Azt viszont, hogy egy igazi szépségről van szó, határozottan kijelenthetjük. Éppen csak Sean Connery hiányzik a lelkünknek, mikor egy-egy veterán autó kiállításon feltűnik az Aston Martin DB5.

Az Aston Martin DB5 formája a mai napig meglágyítja szinte minden autós szívét.

Az Aston Martin DB5 formája a mai napig meglágyítja szinte minden autós szívét.

Ilyenkor persze nem a filmben is használt emblematikus jármű eredetijével találkozunk, de egy ilyen, az 1963 és 1965 között készített járgányok egyike volt James Bond legismertebb szolgálati autója is, ami legelőször a Goldfinger epizódban mutatkozott be.

Habár az akciófilm elején James Bond még hiányolta Bentley-jét, hamar megbarátkozott a gyors kis Aston Martin DB5-el, amit külön neki, és természetesen kommandós alakulatokat is megszégyenítő fegyverarzenállal doppingoltak fel. Az extrákkal bőven ellátott Aston Martin DB5-ben minden volt, amit a James Bond autók esetében megszokhattunk, ami szem-szájnak, vagyis inkább titkos ügynöknek ingere: katapultülés, fedélzeti géppuskák, ködgyártó, az útra olajat öntő mechanizmus, telefon, tv, és még jó néhány nem éppen szokásos extra felszereltség.

A kimondottan James Bond számára felpakolt filmbéli Aston Martin DB5-ben természetesen minden volt, hogy a 007-es halhatatlanná válhasson.

A kimondottan James Bond számára felpakolt filmbéli Aston Martin DB5-ben természetesen minden volt, hogy a 007-es halhatatlanná válhasson.

A mai világban már valószínűleg műhold segítségével és drónokkal intéznék a dolgokat, de a hatvanas években még bizony így kellett eltávolítani a kellemetlen vetélytársakat, amire kiválóan megfelelt ez a pompás gép. – Persze akkor is leginkább csak a filmvásznon. De hát a James Bond retro örök, és őt így szeretjük.

A kortalanná vált James Bond autók, nem csak nézők, de a főhősök között is több generációt megéltek.

A kortalanná vált James Bond autók, nem csak nézők, de a főhősök között is több generációt megéltek.

 

Az Aston Martin DB5 3995ccm-es soros, hathengeres motorját egyébként az a lengyel származású Tadek Marek tervezte, akinek munkájával a cég legendás hírnevét is magalapozta. Teljesítménye 286 lóerő, legnagyobb forgatónyomatéka 3850-es fordulatszámnál 390Nm, ami korában abszolút élenjáró, de még manapság is tekintélyes adat. Végsebessége 232 km/h, és ezzel az autóskártyában akár már nyerni is lehetett annak idején.

Az DB5, nem túl bonyolult módon egyébként a nagyon hasonló és szintén szemet gyönyörködtető, ma már remake kiadásban is létező Aston Martin DB4-et követi a sorban. A kis sportkocsi a 100 km/órás sebességet 8.1 mp alatt éri el, amit nem utolsó sorban ötsebességes váltójának is köszönhet. S hogy mit takarnak a DB betűk? A cég tulajdonosa, David Brown szerény egyszerűséggel saját magáról nevezte el a típus sorozatának jelölését, így önmaga monogramját adta az autónak.

A Goldfinger – sokak szerint minden idők legjobb Bond filmje – nagyon jó hatással volt a márka népszerűségére, hiszen az addig hazáján kívül alig ismert Aston rövid időn belül a világ szinte minden táján hőn áhított négykerekűvé vált. Az Aston Martin DB5 jó színésznek bizonyult, hiszen ezután több filmben is feltűnt, és lett a legnépszerűbb James Bond autók egyike.

Két eredeti verzió készült belőle, melyek közül a jobban felszereltet 1997-ben ellopták és azóta sem akadtak a nyomára. Valószínűleg egy garázsban pihen, hiszen ha a tolvaj megbízója, – aki a rossznyelvek szerint egy vélhetően igen tehetős veterán autó és James Bond retro fanatikus – kikocsikázna vele, rögtön felismernék.