Sáfár Mónika színésznő ennek egyik főszerepét kapta meg, és már május óta intenzíven folytak a próbák. A Szegedi Szabadtéri Mamma Mia című előadása hét alkalommal kerül színpadra augusztusban, aztán ősszel bekerül a budapesti színházba, ahol egyelőre 50 előadást terveznek. Sáfár Mónikának Mikó Istvánnal van egy másik terve is a közeljövőben. Maria Callas, a világhírű operaénekes hétköznapi arcát fogják bemutatni egy darabban.

– Mikor szerezted meg a jogosítványodat?
– Tizenkilenc éves koromban. Amikor nem vettek fel a Színművészeti Egyetemre, édesanyám azt mondta, hogy ezt az egy évet erre is ki kéne használni. Elsőre átmentem, bár akkor voltak félelmeim a hátratolatós beállással kapcsolatban, de azóta megtanultam. Nagyon szeretek vezetni és sokat is vezetek.

– Mi volt az első autó, amit vezettél?
– Anyukámék 105-ös Skodája. Odaadta, és nem tudom, hogyan állta meg, hogy nem szólt bele a vezetésbe az anyós ülésről. Én nem tudom, hogyan fogom ugyanezt megállni a saját lányomnál. Mikor látta, hogy boldogulok, már egyedül is hagyott.

– Mi volt az első saját autód?
– 1989-ben, már főiskolás koromban a szüleim vettek nekem egy Trabantot. Miután elszerződtem a Kaposvári Színházhoz, a 187 km-es távolságot szinte naponta levezettem. Előadás után a legnagyobb hóban is nekivágtam, mert tetszett a kihívás. Ez két óra negyvenöt perc volt. GPS nélkül vezetek, és ha kimegyek Münchenbe, majdnem pontosan percre meg tudom saccolni, hogy mikorra érek oda. Versenyzős alkat vagyok, Ha látom, hogy csúszok az idővel, jobban odalépek, de nem szabálytalankodom. Ha látom, hogy hosszú sor áll előttem, megpróbálok a kanyarodó sávból bekéredzkedni. Ha például előadásra vagy próbára sietek, kénytelen vagyok ilyen trükkökhöz folyamodni, mert időre oda kell érnem. Nem a bajt keresem, hanem a megoldást. A segítőkész emberekre számítok.

– A Trabantod meddig volt meg?
– Két évig, aztán fájó szívvel lecseréltem egy piros Suzuki-ra. Kulkának volt hasonlója csak kékben, és irigyeltem tőle, amikor ő hozott haza. A Trabant után nekem ez a világ legjobb autójának tűnt. Volt automataváltós Mercedes-em is. Abban az volt a jó, hogy nem csak vezetni tudtam benne, hanem akár ebédelni is, mert szabadabb volt a kezem. Megterítettem az anyósülésre, és nem kellett beülnöm étterembe.

– Milyen autóid voltak még?
– Renault, Peugeot, Citroen, és most egy Ford Focus-szal járok, pedig nem szerettem a Fordot.

– Akkor miért vetted meg?
– Az úgy volt, hogy akkor az Operettszínházban játszottam, és ott kérdezgettem, hogy nem akarja-e valaki a négyéves Peugeot-omat megvenni. Másnap felhívott egy tatabányai autókereskedésből egy úr, hogy azt csiripelik a verebek, hogy a művésznő kocsit akar venni. Jöjjön le hozzánk, nézze meg a Fordjainkat. Mondtam, hogy olyan márkát egyáltalán nem akarok venni, de rábeszélt az útra. Ott beleültetett egy szuper Ford Focus-ba. Mondtam, hogy nagyon jó, de nincs ennyi pénzem. Erre megmutatta a mostani autóm. Mondtam, hogy utálom az ezüstszínt, Ford sem kell, és nincs négy millióm. Erre azt mondta, hogy én ezt három millióért akartam magának adni. Ja, mondom az más, tetszik az ezüstszín. Már hatodik éve ezzel járok.

– Melyiket szeretted a legjobban az autóid közül?
– Mindegyiket, mint a szerepeimet. Ha az enyém, akkor szeretem.

– Mi volt a legnagyobb távolság, amit egy huzamban vezettél?
– Frankfurt vagy Róma. Olyan 1200 km. Éjszaka ma már nem szeretek ennyit vezetni, de előadás után mindig hazajövök. Frankfurtból egy szilveszteri gálaműsor után vágtam neki az útnak, pedig mindenki ott maradt. 15-20 centis hó volt.

– Mi volt a legnagyobb sebességed?
– Félős vagyok, nem vagyok száguldós. A Mercedes-szel mentem egy rövid távot 180-nal, de azt mondtam, ez többet nem kell. Egyszer 160-nal büntettek meg a mostani autómmal az M6-on, mert üres volt az út és odaléptem.

– Szoktad átadni a kormányt?
– Igen, és nem szólok bele a vezetésbe, hacsak nagy hülyeséget nem csinál az illető. Egyszer 140-nél megkérdeztem egy fiút, hogy nem kéne-e a hármasból négyesre váltani? De csak ennyi volt.

– Félelem nélkül ülsz be mások kocsijába?
– Igen, hacsak valakinél korábban nem volt rossz tapasztalatom.

– Mi volt a legjobb autó, amit vezethettél?
– Egy BMW. Ha odaléptem, akkor nagyon hamar és nagyon gyorsan ment. Szeretem, ha zöldnél én vagyok az első, aki elindul.

– Baleseted volt?
– Csak apró koccanások. Például elfelejtettem behúzni a kéziféket és a kocsi lassan elindult. Elismerem, ha hibázok, mielőtt még anyáznának.

– Presztizs kérdés számodra, hogy mivel jársz?
– A Mária Evangéliuma bemutatójánál még a Trabantom volt, és sokat szerepeltem műsorokban. Egy TV felvételnél kikenve-kifestve szálltam ki belőle, és azt egy kicsit cikinek éreztem. Utána már nem, mert bulis kinézetű autóim voltak. Vannak olyan autók, amik szerintem nem illenek hozzám, és azok ingyen sem kellenének.

– Ha nagyon sok pénzed lenne, mit vennél?
– Volvo-t. Egy nagy dzsipet. Régóta kacérkodom vele, mert nagyon illik hozzám. Elegáns, méltóságteljes, és remélem megbízható.

-Szoktál tömegközlekedésen is utazni?
– Igen, pedagógiai okokból, hogy megbecsüljem az autót. És szeretek villamosozni.