A+ A A-

Szép is, jó is - Mercedes Benz 170V Cabrio

Amilyen népszerű és elterjedt típus volt egykor a Mercedes 170V Cabrio, ma éppoly ritkaság számba megy. Még szerencse, hogy az oldtimer rendezvényeken rendre felbukkan belőle egy-egy példány.

1931 őszén, a párizsi autószalonon mutatkozott be a nagyvilágnak a Mercedes új típusa, az 1,7 literes motorja után 170-es típusjelzéssel ellátott elegáns modell. A 170-es első-, hátsó lengőtengelye akkoriban fejlett műszaki megoldásnak számított és biztonságos úttartást eredményezett. Ez azonban még kevés lett volna a sikerhez, pedig a 170-es szinte már megjelenése első pillanatában azzá vált. Mi volt a titka? Igazából mindent eltaláltak rajta. Tágas belső térrel rendelkező jó konstrukció, jó felszereltség és nem utolsó sorban kedvező árfekvés. Eleinte 1,7 literes 32 lóerős hathengeres motorral szerelt limuzinként és kabrió változatban forgalmazták, míg később megjelent a kétüléses roadster változata is. 1936-ban a Mercedes három új modellt – 170 H, 260 D, 170 V – mutatott be a berlini autószalonon. A 170 H egy farmotoros típus volt, ami a későbbiekben nem bizonyult túlságosan népszerűnek, nem úgy, mint a 260 D, ami nemcsak a német cég, de az egész világ első sorozatgyártású dízel autója volt. A 170 V is ekkor állt először a publikum előtt, de a népszerűséghez hamar hozzá kellett szoknia, hiszen a háború előtt a négyhengeres motorral szerelt kabrió a márka legnagyobb példányszámban eladott autójává vált. A civil részleget 1942-ben állították le, mindaddig kb. 72 ezer példányt gyártottak belőle. A típus nemcsak hazájában, de nálunk is hódított. 1936-ra már túl voltunk a gazdasági válságon és végre az autók iránt is nőni kezdett a kereslet. Ekkor érkezett meg hozzánk a Mercedes-Benz 170V, amiből rögtön az első három hónapban 417 példány talált gazdára. Ilyen mértékű eladásra az ezt megelőző tíz évben nem volt példa! Ez a típus vált Magyarországon ebben az időben a legkeresettebb Mercedes modellé. Habár nem közvetlenül ide tartozik, mégis említést érdemel, hogy Barényi Bélának az első munkája épp a Mercedes-Benz 170V Cabriolet volt, pontosabban ennek újszerű padlóváza, ami oldalütközés esetén volt hivatott nagyobb védelmet nyújtani az utasoknak. Szériagyártásra ekkor ugyan még nem került ez a koncepció, de az 1953-as W120-as sorozatban megjelent. 

Utoljára frissítve: 2014. február 16., vasárnap 09:15
Értékelés:
(0 szavazat)
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Hirdetés
Hirdetés

Legolvasottabb

  • 1
  • 2
  • 3
Prev Next

 

© 2012. Opramedia Kft. | Minden jog fenntartva!

Csatlakozz!