– Mióta vezetsz?
– Ennyi idő múlva bevallhatom, hogy tizenöt évesen kezdtem. Akkor még nem volt jogosítványom, csak néha elkötöttem édesapám gyárilag tuningolt Simca Etoile-ját, hogy csavarogjunk egy kicsit a barátaimmal és a csajokkal. Egyszer lebuktam, de nem bántott. Azt mondta, azért nem verlek meg, mert szépen álltál be. Egyszer majdnem lebuktam a rendőröknél is, de amikor láttam, hogy igazoltatni akarnak, gyorsan megálltam előttük, kiszálltam és megkérdeztem, hogy hol van egy bizonyos utca. Megmondták és én elsétáltam. Aztán tizennyolc évesen megszereztem a jogsit.

– Mi volt az első saját autód?
– Azt már a keresetemből vettem 55 ezer forintért, egy Polski Fiat, amit énekléssel és diszkózással kerestem. Abba belefért a cucc, amit vinnem kellett és két táncosnő is. Nem vagánykodni kellett, hanem munkaeszköz volt. Ezt három évig használtam, aztán lecseréltem egy Fiat 128-ra speckó motorral. Úgy pörgött indulásnál a kerék, hogy szikrázva kaparta az aszfaltot. Viszont nagyon sok bajom volt vele, mert rettenetesen sokszor átvertek a szervizben. Gyakran csak úgy nézték át a kocsit, hogy felemelték a motorháztetőt, aztán lecsukták. Akkor már elég ismert voltam és szerencsémre megsajnált a Művelődési Minisztérium, így hát kiutalt részletre egy kocka Ladát.

– Milyen autóid voltak?
– Korábban többször előfordult, szerencsére főleg hazafelé, hogy lerobbantam, ezért ezután már többnyire csak Mercedesek, mert azok soha nem hagytak cserben. A leghosszabb ideig egy 450-es metál színű Turbo Mecedes bőrülésekkel és fa berakásokkal. Tíz évig jártam vele. Azt viszont elmondhatom, hogy az is csak munkaeszköz volt, nem nyomulásra vettem.

– Mi volt a legjobb autó, amit vezethettél?
– Egy TD 320 E Mercedes, és rövid ideig volt egy öreg Rolls Royce-om is. Egy jugoszláv dj barátommal üzleteltem ki. Ezzel egy egész nyáron át mászkáltam aztán visszacsináltuk. Annyira irigyek voltak az emberek, hogy inkább nem vállaltam.

– Egyébként milyen volt?
– Húsz litert fogyasztott, de olyan volt, mintha egy kényelmes fotelben ültem volna, és vezetni is nagyon jó volt.

– Ültél fapados kocsiban is?
– Igen. Egyszer a feleségem kolléganői kijöttek hozzám Bécsbe, és az egyik apukája Trabanttal meglátogatta őket. Beleültem, de nem volt olyan nagy bajom vele.

– Mi volt a legnagyobb sebesség, amivel mentél?
– Ez régen volt. Egy német barátomnak volt egy tuningolt dupla széles kerekű Taurus-a, ami 320-ra is képes volt. Egyszer berúgott, és én vezettem helyette Budapesten. Éjszaka volt, nulla forgalom. A Gellért hegyről lefele az Erzsébet hídra kanyarodni legfeljebb negyvennel lehet, én pedig százhússzal fordultam minden gond nélkül. Ugyanezzel az autóval Németországban autópályán háromszázzal nyomtam, amikor egy Ferrari dudálva elhúzott mellettünk.

– Mi volt a legnagyobb egyfolytában megtett utad?
– Budapesttől Londonig többször is a Ladával. Akkor az Eruption együttesnek, – ők játszották a One Way Ticket cimű világslágert, – az énekesnője volt a barátnőm, és őt látogattam. Egy kikötése volt, hogy nincs dicsekvés, és nincs fotózkodás. Nyilvánosan nem létezhettem. Egyszer beültek mind az öten a Ladába. Elöl ült az énekes lány, és azt mondta, hogy a Hyde park sarkán a Hotel Intercontinental-nál  hajtsak a feljárón egészen a bejáratig. A londinerek szaladtak ki „husánggal” a kezükben, hogy rendet rakjanak, erre kiszállt a lány a gyöngyökkel a hajában és az egész átment hajbókolásba, hogy ez milyen jó tréfa volt. Szlovákiában egy napig még a menedzserük is voltam, mert a főnökük elment a titkárnőmmel, és átruházta rám a feladatot. Kérdeztem, hogy hogyan gondolja, mire azt válaszolta, hogy a tagok azt csinálják, amit a menedzser mond, vagyis akkor én.

– Van még jó történeted?
– Hogyne. Életemben egyszer elindultam egy barátommal egy nemzetközi rally-n, a Beajolais-on.  A táv Budapest-Bordeaux. A Skodától kaptam egy 1600-as Octavia-t és nyertünk. A polgármester fogadást adott a tiszteletünkre. Szintén nagy élmény volt, amikor a miskolci rádiótól felhívtak, hogy azonnal szálljak autóba és tekerjek hozzájuk, mert nincs az adásban műsorvezető. Vagy nyolcszor vétettem a szabályok ellen, de a rendőrök tudtak rólam és nem állítottak meg. Miskolc határában rádiótelefonon beszóltam, hogy tegyék be a szignált, és amíg be nem értem, ezen keresztül vezettem a műsort. És bünti helyett elismerést kaptam.