A+ A A-

A stílusteremtő Jaguar E-type

A Jaguar alapítója, Sir William Lyons nagyon periférikusan határozta meg a születendő sportkocsi, az Jaguár E-type paramétereit.

A Sir úgy döntött, legyen „very british" magas fokú kényelemmel és 240 km/h-s csúcssebességgel - ennyi. A többi innentől már történelem.
Az aranyáron mért olaszokkal, elsősorban a Ferrarikkal, Maseratikkal ellentétben a dúsgazdag filmsztárok, sportolók mellett az E-type a módos, ám szerényebb bankszámlával bírók számára is elérhetővé tette a luxust, a feltűnést, vételára ugyanis messze nem volt eltúlzott. Érdekes, hogy akkoriban a nyitott Roadster száz angol fonttal kevesebbe került a szintén kétszemélyes Coupé-nál, sőt a kétezer angol fontot alig meghaladó összegek már magukba foglalták a forgalmi adó értékét is. Az első évben a gyár alig győzte teljesíteni a megrendeléseket, a források szerint 2182 darab legyártott sportkocsit úgy elkapkodták, mint a cukrot. Ezeket a változatokat még 3,8 literes, soros hathengeres motor hajtotta, amellyel a kitűzött 240 km/h-s végsebességet gond nélkül el lehetett érni. Az akkoriban már hírneves brit autós magazin, az Autocar elsőként tesztelte a Jag-et, és többszöri méréssel bizonyította, nem gyári porhintés a szédítő tempó. Az autó a versenykocsik receptje szerint készült, ezért az önhordó acélkarosszéria merevsége, valamint a futómű és a fékek tudása akkor valóban kiemelkedőnek számított. Az időtálló forma Malcom Sayer munkája, aki joggal nevezte az E-t élete főművének. Alapnak az ötszörös Le Mans-i győztes D típust választották, amelynek utcai megfelelője az XK-SS volt. Ez utóbbit csak nagyon rövid ideig, 1957-ben árusították, de az érdeklődés egyértelműen bizonyította, hogy van létjogosultsága a piacon egy ilyen járműnek. Az első E-type, a Series I 1961-ben, a mindmáig legrangosabb európai premierhelyszínnek tartott Genfi Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségnek, és azonnal meghódította a rajongók szívét. A történet aktuális háttere, hogy az akkor kiállított autó makulátlan, restaurált állapotban ma is megvan, néhány éve a Jaguar ki is állította a standján. 

Hirdetés

Folytatva a sztorit, négyévnyi, gyakorlatilag módosítás nélküli gyártás után jött a típus történetének második szakasza, 1965-ben nyomatékosabb, 4,2 literes motort dugtak a hihetetlenül hosszú gépháztető alá, 1966-ban pedig bemutatkozott a 2+2 üléses, nagyobb tengelytávval rendelkező Coupé. Szintén 1966-hoz kapcsolódik a háromsebességes automataváltó megjelenése is. A Series II-t 1971-ig gyártották, ekkorra már annyira felzárkózott a konkurencia, hogy muszáj volt ismét frissíteni a kínálatot. A külső módosítások nem nyerték el a rajongók feltétel nélküli tetszését, annak ellenére sem, hogy az autó karaktere alapvetően nem változott. A Series III igazi aduja a gépháztető alatt lapult, az 5,3 literes V12-essel új mérce született a kategóriában. A hatalmas motor olyan simán, olyan meggyőző erőfölénnyel és persze semmihez sem fogható, csodálatos hangzással gyorsította mind a Roadster-t, mind a Coupé-t, hogy azok méltán érdemelték ki a legmagasabb fokú jelzőket. A típus története 1974-ben fejeződött be, ekkor gördült le az utolsó E-type a szalagról, amely egyenesen a gyár múzeumába került. 13 éves pályafutása során közel 73 ezer példány talált gazdára, ezek 83 százaléka exporttermékként. Versenyváltozata, a Lightweight seregnyi nagydíj, Grand Prix és egyéb futamgyőzelmet szerzett, olyan nagynevű ellenfelekkel szemben, mint a Ferrari vagy a Lotus. Vonzereje a mai napig érthetően töretlen, a megkímélt, gondosan karban tartott autók kedvenc darabjai az oldtimer rajongóknak, egy-egy hibátlan példány nem ritkán 150 ezer eurót meghaladó áron cserél gazdát. A kiállítások, csillagtúrák mellett mozifilmben is gyakori látvány az E-type, hiszen stílust teremtett.

Értékelés:
(1 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!