Az első generációs Peugeot 3008 még átmenet volt az egyterűek és a sportos szabadidő-autók között, lehetetlen volt definiálni. Igazából se ez, se az nem volt, amolyan öszvér. Ám mivel tombol az SUV-láz, az egyterű-őrület pedig lassan kezd lecsengeni, logikus lépés volt a Peugeot részéről ebbe az irányba fordulni. A második generációs Peugeot 3008 2017-re így már vérbeli SUV lett, és a formája is jóval fogyaszthatóbb.

Bátor húzás volt a márka vezetőitől ezzel a merész designnal előállni, amely rengeteg elemet átvett a 2014-es Quartz koncepcióból, de megérte. A határozott, egyenes vonalakból kifejezetten sportos külső született. Az összkép alapján egyértelműen mutatós, stílusos autó lett az új Peugeot 3008. Az éles formákba apró gyémántként vág bele a LED-es menetfény, valamint a sok krómbetét. A terepjárós érzést erősíti a karosszéria alsó részének fekete műanyaggal való borítása is, ami persze csak látványelem, mert ennek a kocsinak azért a város lesz az igazi terepe. Ezt mutatja az is, hogy a Peugeot 3008 2017-es változatát jelenleg csak elsőkerék-hajtással lehet kapni. A hátsó kicsit hasonlít a Range Rover Evoque-éhoz, ám az egyedi lámpákról egyből felismerhető az idei Év autója. Ugyanis 2017-ben a Peugeot ünnepelhetett. Mi több, a díj 1964 óta íródott történelmében ez volt az első szabadidő-autó, s a negyedik Peugeot.

Az összkép alapján egyértelműen mutatós, stílusos autó lett az új Peugeot 3008 2017-ben

Az összkép alapján egyértelműen mutatós, stílusos autó lett az új Peugeot 3008 2017-ben

Az autóteszt során már az első találkozáskor feltűnt, hogy mennyire javult a komfortérzet a korábbi Peugeot-khoz képest, már-már német színvonal. Ugyan vannak még apró hiányosságok, nem mindig elsőre működő indítógomb, pár régről örökölt kapcsoló, néhány furcsa megoldás, mint a tempomat kezelőjének a kormány mögé rejtése, de az összkép felettébb megnyerő. Az ajtón és a műszerfalon használt szövetkárpit egyedi és nagyon szép megoldás. Kellemes kocsi lett a Peugeot 3008 2017-es változata, olyan mint egy kifinomult párizsi hölgy.

A vezető előtti műszerek különféle stílusba állíthatók, és már a navigációt is ki lehet vetíteni az órák közé. Legelőször bonyolultnak tűnhet, de hamar kiismerhető és megtanulható minden rajta. A felül és alul lapított, kisméretű kormány szintén könnyen megszokható, sőt, megszerethető, mert jól használható. Beülés után egyből olyan érzése van a sofőrnek, mintha körbeölelné őt az autó. A kényelem nem csak a franciáktól megszokott, hanem már orvosi tanúsítvány is igazolja, hogy egészségesek az ülések. Az első fotelek megkapták a derékfájást kutató német intézet, az AGR pozitív minősítését is. Jól el lehet férni az új Peugeot 3008-ban, térben nincs hiány sehol. Hátul azonban az egyterűek betegsége tapasztalható, vagyishogy nem teljesen az ülőlapon ülünk, hanem a combunk közepétől nem érintjük a padot, és telitalppal utazunk.

A Peugeot 3008 felül és alul lapított, kisméretű kormánya szintén könnyen megszerethető, mert jól használható.

A Peugeot 3008 felül és alul lapított, kisméretű kormánya szintén könnyen megszerethető, mert jól használható.

A Peugeot 3008-ba beépített csúcstechnika, az immár egészen jól működő asszisztensrendszerek nagyban segítik a vezetést. A sávtartó automatika, az emelt tudású menetstabilizáló, a 360 fokos kamerarendszer, a vezeték nélküli mobiltöltő, az online 3D-s navigáció, Android Auto és Apple CarPlay funkció, az elektromos csomagtérajtó-nyitás pár éve még a luxusosztály privilégiuma volt, ma már a középosztályban is rendelhető.

A 120 lóerős, 1,6-os turbódízel motor pedig talán a legracionálisabb választás ehhez a kocsihoz. A nyolcszelepes hajtómű ereje a számok alapján nem tűnik kimagaslónak, de meglepően jól megy. A 300 Nm-es nyomaték már jóval beszédesebb adat. Már alacsony fordulatszámon jól húz, finoman épül fel a teljesítménye, és sosem emeli meg a hangját. Az 1.6 BlueHDI szintén szerethető tulajdonsága a fogyasztás. A vegyes használat során az új Peugeot 3008 fogyasztás mindössze 5,2 literes átlagot mutatott az autóteszt alatt, de sokkal feljebb a városi használat során sem megy ez az érték. Ahogy már említettük 4×4-es hajtás nincs, de az elöl 20, hátul 29 fokos terepszög sem teszi terepjáróvá az új Peugeot 3008-at. A magyar aszfalton azért lesz mivel megküzdenie ennek a kocsinak. Pláne, hogy nem kifejezetten ezekre az utakra hangolták a futóművét. Úgy érezzük, túl keményre sikeredett, s erre rátesznek még egy lapáttal a 18 colos kerekei.

Bár sokan már nem hittek benne, de a Peugeot 3008 2017-es változata a bizonyíték rá, hogy a franciák igenis tudnak világszínvonalú autót csinálni. Ennek a kocsinak bizony nem sok hibája akad, a kitűnő külső-belső formatervén túl minőségben, komfortérzetben is hatalmasat lépett a német konkurensek felé. Tulajdonképpen már majdnem ugyanazon a szinten van, és azt az autóteszt után is bátran kijelenthetjük, hogy a praktikus, jól használható francia modell abszolút megérdemelten kapta meg első SUV-ként az Év autója címet. No és végül, de nem utolsó sorban az új Peugeot 3008 ára sem szállt el, ebben szintén versenyképes a konkurenciával.

Peugeot 3008 műszaki adatok
Motor: 1560 cm3
Teljesítmény: 120 LE, 300 Nm
Végsebesség: 189 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 11,2 s

Peugeot 3008 fogyasztás: 5,2 l/100 km
Peugeot 3008 ár: 6 499 000 Ft

Peugeot 3008 1.6 BlueHDi Allure tesztautó ára: 8 896 000 Ft

Peugeot 3008 vélemények
Külső: 4
Belső: 4
Ár/érték: 4

Előny/hátrány
+ Merész, de jó design, érdekes belső, minőségérzet, csendes és takarékos dízel
– Elöl keskeny lábtér, rossz hátsó ülőpad, tempomat elrejtése, akadozó indítógomb