást akkoriban jóval hatékonyabbá tették. Később már fontos szerepük volt az éles harci helyzetekben is, mivel egyre fejlettebb páncélzatuknak és fegyverzetüknek köszönhetően komoly tüzérségi támogatást is képesek voltak nyújtani. A legnagyobb tragédia talán 1916. augusztus 28-án történt, amikor az erdélyi Nagytalmácsnál a IX. sz. páncélvonat egy román csapattal ütközött és telitalálatot kapott. Nyolc katona vesztette azonnal az életét, a vonatot pedig a súlyos károk miatt törölni is kellett az állományból.
Később Mautz János, az 1919-es proletár hadsereg főtüzére a régi Népszavának így mesélt el egy páncélvonattal kapcsolatos történetet:
“1919. június 4-én a Zsitva hídjánál Kovács tizedes a terepet távcsövezve meglepő kijelentést tett.
– Főhadnagy elvtárs, jön az erdő!
A velős válasz sem maradt el.
– Ne beszéljen marhaságot tizedes!
Rövidesen láthatóvá lett, hogy egy páncélvonat közlekedik, hosszú előfutó kocsiján pedig faágak, lombok tömege szolgálta az álcázást.”
