Bevesztingelt előttem a kamionos!, Meghúzta a vesztinget a masiniszta! – hallotta már Ön ezeket a sofőr szlengeket? Bár mára a vesting fék kifejezést a zsargonban legtöbbször a vészfékezésre és olykor-olykor esetleg a kézifék behúzására is használják, eredetileg nem másról van szó, mint a légfékről. Magának a szónak az eredetét kár is az angol szótárban keresni, ugyanis az amerikai eredetű kifejezés valószínűleg ifj. George Westinghouse nevéből származik.
Westinghouse korában a vasúti közlekedés biztonsága még nagyon gyermekcipőben járt. Nem voltak ritkák kisiklások, frontális ütközések, de olykor még a pályaudvar fala sem jelentett akadályt.
A fiatalabbik George, a későbbi feltaláló, és a Westinghouse fék megálmodója 1846-ban született Central Bridge-ben, New York államban. Találékonyságát édesapjától örökölte, aki élete során szintén több tucat bejegyzett szabadalmat tudhatott magáénak. A polgárháborúban az Unió oldalán harcoló fiú apja kérlelésére 1865-ben beiratkozott a főiskolára, és még ebben az évben, mindössze tizenkilenc esztendősen már szabadalmat nyújtott be.
A főiskola elöljárói azonban nem nézték túl jó szemmel az ifjú George Westinghouse ügyködéseit, így hát nagy bölcsen azt tanácsolták neki, hogy tehetségét ne ott, hanem inkább egy műhelyben kamatoztassa. Bár a mögöttes szándék valószínűleg nem ez volt, de mint később kiderült, ez csak az előnyére vált. A régi mondás, miszerint a tehetség utat tör magának, szerencsére rá is igaz volt. Visszatért tehát apja műhelyébe, amit gyorsan kinőtt, és pár év múlva már saját gyárát igazgatta.
A vasúttal egy véletlen folytán került kapcsolatba. Egy alkalommal végignézte, hogy hogyan, milyen óriási erőfeszítések árán teszik vissza a kisiklott vonatot a sínekre, így elhatározta, hogy feltalál egy olyan szerkezetet, ami az emberi erő helyett képes erre. Neki is látott a munkának, és 1867-ben meg is kapta a szabadalmat találmányára.
Westinghouse fék működési elve korszakalkotó elgondolás volt.
Valamivel később újabb, és sokkal súlyosabb balesetet látott a vasúton, ami mély nyomot hagyott benne. Frontálisan ütközött két vonat, ami abban az időben egyáltalán nem volt ritkaság, hiszen a vasúti járművek fékberendezésének szerkezete és működése még nagyon gyermekcipőben járt.
A vontatokon a fékrendszer még úgy működött akkoriban, hogy a kerék futófelületére fatuskókat nyomtak, – ez volt gyakorlatilag a vasúti féktuskó -, aminek okán minden vagonban ült egy fékezőember, vagy pedig külön fékező kocsi szolgált erre a célra. A gyenge eljárás miatt nagyon sokszor nem látták meg időben a veszélyt – amit többnyire a sínekre tévedt legelésző marhák jelentettek – vagy nem volt idejük időben megállítani a vonatot, amikor például feltűnt egy tévesen szembe indított szerelvény.
George Westinghouse erre a problémára szeretett volna megoldást találni. Korábban már olvasott arról, hogy Európában alagútfúráshoz sűrített levegőt használnak, ráadásul a kompresszortól majd egy kilométerre. Ezt az elvet szerette volna ő is felhasználni a vasúti fékezés modernizálására úgy, hogy a mozdonyvezető egyszerre tudja kezelni az összes vagon fékjét, egy a szerelvényen végigfutó csővezetéken keresztül.
A Westinghouse fék, pontosabban a gőzerővel működő fék névre keresztelt találmányára 1869-ben kapta meg a szabadalmi engedélyt és még ugyanebben az évben megalapította a Westinghouse Légfék Társaságot. Westinghouse, habár korszakalkotó vonat-biztonsági találmányt alkotott, haláláig nem pihent. A világtörténelem egyik legtermékenyebb feltalálójaként tarthatjuk számon, több mint négyszáz találmányával. A légfék és az azzal kapcsolatos fejlesztésein kívül vasúti jelzőrendszerekkel, váltóáram transzformálásával és gázmérőkkel is foglalkozott. 1914 márciusában, szívbetegségben halt meg New Yorkban.
