A mai meghatározásban vett kocsi megjelenése is sokat váratott magára, hiszen a középkorban eleinte csak nagyon egyszerű nyitott járműveket használtak, azokat is elsősorban az áruszállítás megkönnyítése érdekében. Ezek az eszközök sokáig egyet jelentettek az alapvetően a nagyobb rakományok miatt, jellemzően ökrökkel vontatott taliga és szekér különböző változataival. A sötét középkor ideje alatt a remek római utak, az ezekhez kapcsolódó magas színvonalú közlekedés gyakorlatilag teljesen elsorvadt, és persze a pompás római kocsik is feledésbe merültek.

A kocsi története a 16-18. században kapta a legnagyobb lendületet, és jelentőségét jól szemlélteti ez az 1865-ben készült rajz is.

A kocsi története a 16-18. században kapta a legnagyobb lendületet, és jelentőségét jól szemlélteti ez az 1865-ben készült rajz is.

Mintegy ezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a 15. században ismét fedett közúti járműveket kezdjenek el készíteni. Ez a már személyszállításra is alkalmas, jóval fejlettebb, gyorsabb és kényelmes jármű lett a kocsi. Bár a hagyomány sokáig Mátyás királyunknak tulajdonította feltalálását, történelmi emlékek bizonyítják, hogy a kisebb önsúlyú, fürgébb mozgású szekerek már ő előtte is használatban voltak. A magyar vonatkozás azonban vitathatatlan, ugyanis azt a könnyű, kevés vasalású gyors járművet, melyet a kocsi alapváltozatának tekinthetünk Kocs községben fejlesztették ki.

A parasztszekérből átalakult könnyű kocsi jellemzője a hátul magas kas, a nagyobb hátsó lovaskocsi kerék, és hogy már szinte mindig lovat fogta elé. Mindegyik lovat könnyű szügyhámmal szerszámozták fel, ami már nem gátolta őket sem futásukban, de szükség szerint a nagyobb erő kifejtésében sem. A szekerekkel szemben mindezek már jelentősen kényelmesebbé, de ami fontosabb, sokkal gyorsabbá tették a velük való haladást, ügyesen egyesítve a könnyű-áruszállítás és a személyszállítás lehetőségét is. A magyar találmány sikerét jól szemlélteti nevének elterjedése is, mint például a német kotschi, az olasz coccio, a cseh koczy, a lengyel koczi, vagy éppen a túl közelinek semmiképpen nem mondható kaukázusi madzsar elnevezések.

A kocsinak rengeteg formája alakult ki elsősorban a felhasználás módjától, és a rendelkezésre álló anyagi forrásoktól függően.

A kocsinak rengeteg formája alakult ki elsősorban a felhasználás módjától, és a rendelkezésre álló anyagi forrásoktól függően.

A fejlődés szempontjából a kocsi története a 16-18. században kapta a legnagyobb lendületet. Hamarosan kialakultak a hintók, ahol a kocsiszekrényt már kötéllel, szíjjal függesztették fel, megjelent a még kisebb átmérőjű első lovaskocsi kerék, melyek a fordulást segítendő a kanyarokban a kocsiszekrény alá fordultak, majd az 1700-as évektől már a rugózott kialakítású új kocsik is kaphatóak voltak.

Európa szerte számtalan változata alakult ki a különböző vagyoni helyzetben lévő társadalmi rétegeknél, de a postakocsik révén a közforgalmú távolsági közlekedésben is komoly szerepet vállaltak. A lovaskocsi fajták fejlődése Magyarországon is töretlen volt, azonban igazi fénykorát csak az 1853-as jobbágyfelszabadítás után kezdte élni. A tanyásgazdálkodásra átálló kisparaszti gazdaságoknak nélkülözhetetlen eszközévé vált, hiszen egy egyszerűbb kocsi ára még elérhető volt számukra, ugyanakkor felépítésük olcsóbb mivoltuk ellenére is lehetővé tette a sokoldalú kihasználhatóságot.

A városi bérkocsik szintén nélkülözhetetlen részeivé váltak a korabeli közlekedésnek.

A városi bérkocsik szintén nélkülözhetetlen részeivé váltak a korabeli közlekedésnek.

De nem csak a vidéki életben lettek meghatározóak. A kezdetben még különálló Pest, Buda, és Óbuda területe egyre nagyobb népességvonzó hatással bírt, ahol hamarosan a leggyakrabban használt közlekedési eszközök a ló vontatta bérkocsik lettek, melyek gyakorlatilag tekinthetők a mai taxik egyfajta őseinek is.  Az egy- és kétlovas kocsi, vagyis a konflis és a fiáker azonban csak maximum 3-4 személy szállítását tette lehetővé egyszerre, ami az egyre növekvő forgalom miatt viszont már nem volt elégséges.

Így született meg az 1830-as években az első társaskocsi, a már jellemezően meghatározott útvonalon és időpontokban közlekedő omnibusz, majd néhány évtizeddel később 1866-ban a kötöttpályás pesti lóvasút. Magyarország volt a hatodik állam, Pest pedig a nyolcadik város ahol ebben az időben már lóvasút közlekedett. Szükség is volt az új járművekre, mert az 1867-es kiegyezést, illetve Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesítését követően rohamos fejlődésnek indult Budapest.

Az elkövetkezendő évtizedekben a ló vontatta közlekedés nemcsak hogy fénykorát élte, de nagy hatással volt a jármű az egész ipar fejlődésére is, mivel a kocsigyárak mellet a legjelentősebb fővárosi céhek is szinte mind kapcsolódtak hozzá valamilyen szállal. A gyárak ugyanakkor jellemzően csak rugós kocsikat, azaz hintókat és hajtókocsikat állítottak elő, míg például a szekerek, teherkocsik, üzleti kocsik készítését teljesen átengedték a mesterek, illetve a közép- és kisipar számára.

Persze mint minden, ez sem tarthatott örökké, hiszen a háttérben már egyre inkább kezdte a szárnyait bontogatni több új iparág is. A 19. századi közlekedésben egyre nagyobb teret nyert a gőzerő, egyre népszerűbbek lettek a kerékpárok, de egyre több sikeres kísérlet hajtottak végre már az automobil fejlesztések területén is. Olyannyira megállíthatatlan volt a gépek fejlődése, hogy a jómódú Hatsek Béla optikus mesternek köszönhetően 1895-ben már megjelent az első autó Magyarországon is.

Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára