Nem csak környezetvédelmi szempontok alapján előrelépés az új modell, de a Toyota Prius Plug-in ár/érték arány szempontjából is próbál vásárlóbaráttá válni a saját kategóriájában.

A Toyota hybrid autóihoz hasonlóan a Prius Plug-in Hybrid is haladhat benzinmotorral, elektromotorral, vagy egyszerre akár mindkét erőforrással. Fékrendszerének energia-visszanyerő funkciója pedig menet közben is tölti az akkumulátort. Az új modell számos technológiai áttörést jelentő megoldást vonultat fel, melyek közül kettő újdonságnak számít a Toyota hybrid technológiájának esetében is. Ilyenek az akkumulátor-melegítő rendszer és a kettős elektromotoros EV-hajtás, két másik pedig abszolút világújdonság. Ezek az EV-hatótávolságot növelő napelemes tető és a gázbefecskendezéses hőszivattyús klímaberendezés.

Újdonság az idei Prius Plug-in Hybrid esetében az EV-hatótávolságot növelő napelemes tető.

Újdonság az idei Prius Plug-in Hybrid esetében az EV-hatótávolságot növelő napelemes tető.

A tisztán elektromos Toyota Prius hatótáv a fejlesztéseknek köszönhetően egyébként több mint kétszeresére, 50 kilométerre nőtt, és az elektromos üzemmódban elérhető maximális sebesség immár nem 85, hanem 135 km/óra, miközben a feltöltés is 65 százalékkal gyorsabb lett. Az akkumulátor teljes töltési ideje a Mennekes II/III-as csatlakozóval alig 2 órát vesz igénybe, de még a hagyományos otthoni konnektorról is elég hozzá 3 óra és 10 perc. A tetőn elhelyezett napelem természetes módon tölti az autó akkumulátorát, ami önmagában is 5 kilométerrel növelte meg a Toyota Prius hatótáv értékét.

Az új Prius Plug-in Hybrid hajtásáról a Toyota legújabb generációs PHV-technológiája gondoskodik, aminek segítségével egyszerre két autó előnyeit élvezhetjük. Egy kifinomult full hybrid modellt és egy teljes értékű, tisztán elektromos hajtású járművet. A csomagtér alatt található, nagy kapacitású megújított lítium-ion akkumulátor kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a Toyota Prius Plug-in 2017-ben több mint kétszeresére tudta növelni az EV hatótávot. Kapacitása is megduplázódott, a korábbi 4,4 helyett immár 8,8 kWh – ugyanakkor mérete csupán 60 százalékkal, 87-ről 145 literre nőtt, és 120 kg-os tömege is csak 50 százalékkal lett nagyobb.

Az új Prius Plug-in Hybrid hajtásáról a Toyota legújabb generációs PHV-technológiája gondoskodik, aminek segítségével egyszerre két autó előnyeit élvezhetjük. Egy kifinomult full hybrid modellt és egy teljes értékű, tisztán elektromos hajtású járművet.

Az új Prius Plug-in Hybrid hajtásáról a Toyota legújabb generációs PHV-technológiája gondoskodik, aminek segítségével egyszerre két autó előnyeit élvezhetjük. Egy kifinomult full hybrid modellt és egy teljes értékű, tisztán elektromos hajtású járművet.

A Toyota Prius hatótávja mellett az EV teljesítmény is 83 százalékkal növekedett, ami a Toyota első olyan hybrid hajtásláncának köszönhető, amelyben kettős elektromotoros hajtási rendszer működik. Az új, rendkívül kompakt méretű egyirányú tengelykapcsoló lehetővé teszi, hogy a hybrid rendszer generátora második elektromotorként is működhessen. Ez a megoldás erőteljesebb gyorsítást és még élvezetesebb teljesítményt kínál, így érhető el a tisztán elektromos hajtással mért 135 km/óra végsebesség, mi több, az autó hajtásához, ezáltal még ritkábban kell használni a benzinmotort.

Az új Prius negyedik generációs full hybrid hajtását ebben az autóban több kifinomult technológia is kiegészíti. A klímaberendezést immár – világelső megoldásként – gázbefecskendezéses hőszivattyú működteti, amely akár -10 fokos külső hőmérsékletig is képes a benzinmotor beindítása nélkül felfűteni az utasteret, minimumra csökkentve ezzel az autó fűtésének az üzemanyag-fogyasztásra és az EV-hatótávolságra gyakorolt hatását.

A full hybrid rendszer új sebességváltó-differenciálmű egysége és új, nagy hatékonyságú PCU rendszervezérlő egysége kimagasló működési hatékonysággal ruházza fel a Toyota Prius Plug-in Hybrid 2017-es modelljét. 90 kW együttes rendszerteljesítményével az új PHV full hybrid hajtáslánca 11,1 másodperc alatt gyorsítja 0-100 km/órás tempóra az autót, amelynek végsebessége 162 km/óra. Ugyanakkor a Prius Plug-in Hybrid fogyasztás átlagosan csupán 1,0 l/100 km, CO₂-kibocsátása pedig mindössze 22 g/km.

A Toyota Prius Plug-in Hybrid ára a márkakereskedésekben 12.600.000 Ft körüli szinten van, amivel természetesen nem számít olcsó autónak, de a felvonultatott technológia mégis korrekt ár/érték arányt biztosít a vásárlók számára.