A+ A A-
Hirdetés

Kicseréltük a WV buszok rendszámát - Elek István

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szaxofon tanára rengeteg hazai nagy koncert állandó közreműködője. Idén például az LGT bulijain fújt. Ő a Tatabánya Big Band művészeti vezetője, de természetesen a saját zenekara, a Fusio Group is fontos szerepet játszik a tanítás mellett az életében.

 – Hány évesen kaptál jogosítványt?
– Elég későn, 34 éves koromban. Hét-nyolc éves voltam, amikor a papámnak meglett az első autója. Egy Skoda Octavia volt, és az az érdekes, hogy most is az van, csak új. A mamám el is sírta magát, amikor megmutattuk. A papám egyébként autóvetői oktató volt. Sokat jártam vele vidékre a '60-as évek közepétől, Vitte a KRESZ ok­tatáshoz a 15-20 táblát, utána volt egy kis műszaki, egy kis teszt vezetés, és délután a delikvensek már a ke­zük­ben is vehették a jogosítványt. For­galom alig volt. Elég jól meg is ta­nul­tam a táblákat, de nem volt kész­tetésem a vizsgára. Zenéltem, mindig vittek minket, vagy a zene­karból volt valakinek autója, ha men­tünk külföldre vendéglátózni. A vál­tozás '89-ben következett be, amikor a papám vett a zenekarnak egy piros VW mikrobuszt. Mozognunk kellett, mentünk Norvégiába, ezért végre meg kellett szereznem nekem is a jogsit. Egy kis Polski Fiat-on tanultam, abból ültem át a buszba. A dolog úgy ala­kult, hogy egy zenész barátom mond­ta, hogy ebből a körből többen is járnak egy oktatóhoz. KRESZ-re nem kellett mennünk, azt megtanulhattuk könyvből és hibátlanul le is vizs­gáz­tunk. Aztán jött a 30 órás gyakorlati vezetés, majd sikeresen átmentünk. A papám után örököltem egy Lada 2107-t. Eredetileg Nissan-t akart venni a dolláros boltban, de annyi pénze nem volt. Előtte Skodái voltak, majd egy 1200-as Zsiga. Az örök­ségemmel nyáron megcsúsztam a Vidámparknál a fellocsolt úton, és összetörtem.  Utána Lada Samara-m volt, aminél felhívták a figyelmemet, hogy két dolog kell bele: elektronika és gyújtáselosztó. Ez utóbbit több­ször is cseréltem valahova tartva. Utána volt Opel Astra F-em majd G-ém, majd jött a mostani Skoda-m.
- Miért váltottál autókat?
- A mikrobusz öreg volt, és olyan dol­gok történtek vele, amiket ma már nem mernék megcsinálni. Én ve­zet­tem, amikor mentünk Frankfurtba, onnan fel Hamburgig, majd áthajóz­tunk Norvégiába. Egy alkalommal hazafelé jövet az egyik henger el­hagy­ta magát, ezért megálltunk Frank­furt környékén. Mondtuk a szerelőnek, hogy kellene egy motor, de nem volt. Viszont ott állt egy eladó busz 2500 márkáért egy ugyanolyan VW, mint a mienk, csak nem piros, hanem katonai keki, egy két karburátoros Porsche motorral. Nem volt más választásunk, a mienkről lecsavaroztuk a rendszámot, átsze­reltük erre, és elmentünk Mallorca-ra Németországon, Franciaországon és Spanyolországon keresztül. Utána hazajöttünk. Akkor a régiről átvágták az újra az alvázszámot. Az viszont piros volt, a mienk meg katonai zöld. Ezzel mielőtt újra kimentünk volna, a motort legalizálta egy autószerelő. Beírta, hogy 100 márkáért vettük és a papírjával elrendeztük hivatalosan a forgalmit a rendőrségen.  Az a kicsi piros még mindig nem stimmelt. Átmentünk Ausztria, Németország, Svédországon keresztül Finnor­szágba, ahol egy hotelben zenéltünk. Ott találtunk egy festékboltot, ahol olyan színt kevertek ki, amilyent csak akart a vevő. Bevittük a mintát, kikeverték nekünk a Bundeswher színt. Lefújtuk az illegális részt, kicsit bekoszoltuk, ráspolyoztuk, és így lett teljesen "le­gális" a busz. Aztán így adtam el. Ez már több, mint húsz éve volt. Ma már nem lennék ilyen bátor. Visszatérve a kérdésre, hogy miért cserélgettem az autókat. A Lada komfort fokozata nem volt olyan jó, ennél az Opel jobb volt. Nagy kaland volt új autóba beleülni. Aztán amikor kijött a szervókor­má­nyos változat, akkor arra gondoltam, hogy elég öreg vagyok már ahhoz, hogy ne szen­vedjek a kormányzással. A Sko­dának is az újdonságaiba szerettem bele, pedig eredetileg Fordban gon­dol­kodtam. Aztán láttam, hogy rengeteg taxis hasz­nálja, annak pedig csak lehet valami oka. Nagy volt a cso­magtere, és igaz ugyan hogy csak sza­xo­fo­nokat kell beletennem, de azok kényelmesen el­fér­nek. Aztán lehet, hogy a papám Skodája utáni nosztalgia is dolgozott bennem tudat alatt.  
- Hogyan vezetsz?
- Tempósan, de nem hajtom meg jobban, mint ahogy lehet. Van benne egy tempomat 130-ra állítva, úgy­hogy nem járok 180-nal. A városban viszont, azt hiszem, hogy én vezetek a legjobban, de ez nem igaz. Előfordul, hogy koccanok.
- Szeretsz vezetni?
- Csak a vezetés kedvéért nem. Ne­kem munkaeszköz az autó, de a szabadságérzetet is ad, hogy oda­megyek, ahova akarok. Ezért bosszant, amikor feltartanak. Németországban azt szerettem, hogy mindenki biztonságosan vezetett. Egyáltalán nem idegesített, ha elhúzott mellettem egy Ferrari vagy egy Porsche 230-cal, miközben én a külső sávban mentem. Azt is megfigyeltem, hogy ha már Bécs felé indulok, az országhatárt átlépve nem mennek gyorsan az autók, de annyival biztosan, amennyivel lehet. Elképzelhetetlen, hogy a középső sávban 110-zel menjen valaki, ha 130-cal lehet. Németországban ezért a rendőr már büntet.
- Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?
- Százötvennél többel magam még kint sem, de egyszer egy zenész barátommal Egerből jöttem haza este a színházból, amikor még csak Gyöngyösig volt autópálya. A Jaguárból a Moszkva téren ötvenöt perc múlva szálltam ki. Ahol nem volt pálya ott "csak" 180-nal hajtott, a pályán 220-240-nel. Érdekes, hogy nem féltem, mert a kocsinak nem volt hangja, viszont szaggatott sem volt, csak egy egyenes vonal.

Utoljára frissítve: 2013. október 23., szerda 19:25
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!