Innen indulnak, és ide érkeznek a Balatonra utazók, a Bécsbe kiruccanók és a nyugati agglomerációban lakó ingázók. Jó volt itt átutazni, hiszen Osztyapenkó kapitány üdvözölte és búcsúztatta az utazót, akinek szobra egy szépen parkosított terület közepén állt. Rendezett látványt nyújtott nemcsak ez a kis földnyelv, hanem az egész környék.
Érdekesség, hogy ez már a múlté, ugyanis nemcsak az Osztyapenkó szobor tűnt el innen, de a rend és a környék egysége is. Kerényi Jenő készítette Osztyapenkó parlamenter szobrát, melynek avatására 1951-ben került sor. Csaknem negyvenegy évet töltött a forgalmas kereszteződésben zászlóját lengetve a kapitány, mígnem a rendszerváltást követően távoznia kellett.
S hogy mi minden érdekességet látott ez idő alatt az előbb hősnek kikiáltott, majd száműzött Osztyapenkó? Amikor XX. század derekán ide állították, a csomópont környéke nagyjából még a senki földje volt. Hiányoztak a nagy épületek, a szertefutó úthálózat, no és persze az autópálya is csak egy kósza ábránd volt még akkoriban.
1963-ban megépült az Osztyapenkó szobor melletti autópálya szakasz, majd később jöttek a lakótelepek, a mindenféle stílusban épült iroda és családi házak.
A környék azonban szépen lassan benépesült, 1963-ban megépült ez az autópálya szakasz, majd jöttek a lakótelepek, a mindenféle stílusban épült iroda és családi házak, valamint üzletközpontok. Az Osztyapenkó – mert ettől fogva már csak így emlegették a helyet – nemcsak az autósok városból kivezető szakasza lett, hanem az autóstoppolók Mekkája is.
Aki nyugat felé vette az irányt, az ide állt ki az út szélére és az autósoknak szándékát jelezve emelte fel a kezét. Később már kartonlapra (vagy bármire) írt városnevekkel a kezükben jelezték hova szeretnének eljutni. A városban amúgy sokáig tilos volt stoppolni, így el kellett sétálni pár méterre a szobortól, ahonnan már lehetett.
1992 szeptemberében azonban döntöttek az Osztyapenkó szobor sorsáról is. Mennie kellett a szocializmus maradványainak emelt Szoborparkba, a mára már szimplán történelmi érdekességek közé avanzsált egykori jelképek közé. Az emberek mégsem felejtik, sokan még ma, sok év távlatából is Osztyapenkóként emlegetik a helyet.
A köznyelv annak idején még egy szójátékot is alkotott a fogalommá vált hely tiszteletére, miszerint: Ez a hely az, ahol az utat ketté osztja Penkó. De a szobrot más összefüggésben is emlegették, a lehetetlen dolgokra például azt mondták: Majd ha Osztyapenkó lépést vált! – Ennyire talán egy szobor sem férkőzött bele az emberek tudatába, életébe, és még ma is ezért fájlalják sokan annyira az eltávolítását és azt, hogy mivé lett az Osztyapenkó szobor helye…
