A dél-németországi Stettenben, Wolfgang Hagedorn által alapított Novitec komolyan kinőtte magát az elmúlt évek során. Nem túlzó állítás, hogy a tuning cég az első számú német műhely, ha egzotikus olasz sportkocsik komplett átdolgozásáról van szó, és a Ferrari után a Maserati, majd a Lamborghini is felkerült a listára. Nincs lehetetlen, ha a tulajdonos csak szebb felniket kér, ugyanúgy megkapja, mint egy teljesen megvadított autót, sőt a Ferrari esetében „sajátmárkás” egyedi kreációk is léteznek N-Largo jelzéssel, amik már mindent tudnak, amire a Novitec tuning képes.

A cég helyes megnevezése egy ideje már Novitec Group, a bolt pedig annyira jól megy, hogy az észak-amerikai értékesítésekhez már helyi képviseletet kellett nyitniuk. A Ferrarikat a kezdetek óta a Rosso, a Maseratikat a Tridente részleg gondozza, a Lamborghini szekciója pedig a bikás hangzású Torado lett. Újdonság a cég palettáján a Rolls-Royce tuning, mely a Spofec fantázia nevet kapta – valljuk be, nem sok fantáziával – a Spirit of Ecstasy mozaikszavas rövidítése által. A brit különítmény egyelőre csak Stettenben működik, és a hamarosan kifutó Phantom már nincs is az étlapjukon, csak a Ghost limuzinnal és a Wraith kupéval dolgoznak. Ez utóbbihoz egyébként Overdose néven teljes tuning programot is kidolgoztak, és amint megjelenik a Wraith-alapú Dawn kabrió, vélhetően ehhez ugyanúgy kínálnak majd tartozékokat.

A Lamborghini Huracán LP610 4 első körben csak optikai tuningot kapott a Novitec kezei alatt

A Lamborghini Huracán LP610 4 első körben csak optikai tuningot kapott a Novitec kezei alatt

A már az Audival közösen fejlesztett, az utcai R8-cal rokon 2004-es Gallardo után a Lamborghini 2014-ben cserélte le beugró modelljét. A Filippo Perini rajzolta Lamborghini Huracán a nagyobb, erősebb és drágább V12-essel mozgatott Aventador stílusjegyeit viseli, azonban középre beépített motorja maradt a Győrben gyártott V10-es. Az 5,2 literes közvetlen befecskendezéses gép jelenleg 610 lóerős (8250/min), forgatónyomatéka 560 Nm (6500/min). Mind a négy kerék hajtott, a váltó hétfokozatú, duplakuplungos automata, s eme technikát a nyitható tetejű Huracán LP610-4 Spyder is megkapta.

Ez tehát az alap, amire a Novitec rámozdult, és aminél első körben csak a karosszériára fókuszált. Ugyanakkor sokkal többről van itt szó, mint légterelők öncélú felcsavarozásáról. A tervek kidolgozása után az autót szélcsatornába vitték, és a mérések alapján tökéletesítették az új elemeket. A tuning során a látvány fokozása mellett sokat javítottak az aerodinamikán, így a száguldó Lamborghini Huracán körül kevesebb a turbulencia, és a levegő is jóval hatékonyabban áramlik. Ha a tulajdonos nyersen, színre fényezés helyett csupán lakkozva rendeli meg a szénszálas műanyagból sütött Novitec alkatrészeket, akkor jól látszik a vadonatúj frontelem, oldalt a küszöb, hátul pedig a diffúzor és a karosszéria végére tett légterelő.

A Lamborghini Huracán középre beépített motorja maradt a Győrben gyártott V10-es.

A Lamborghini Huracán középre beépített motorja maradt a Győrben gyártott V10-es.

A sportosabb felfüggesztésben 35 mm-rel rövidebbek és egyben keményebbek a rugók, de az „ültetés” optikailag is előnyösre sikeredett, a Huracán Spyder még jobban lapul az úton. A többrészes NL1 felniket tetszés szerint lehet színezni, külön a peremet és külön a középső, csillag alakú mintázatot. Előre 20, hátra 21 colos, a helyet teljesen kitöltő papucsok kerülnek, a gumi Pirelli P-Zero.

Az utastérben bőr és Alcantara feszül mindenhol, a színekről és a varrásokról a megrendelő dönt, a Novitec kárpitosai pedig bármilyen elképzelést megvalósítanak a technikai lehetőségeken belül. Nem titok, hogy a jövőben a motor sem marad majd érintetlen. A sportkipufogó már elkészült, kérhető rozsdamentes acélból, vagy a Forma-1-ben használt, Inconel nevű ultrakönnyű anyagból is. Nem tudni a teljesítményen mennyit dob a kisebb belső ellenállású rendszer (néhány lóerőt biztosan), mert elsősorban a hangélmény fokozása a cél. A hangos és az ordító üzemmód között csappantyúval válthatunk gombnyomásra az utastérből.

A fejlesztés már a végéhez közeledik és a tuning autók szakértőjének további tervei alapján a motort hamarosan kompresszorral pumpálják 860 lóerősre, miközben a nyomatékot pedig 960 Nm-re ígérik a kis Lamborghini esetében.