A Nesselsdorfer B skót szörnnyel való hasonlósága azonban nem merül ki a nevében, hasonlóan ritka példány ő is, leszámítva persze, hogy a ma már veterán autó kuriózum egészen biztosan létezik. A története még 1897-ben indult, amikor is a csehországi koprivnicei vagongyárban elkészült az első, Präsident névre keresztelt autó, ami egyben Kelet-Európa első személygépkocsija is volt.
Később, 1900-tól már Nesselsdorfer néven hozták forgalomba az itt készült autókat, és innen származik a szóban forgó Nesselsdorfer B, azaz a Nessi is. Ma a világ egyik legritkább autójának számít, és jó ideje már, hogy a Közlekedési Múzeum tulajdonában van. Az 1901-1902-ben készült járgány értékét jól mutatja, hogy a Nesselsdorfer B ezen változatából alig harminc példány látott napvilágot. Abban az időben természetesen még manufakturális körülmények között, igen kis szériában készültek az autók, így szinte minden legyártott példány különbözött egymástól.
Az alvázakba épített kéthengeres boxer motorokat a Benz gyártól vásárolták, amik a kor szokásai szerint lánccal hajtották meg a hátsó kerekeket. Az, hogy hány személyes legyen az autó mindössze attól függött, hogy hány ülést szereltek az alvázra. Elképzelhető, hogy ma már csak ez az egy Nesselsdorfer B maradt fenn, ami majdnem teljes mértékben eredeti gyári alkatrészekből áll. Igaz nem működőképes, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy korához képest kiválóan tartja magát…




















