Az elsősorban városi és trendérzékeny hölgyeknek tervezett új Fiesta számos extrával és vezetést könnyítő támogatással érhető el már Magyarországon is. A Ford Fiesta 2017-es változatába összesen 15 ultrahangos érzékelőt, kamerát és radart álmodtak a mérnökök, amelyek például emlékeztetnek az adott sebességhatárra, az érvényben lévő KRESZ-szabályokra, sőt még a biztonságos követési távolságot is tartja helyettünk az autó.

Az új Fiesta több ezer féle variációt kínál az autó színeinek és belső terének tervezésénél, gyakorlatilag dupláját az eddigi lehetőségeknek.

Az új Fiesta több ezer féle variációt kínál az autó színeinek és belső terének tervezésénél, gyakorlatilag dupláját az eddigi lehetőségeknek.

Holttérfigyelő rendszere és sávtartó- automatikája szintén a vezetés kényelmét segíti. Különleges szenzorjainak köszönhetően észleli az előbukkanó gyalogosokat, az éjszaka is működő ütközésmegelőző rendszer pedig akár 130 méterre is ellát. Az új Fiesta további különlegessége, hogy gyakorlatilag teljesen személyre szabhatjuk megjelenését. A Ford több ezer féle variációt kínál az autó színeinek és belső terének tervezésénél, gyakorlatilag dupláját az eddigi lehetőségeknek.

Az új Fiesta modellek idei bevezetésénél az alapfelszereltség mellett elérhető a Fiesta Vignale luxusa, a Fiesta ST-Line sportos ereje, a Fiesta Titanium technológiai vívmányai és a Fiesta Business Technology üzleti felhasználók számára megálmodott változata is. 2018-tól pedig érkezik a Cross Over kategóriába illő Fiesta Active és az igazi performance változat, a 200 Lóerős új Fiesta ST is.