A+ A A-
Hirdetés

Aki beleszeretett a Renault-ba - Bunyós Pityu

Aktív bokszolóként a világ legnagyobb ökölvívóival is megmérkőzött Szikora István. Az ország nagyobb része azonban Bunyós Pityuként ismeri az egykori sportolót, aki az autókban márkahű, egykor beleszeretett a Renaultba, és ma is egy Vel Satisszal jár.

 - Önt a mulatós zene és a boksz sztárjaként szokták emlegetni. Mégis sokan nem is tudják, hogy Mike Tyson­nal és Lennox Lewis-zal is bokszolt, és sokszoros nehézsúlyú magyar bajnok volt abban az időben, amikor talán a legerősebb volt Magyar­országon a mezőny. Énekesként viszont nincs olyan szeglete az országnak, ahol ne ismernék. Nem furcsa ez?
- Dehogynem! Miközben nagyon büsz­ke vagyok arra, hogy mulatós ze­nész­ként ismernek, elismernek, és úgy ér­zem, valóban furcsa, hogy még ma is inkább csak a sporthoz értő közönség ismeri az ökölvívó-karrieremet. De ez nem az emberek hibája. Amikor én Tysonnal vagy Lewis-zal bokszoltam, vagy magyar bajnok lettem, még nem volt bulvársajtó Magyarországon, így legfeljebb egyhasábos kis hírben vagy kis cikkben számolt be a sportnapilap rólam.
- Korábban a meccseknek, most meg a fellépéseknek köszönhetően ren­ge­te­get utazik. Milyen a viszonya a kocsikkal?
- Szeretjük egymást az autómmal. Egy-egy hétvégén előfordul, hogy szülő­fa­lum, Nyírparasznya közeléből egészen az ország nyugati és déli határáig ke­resztül-kasul bejárom Magyarországot, de az is sűrűn előfordul, hogy a partiumi, az erdélyi vagy a felvidéki magyarokhoz megyek koncertezni. Szóval, a hosszú utak miatt kényelmes, a testes méretem miatt pedig nagy autóra van szükségem. Amióta ve­zetek, mindig is ilyenekkel jártam, a kedvenc márkám pedig a Renault.
- Pont a Renault, miért?
- Érdekes története van ennek. Annak idején, amikor Franciaországban, Saint-Nazaire-ben, ebben a különleges dél bretagne-i, óceánparti városban a Fran­cia Nagydíjon Lennox Lewis-zal bok­szoltam, a meccs előtti napon kaptunk egy kis kimenőt, és besétáltunk a vá­rosba. Egy nyugdíjasokból álló baráti társaság meginvitált a franciák nem­zeti játékára, a pétanque-ra, amit fém golyókkal játszanak. Úgy össze­haver­kodtunk az öregekkel, hogy az egyikük meghívott magához a felesége által készített francia tengeri vacsorára. Ekkor ültem először Renault-ban, és úgy megkedvelt az öregúr, hogy még engedte vezetni is az R16-osát, sőt, amikor a fia hazajött, még a Renault Fuegóval is vittek egy kört. Az öreg Zsigák és Wartburgok után repülő szőnyegre szerelt páholynak tűntek ezek az autók. Akkor és ott megfo­gad­tam, már csak becsületből is talpon maradok, ezzel a még nálam is fél fejjel magasabb, iszonyatos ütőerejű fekete óriással szemben, és azt is, hogy egy­szer nekem is lesz egy szép Renault-m. Végül is mindkettő megvalósult: Lennox Lewis Saint-Nazaire-ben csak szoros pontozással tudott megverni és – bár jóval később, de – lett, összejött a Renault is. Egy Vel Satis-szal járok, amely sajnos nem olyan tökéletes, amilyen kényelmes és takarékos, ezért aztán elég sok gond volt vele az utóbbi időben. Szerencsére sok-sok próbál­ko­zás után találtam egy igazi Renault-szakértő csapatot, a Pesti úti Garo Super alkatrészközpontot és szervizt. Az ott dolgozó szakemberek tényleg mindent tudnak a Renault-ról és a Daciáról is.
- A Vel Satis valóban különleges autó, de rövid ideig gyártották, és alkatrész se nagyon van itthon hozzá. Mégis kitart mellette?
- Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az autó kényelemben felülmúlja bár­melyik luxusmárkát, legyen szó Mer­cedesről, BMW-ről vagy akár Jaguárról. Gond valóban van vele, de ha ko­rábban rátaláltam volna a Garo Super-es srácokra, akkor nem szenvedtem volna annyit. Sajnos korábban, amikor márkaszervizébe vittem, közölték, hogy reménytelen eset, dobjam ki, és vegyek valami más autót. Amikor meg bontóban kerestem alkatrészeket, nem igazán tudták, mi kell hozzá. Ma már szerencsére nincs ilyen gondom.
- De azért, ha újra autót venne – gondolom –, nem Vel Satist vásárolna.
- Ami még nagyon tetszik és tökéletesen megfelelne az igényeimnek, az a Renault Espace: tágas, takarékos, magasan ül benne az ember. Ráadásul, ha úgy adódik, az egész zenekart magammal tudom vinni.
- A zene mellett ma is foglalkozik még boksszal?
- Természetesen edzek és edzéseket is tartok. Sok a fiatal tehetség, akiket fel kellene karolni, hogy a balhék, a pia és a bűnözés helyett a sportot válasszák. Sajnos legtehetségesebb tanít­vá­nyom, a világszínvonalú bokszolóvá érett Hídvégi György karrierje egy súlyos sérülés miatt megtört, de ha orvosai engednék, újra segíteném.
- Előfordul, hogy ringen kívül verekszik?
- Több okból sem. Egyrészt a sport már régen megtanított az önuralomra, ráadásul, talán nem hangzik szerény­telenül, de az utcán és a közleke­désben hőzöngők, kötözködők nem valószínű, hogy komolyan vehető ellenfeleim lennének. Bár kifejezetten lassan, szabályosan és udvariasan vezetek, néha sajnos nekem is beszólogatnak és fenyegetőznek. Ilyenkor igyekszem elővenni spontán humorérzékem, és egy viccel elütni a szituációt. Amit sokkal nehezebben viselek az az állatkínzás. Ott úgy érzem, szerencséjük van a macskákat mérgezőknek, rájuk lövöldözőknek vagy a kutyákat összerugdosóknak és megkínzóknak, hogy soha nem állunk szemtől szembe egymással. Éppen emiatt tagja és támogatója lettem egy állatvédő egyesületnek, a Macskaárvaház Alapítványnak, amelynek a tagjaival szeretnénk megszervezni a polgárőrség mintájára egy civil állatvédelmi őrséget, és ehhez megszerezni a rendőrség támogatását, valamint természetesen megfogadni az útmutatásait. Szerencsére az alapítvány elnöke jogász, így nem csak hatékonyak, de maximálisan törvényesek is leszünk.

Utoljára frissítve: 2013. december 19., csütörtök 08:21
Értékelés:
(18 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!