A pollenszűrő cseréjét halogatók valószínűleg soha nem látták még a régi elhasznált szűrőjüket, és azt sem hiszik el, hogy hosszú utakon az elhasznált pollenszűrő a fáradtság érzéséért és a párás ablakokért szintén felelős lehet. – És hát valljuk be, hogy egyikünk sem olyan gonddal válogat a pollenszűrők között, mint például egy tusfürdőtől roskadozó áruházi polc illatozó készítményeinek kínálatában. Pedig az európai városok 80%-ának erős légszennyezettsége nem álhír, és nyálkahártyánk, tüdőnk védelme pedig legalább annyira fontos, mint a bőrünk ápolása.

Ugyanakkor a belélegzett levegő tisztaságáért tehetünk, hiszen az Európa legnagyobb laboratóriumával rendelkező FILTRON ma már innovációk egész sorát nyújtja azért, hogy biztosak lehessünk szemünk-, fülünk-, orrunk- és torkunk nyálkahártyájának védelmében. Végül is 1 óra alatt akár 100.000 liter levegő is kicserélődhet az utastérben.

Fontos számunkra, hogy ma már minden FILTRON pollenszűrő elektrosztatikus szűrőközeggel rendelkezik.

Fontos számunkra, hogy ma már minden FILTRON pollenszűrő elektrosztatikus szűrőközeggel rendelkezik.

Aktív autósként fontos számunkra, hogy ma már minden FILTRON pollenszűrő elektrosztatikus szűrőközeggel rendelkezik, mely a legapróbb, furcsamód mégis a légutakat legnagyobb mértékben veszélyeztető összetevőket is megköti. Ugyanígy fennakad a rostán a bűnösnek nyilvánított virágpor is. Ha a bekerülő szennyeződések nem hordoznának bakteriális összetevőket, biztosak lehetünk benne, hogy a klíma csepegtetőjében akkor is termelődni fognak néhány héten belül. Ezeket a baktériumokat szerencsére a BIOKNIGHT rendszer semlegesíti, hogy ne kelljen könnyes szemmel, viszkető torokkal, lüktető füllel vezetnünk a kánikulában. A város egyéb mérgeit pedig gázként szívnánk be egy hagyományos szűrő használata esetén, ha nem állnának rendelkezésünkre az aktív szenes pollenszűrő előnyei, ha nem lenne a természetes aktív szénnel dúsított „A” jelű szűrőcsalád.

A legtöbb autószerelő számára hatalmas előnyt biztosít, hogy ma már több mint 2700, azaz gyakorlatilag bármely típushoz készletről is tudnak szűrőt biztosítani. Az sem mellékes, hogy beszereléskor immár 35 éve nincsenek geometriai eltérések, méretproblémák, nem kell barkácsolni a beillesztésnél, azaz nincs szükség gyűrött, szabdalt, hajtogatott félmegoldásokra.

A FILTRON család kínálatában ma már teljes mértékben rendelkezésünkre állnak az aktív szenes pollenszűrő előnyei.

A FILTRON család kínálatában ma már teljes mértékben rendelkezésünkre állnak az aktív szenes pollenszűrő előnyei.

Végül, de nem utolsó sorban a régi és ritka valamint vadonatúj autótípusokhoz egyaránt van megbízható, autótípus specifikus pollenszűrő kereső adatbázisuk és beszerelési útmutatójuk. A lengyel FILTRON a német MANN technológiáját teljes mértékben átvéve készíti precíziós termékeit, a beszerelő és felhasználó megelégedésére egyaránt.

Amennyiben kérdése, problémája merülne fel a témával kapcsolatban, keresse a FILTRON autósszűrő szakértőit az Olajwebshop boltjaiban, vagy hívja az ügyfélszolgálatot 06 1 70 55 000-ás telefonszámon!