Foose Stallion hot rod

Az első hot rodok még az 1920-30-as években készültek. Mivel az Egyesült Államokban már akkor is sokan szerettek volna maguknak egyedi és gyors autókat, kezdetét vette a házilagos barkácsolás. A Ford V8 átalakításokkal igazi kultusz jött létre, elkezdődött a versenyzés, de az évek során aztán több sarj is kihajtott, például a Deuce (a lecsupaszított, sárhányó és tető nélküli karosszéria), az utcán is használható street rod, vagy éppen a custom, amely a formára, s nem a sebességre, a teljesítményre helyezi a fókuszt.

A Foose Stallion építését valóban az alapoknál kezdték a résztvevő mesterek.

A Foose Stallion építését valóban az alapoknál kezdték a résztvevő mesterek.

Az őrület nagyjából négy évtizeden át tartott, majd a gyártók is rájöttek, hogy a muscle car bizony jó üzlet. Nem sokára a sebesség, a több száz lóerő mellé már kényelmes utastér és luxus járt, így az eredeti, puritán hot rodok a háttérbe szorultak – szerencsére nem sokáig. A retro a hot rod stílust is újra felfedezte, és vannak tervezők, műhelyek, aki nagyok értik, hogy kell őrizni a szenvedély lángját. Ezek közé az őrzők közé tartozik Chip Foose is, aki édesapjától tanulta a szakmát, tucatnyi híres projektet levezényelt már, tévéműsorain keresztül pedig világszerte bemutatta, mire képes, ha szabadon engedi a képzeletét.

A Foose Stallion hot rod alapja az örök klasszikus Ford Coupe, jelen esetben 1934-ből, amit Ron Whiteside és bátyja vásárolt az ötvenes években versenycélra. Az autóra hosszú évekig vigyáztak, és mikor úgy döntöttek hogy teljesen átépíttetik, nem is találhattak volna erre ideálisabb figurát, mint az ifjabb Foose.

Rengeteg munkaóra eredményeként alakult át a régi Ford, és így lett egy ízig-vérig hot rod a Foose Stallion.

Rengeteg munkaóra eredményeként alakult át a régi Ford, és így lett egy ízig-vérig hot rod a Foose Stallion.

Az egyedi autóhoz új, 2895 mm tengelytávú alváz készült, Chip minden felületet extrém simává varázsolt, meghosszabbította a gépházat, áttervezte a sárvédőket és mind a négy keréknél független felfüggesztés mellett döntött – utóbbi Larry Sergejeff munkáját dicséri.

A Foose Stallion karosszériája a klasszikus háromablakos hot rodok táborába tartozik. A tetőt és a menetiránnyal ellentétesen nyíló (a hazai zsargonban libakergetőnek hívott) ajtókat, oszlopokat alacsonyabbra vették, a fényszórók az 1939-es Fordról valók, a hűtőmaszk pedig kézi munka. A színt – amelynek neve Sedona Fire – személyesen Chip Foose keverte ki a BASF legjobb minőségű festékéből. Az eredeti Ford V8-as helyére szintén V8-as került, de komolyabb. A 350 köbhüvelykes, azaz mintegy 5.7 literes gép az 1996-os Chevrolet Corvette LT4 jelű nyolchengerese, a váltó pedig 1998-as Camaro alkatrész, amit a specialista Andy Wallin házasított össze a motorral.

A Foose Stallion hot rod belsőterében igazából csak a kormánymű és a kormánykerék azonosítható be, előbbi GM, utóbbi 1950-es Mercury, bár a mester kicsit kezelésbe vette ezt is. Minden más egyedileg a Foose Stallion számára készült és a látvány, a színvilág mesteri összhangban van a letisztult külsővel. A kárpit valódi bőr és szarvasbőr kombinációja, de maguk az ülések is formatervezettek, nem gyári darabok.

A műszerfalat, a műszereket természetesen szintén Chip álmodta meg, majd a legjobb minőség érdekében ezeket is specialista mesteremberek gyártották le. Van továbbá légkondicionáló és audiorendszer, mert a Foose Stallion elsősorban street, illetve bemutatókra való show car, amit nem versenyzésre szántak. A felnik elöl 16, hátul 17 colos méretben polírozott kivitelben kerültek fel a kocsira. A végeredmény önmagáért beszél, de persze minden szónál többet elmond, hogy Detroitban a Foose hot rod elnyerte a szakma legrangosabbjának számító Ridler-díjat is, amit egyébként az átalakító művész ekkor már másodszor zsebelhetett be. Nem véletlen…