A+ A A-

Lengyelfi Miklós – Mezei nyulak futkostak az autónk körül

Lengyelfi Miklós alapító tagja a napjainkban is rendszeresen koncertező KFT zenekarnak, emellett hosszú ideje játszik Koncz Zsuzsa kísérő zenekarában is.

– Mikor lett jogosítványod?
– Amikor betöltöttem a tizennyolcat, 1973-ban. Előtte már szülői felügyelettel, próbálgathattam apám Renault 4-esét, de szerettem volna igazi nagyfiúként hivatalosan is járni vele, és ehhez kellett már a papír.

– Mit szerettél ebben az autóban?
– Azt, hogy nem Trabant volt, mint a korábbi kocsink. Kényelmesebb volt és csendes. Mindkettő népautónak készült, de azért volt egy kis különbség a kettő között. Később, amikor családi segítséggel lett sajátom, az is Renault 4 volt, de nagyon melléfogtunk. Gyakorlatilag minden beteg volt benne, úgyhogy rettentően sokat kellett költeni rá.

– Milyen autók jöttek ezután?
– Mivel saját zsebből másra nem tellett, először egy használt Trabant, amely hamar széthullott, aztán egy fiatalabb Trabant. Később lett Daciám, majd kétszer is Citroen 2CV-m, közismert nevén Kacsa, amire régóta vágytam. Utána Renault Twingo következett, majd Citroen Berlingo, majd Citroen Picasso, amit elloptak, aztán újra több Citroen, és végül idén váltottam Toyotára.

Hirdetés

– Az utolsó váltás hogyan jött?
– A Trabantokat leszámítva mindig francia autóm volt. Azokban kivitelüket, megoldásaikat tekintve van valami kis vagányság, amit nagyon élvezek. Mostanra a megbízhatóság és a kényelem került előtérbe, és ezt a Toyotánál találtam meg. Állítólag ezeket az autókat inkább a középkorúak vásárolják. Ez bőrüléses, kényelmes, automataváltós, inkább öreguras autó.

– Mit csinálsz egy autóban?
– Jövök-megyek, intézem a dolgaimat. Szól a rádió, a hírek vagy a saját magam által feltöltött zenék. Enni tilos benne, erre kényes vagyok. Még az unokáknak sem szabad.

– Hogyan vezetsz?
– Körültekintően és biztonságosan. A mostani autómban van számítógép, és a kijelzőjén fut egy alkalmazás, amely egy pohár vizet ábrázol. Úgy kell vezetni, hogy az ne lötyögjön ki. Az autónak minden mozdulását érzékeli, és számolja, mennyi víz csurrant ki. A budapesti rémes utakon ez nem könnyű feladat. Ha óvatosan megyek, akkor alig folyik ki víz. Ha kicsit odalépek, akkor sokkal több.

– Kritikus helyzetekben mit csinálsz?
– Duzzogok, de óvom magam a veszélyes helyzetektől.

– Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?
– Németországban az egyik Citroen-t 160-nal meghajtottam az autópályán, de akkor ránéztem a fogyasztásmérőre, és azonnal lassítottam.

– Mikor és hol szeretsz vezetni?
– Éjszaka és nappal egyaránt, de lehetőleg autópályán. Bár a kisebb utaknak is megvan a varázsa, mert ott hajókázik az ember és valamennyit még a tájból is élvezhet, de ha oda kell érni valahova, akkor szeretek minél hamarabb ott lenni.

– Mi volt a leghosszabb táv, amit egyhuzamban levezettél?
– A norvégiai Hamar városból Budapestre, mindezt a Kacsával két nap alatt egy kis alvást közbeiktatva.

– Zenekari buszban hova ülsz?
– Mindig a vezető mellé, hátul felkavarodik a gyomrom.

– Beleszólsz a vezetésbe?
– Nem, csak izgulok. Ez most már valamennyit javult, mert néha képes vagyok elaludni is, ami korábban nem ment. Hazafele időnként szunyókálok és nem rettegek.

– A saját autódban vezethet más?
– Néha a feleségem, de abba bele szólok. Ezt nem szereti, ezért aztán ritkán is vezeti.

– Büntettek már?
– Igen. Egyszer azért, mert állítólag telefonáltam az autóban, de ez nem volt igaz. Még a bíróságot is megjártam vele. Hiába igazolt engem a híváslista, a cellainformáció és egyéb bizonyítékok, a bíró a két rendőr állítását fogadta el. Ezt az igazságtalanságot a mai napig nem hevertem ki. Igaz, hogy húszról tízezerre csökkent a büntetésem.

– Van más rendőrös élményed is?
– Egyszer egy motoros rendőr hajtott mellém és intett, hogy álljak félre. Kiálltam, odajött és megkérdezte, hogy mikor lesz a legközelebbi koncert. Aztán integetve tovább engedett.

– Emlékezetes kaland, amit azóta is emlegetsz?
– Az egy turnébuszos történet. A GPS-t kellett volna követnünk, de a vezető kitalálta, hogy ő tud egy rövidebb utat. A GPS vette az adást, adta az új utasításokat, mi pedig földútra tévedtünk, körülöttünk mezei nyulak futkostak, persze gyorsabban mint mi, és végül egy állami gazdaság udvarán kötöttünk ki.

– Ha sok pénzed lenne, mit vennél?
– Egy nagy, erős luxusautót, amiben ha becsukom az ajtót, kizárhatom a külvilágot és a néma csendben suhanhatok.

Utoljára frissítve: 2017. szeptember 06., szerda 09:03
Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!