A+ A A-

Miniatűr - FIAT 500

A veterán Fiat 500-ast negyven éve nem gyártják, de ennél aranyosabb kisautót nem tudtak csinálni – sem az olaszok, sem mások.

Az 1930-as években az emberek már nem csak luxuscikként gondoltak az autóra. A második világháború szele még nem érintette meg Európát, így az olaszoknál, később a franciáknál és a németeknél is felmerült egy-egy olcsó, több személy és némi csomag szállítására alkalmas népautó megvalósításának a lehetősége. A későbbi legendás főmérnök, Dante Giacosa ekkor kapta első önálló munkáját a FIAT vállalatnál: legalább kétszemélyes, fél mázsa holmit cipelni képes járművet kért a vezetőség. Ekkoriban még szokás volt a nagy típusok lekicsinyítése, Giacosa is ennek alapján készítette el a terveket és 1934-re állt össze a Zero prototípus, majd az 500A jelzést viselő szériamodellt 1936-ban kezdték gyártani. Az autóra hamar ráragadt az olaszul kisegeret jelentő Topolino jelző, 12 évig ontották a szalagok, még a háború alatt sem állt le teljesen a gyártás, de 1948-ban kicsit átdolgozták a részleteket (500B). Egy évvel később a karosszéria is jelentősen módosult (500C), a termelés így zajlott 1955-ig. Az utód – szintén Giacosa munkájaként – 600-asként jött, új farmotoros elrendezéssel, de a mérnökzseni egy még kisebb, 500-as jelzésű modellt is készített, amely 1957-től, a Topolinótól megkülönböztetve Nouva 500 feliratot viselt a hátulján. Bár a piacon 600-as is jól teljesített, belegondolva végül az 500-as lett a Topolino valódi szellemi örököse és közel két évtizedes éves pályafutása alatt több mint négymillió példányban talált gazdára. Olaszországban a mai napig jobban szeretik és többen használják, mint a szögletesre kalapált, kispolszki donor eredeti 126-ost - a kis Bambinók országszerte ezrével futkosnak a városok utcáin és megéri hozzájuk jó minőségű alkatrészeket gyártani. 

Hirdetés

Vajon mi lehet titka ennek a csöppnyi szerkezetnek? Elsősorban a formája, amely azonnal mosolyt csal az arcokra. Gömbölyödő sárvédői, cipőgombszerű lámpái, apró kerekei és imádnivaló domborulatai érzelmileg varázserővel bírnak. A mechanika a mai világban viszont már macerás, többek között a felfüggesztés állandó (a megtett kilométerektől függő) karbantartást, kenést igényel, és ha ezt a tulajdonos nagyvonalúan elhanyagolja, az „összegyógyuló" elemekkel komolyan megmakacsolja magát a cuki kis járgány. A típust 1975-ig gyártották, a végén már párhuzamosan a szögletes 126-ossal, de az 500-as termelésének leállításakor valami megszakadt...
A 18 évet átívelő gyártás legfontosabb állomásait könnyű áttekinteni. A Nuova 500 (1957-60) volt a puritán ősmodell, ebben a FIAT első kéthengeres, 479 köbcentis, léghűtéses motorja dolgozott, 13 lóerős teljesítménnyel – a 600-as négyhengeres erőforrással futott. A szélvédőtől a hátsó gépháztetőig tartó vászontető összetekerve kabriókat megszégyenítő szabadságérzetet adott. A Standrad kivitelnél olcsóbb, gyengébb (11 LE) és kevésbé felszerelt volt az Economy. Az 500 Sport (1958-60) komoly tuningot kapott: a tetőt belemezelték, vastag piros csíkot pingáltak az ablakvonal alá, a 499 köbcentisre felfúrt motor pedig 21 lóerőt tudott felmutatni és akár 105 km/órás sebességgel is repíthette a kocsit. Családi autónak is megjárta a kombi 500 Giardinera (1960-77), amit 1968-tól az Autobianchi gyártott és a motort ebben hátul fekve építették be. Az 500 D (1960-65) megkapta a Sport erőforrását, de a ménest 17 lóerőre fogták vissza, ahogy a vászontetőt is kisebbre szabták. Az első komolyabb frissítést a Merkurnál is árult, 22 lóerős 500 F (1965-72) kapta: megerősítették a karosszériát, a futóművet és előre nyíltak az ajtók. Az F modellből kialakított 500 Lusso (1968-72) a választék csúcsát képviselte, míg az 500 R (1972-75) már félig 126-os volt az 594 köbcentis, 18 lovas motorral, a részben szinkronizált váltóval és a tömör keréktárcsákkal.

Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!