A Franklin Automobile Company története remek alap lehetne egy izgalmas regényhez. A New Yorki-i születésű Herbert Henry Franklin 19 évesen már szerkesztő volt nagybátyja újságkiadó vállalatánál, ugyanakkor érdekelték a műszaki dolgok is, így 1893-ban New York egy másik városrészébe költözött, majd váltott és önállósodott.
Megalapította gépgyárát, ahol sokféle termékkel, többek között csapágyakkal, fogaskerekekkel, speciális öntési eljárásokkal foglalkozott. Hamar megfertőzte az automobil, az elsőt már 1902-ben meg is építette, de csak 1906-tól indult be a szó szerint értendő nagyüzem, a Franklin autógyár.
A cég csúcsmodellje a 12 hengeres, hétszemélyes Franklin Twelve Sedan volt, ebben egy 6,5 literes, 150 lóerős gép dolgozott, természetesen léghűtéssel, mert konstrukciójukat tekintve ez volt jellemző a főmérnök és egyben későbbi alelnök, John Wilkinson motorjaira. A modell akár nagyobb karriert is befuthatott volna, de azzal nagy hibát követtek el, hogy a Franklin Twelve későn, ráadásul rosszkor, a nagy gazdasági világválság után, 1932-ben került piacra. Csupán 200 darabra futotta az akkor már fél lábon álló gyártól, amelynek pénzügyeivel H. Henry Franklin ráadásul rendre trükközött is – hitelekért házalt a bankoknál, a részvényeseknek pedig nem fizetett rendesen osztalékot.
Mindezektől függetlenül a Franklin az autógyártás históriájának mégis egy fontos darabja, és világviszonylatban is az egyik legrégebben alapított márka, amely 1906 és 1934 között élte fénykorát. Wilkinsont korszakos zseninek tartották, a léghűtésen felül hitt a könnyű építésű szerkezetekben (már 1902-ben írt erről tudományos értekezést), így nem véletlen, hogy később a Franklin autók szerényebb teljesítményű motorokkal is ugyanolyan gyorsak voltak, mint a Packard, a Cadillac, vagy a Buick hasonló modelljei – hogy csak néhányat említsünk a konkurensek közül.
A Franklin márkához olyan elsőségek kapcsolódnak, mint a még 1898-ban készült első négyhengeres motor, az elliptikus rugók, a hengerfejben lévő szelepek, az első fojtószelepes megoldás, 1905-ben az első hathengeres motor, a szervizfék, az alumínium dugattyúk alkalmazása, 1913-ban az első szedán karosszéria, valamint további, a motoroknál, illetve a karosszériák építésénél használt megoldások.
Wilkinson 1924-ig dolgozott a vállalatnál, távozása ugyanúgy nem volt hétköznapi, mint az autói. Az a hír járta, hogy H. Henry Franklin a szemére vetette, hogy a hűtőmaszk nélküli kasztnik nem szépek és hasonlítanak egy európai gyártó, nevesítve a Renault modelljeire. Az iparmágnás felvette a céghez J. Frank de Causse-t, aki a Rolls-Royce-nál is dolgozott, és az ő feladata lett a Franklin autók áttervezése. Wilkinsonnak persze nem tetszett, hogy simán átnyúltak a feje fölött és ezért kilépett. Causse valóban új arculatot teremtett, de 1928-ban elhunyt és a Franklin autógyár hirtelen tervező nélkül maradt. Ray Dietrich érkezése mentette meg a helyzetet, és sokak szerint az ő nevéhez köthetők a márka legszebb autói, többek között a Twelve is.
A nevezetességek között még mindenképpen szólni kell a Franklin Airman modellekről, és a bennük dolgozó, a korszak egyik legfinomabb kidolgozású hathengeres motorjáról, valamint a Franklin Olympic típusról, amely már kisebb és olcsóbb volt a gyár többi autójától, de a végső kétségbeesésben éppen ezzel próbáltak a csődtől megmenekülni – sajnos sikertelenül. Az autógyár hivatalosan 1934 áprilisában zárt be, de Franklin néven még évekig készültek léghűtéses repülőgépmotorok. A nevet egy új vállalat, az Aircooled Motors vette meg, amit régi Franklin mérnökök alapítottak.
A fennmaradt Franklin autók ma világszerte, de jellemzően az USA-ban veterán autó gyűjtemények féltett kincsei, az ismert legidősebb, 1902-ben összeszerelt gép a Smithsonian Museum tulajdonában van.