A hatvanas évek első felében különleges létesítménnyel gazdagodott az Opel rüsselsheimi bázisa, hiszen Európában elsőként itt létesített formatervezői központot egy autógyár. Komoly dolog volt ez, és Erhard Schnell ehhez mérten nagy dobásra készült a csapatával, méghozzá titokban, a cégvezetés kezdetben ugyanis mit sem tudott a ceruzások partizánakciójáról.
A korábban eltitkolt Opel GT 1969-től már tarolt a piacokon, és hamarosan Európa egyik legkedveltebb coupé kiadása lett.
Az Experimental GT nevet viselő autó olyan volt akár egy mini-Corvette. A lendületes vonalú, áramvonalas karosszériára elöl bukófényszórók, hátul dupla kerek lámpák kerültek, az ülések mélyen voltak. Az első szemle után a megdöbbent főnökség – fegyelmik kiosztása helyett – gratulálva kezet nyújtott és az 1965-ös Frankfurti Autószalonon a közönség elé vitette a tanulmányt. Az autó rögtön zajos sikert aratott, ugyanis senki nem várta akkor, hogy az Opel ilyen különleges modellel rukkol elő.
A terveket nem is dobták a fiókba, a kiállítás után szinte azonnal elkezdődött a szériaváltozat kidolgozása, és a formán sikerült úgy csiszolni, hogy az valóban előnyére vált a GT-nek. Többek között a kissé idegenül ható, szögletes alvólámpákat is kerekebbekre cserélték, melyeknél érdekesség, hogy ezek nem felemelkedtek, hanem egy kar meghúzására a hossztengelyük körül elfordulva bújtak elő. Szintén technikatörténeti mérföldkő, hogy az Opel GT volt az első a márkánál, amely a korábban csak pislákoló fényszórók után hatékony halogénekkel világított.
Az Opel GT jellegzetes lámpája, ami a látszat ellenére nem bukott, hanem a hossztengelye körül elfordulva bújt elő.
Később Erhard Schnell elmesélte, egyáltalán nem volt könnyű a közúti tesztidőszak, hiszen a formát nem lehetett úgy álcázni, hogy az Opel GT hétköznapi autónak tűnjön. Dudenhofenben, a gyári pályán, hónapokon át keményen nyúzták a prototípusokat, az idő pedig sürgetett, mert a mézesmadzag elhúzása után az emberek nagyon várták már az izgalmas kocsit. A nagy pillanat a bemutató után három évvel jött el, és az Opel GT 1968-ban hivatalosan is megjelent.
A 4,1 m hosszú és 122 cm magas sportkocsi fejlesztési időszaka akkor rekordnak számított, és úgy látszik, a csúcskeresés valószínűleg már genetikailag is megvolt az autóban, hiszen később még számos egyéb rekordot is felállítottak vele. Az alapmodellt a Kadett kisautó 1.1 literes 60 lóerős motorja vitte, de a legtöbb vásárló a csúcsmodellt választotta, a Rekordból származó 1.9-es, Solex karburátoros, 90 lovas négyhengeressel.
És a háromküllős fakormány, ahogy a kor stílusirányzata azt megkövetelte.
Mivel az áramvonalas hátsókerék-hajtású autó a maga 940 kilogrammjával könnyűnek számított, utóbbi változat végsebessége elérte a 185 km/h-t, álló helyzetből kilőve pedig 11,5 másodperc kellett csak 100-ig. Európában szinte senkit nem érdekelt az Észak-Amerikában népszerű háromfokozatú automata váltó, itt a négyfokozatú kézi fogyott – nem véletlenül. Az Opel GT-ben a kagylóülések mély pozíciója, a kerek műszerekkel megszórt mély műszerfal és a háromküllős kormány eleve olyan sportos hangulatot teremtett, amihez nem passzolt a nyomatékot vastagon elkenő lomha automata szerkezet.
A hátsó kerék hajtású Opel GT relatíve könnyű kasztnit kapott, így az 1.9-es erőművel hajtott kiadás már utcai változatban is egy fürge autónak számított.
A legendás sportkupé esetében a németek csak a gyártás utolsó fázisait, a hajtáslánc és a felfüggesztések beépítését végezték, a komplett lemezmunka, a fényezés, a belsőtér szerelése Franciaországban, a Chausson, illetve a Brissoneau és Lotz vállalatoknál történt. 1973-ig, tehát öt év alatt 103 463 darabot értékesítettek világszerte, és a típust ma is rajongók ezrei éltetik. Kár, hogy az éppen fél évszázaddal ezelőtt, az Opel GT 1969-ben bemutatott Aero változata nem valósult meg szériában. Ennél kivehető tetőpanellel és leengedhető hátsó üveggel tették szellőssé az utasteret, de a terv nem kapott zöld lámpát, így csupán néhány prototípus maradt meg belőle.
Az Opel GT-ből egyébként két kísérleti autó is született, az elsőt, az Elektro GT-t a gyáralapító unokája, Dr. Georg von Opel építette. Ő a karosszériát újabb aerodinamikai elemekkel látta el, a benzinmotort pedig villanyra cserélte és 189 km/h-val száguldott a dudenhofeni tesztpályán, de a tervezett 100 km helyett 44-nél sajnos lemerült az akkumulátora. A Diesel Opel GT 1972-ben állt kerékre, alapját pedig egy a tetejétől megfosztott szériagyártmány adta. A 2068 köbcentis, négyhengeres, 95 lóerős erőforrással hajtott autóval két világ- és 18 nemzetközi rekordot állítottak fel, többek között a repülőrajtos 1000 m-t, amit akkor 197 km/h-val teljesített.
