Csak magyar zenéket játszik a Burnout zenekar. Bár készítettek angol nyelven is felvételeket, de rájöttek, hogy nekik a hazai pálya a megoldás. Nem akarnak külföldre menni, minek, amikor ott is van rengeteg jó zenekar.
– Mióta motorozol?
– Tizennégy éves koromban kezdtem segédmotorral, aztán az idő múlásával léptem egyre feljebb. A korlátlan jogsit lassan tíz éve, tizennyolc éves koromban szereztem meg.
– Mivel kezdted?
– Egy szörnyeteggel, egy 50 köbcentis Puch-hal. Nem sokkal később jött egy szintén ötvenes Aprilia Red Rose chopper, majd egy 125-ös Honda CM, aztán érkezett a 650-es LS, és most pedig a ZR7-es Kawasakival túrázom. Idővel az ember kinövi a régieket. Már nem adják azt az extázis érzést, amire az ember vágyik.
– A mostanira miért váltottál?
– Ez nem egy lóerő gyár, csak 80 lóerős. Arra kellett, hogy kényelmesen lehessen vele túrázni, és a csomagok is elférjenek. A végsebességét még soha nem próbáltam ki, de jóval kettőszáz felett van. Egyszer egy próbapályán már mentem vele 180-nal. Ismerem a korlátaimat, egyszer kipróbáltam, de nem vagyok száguldós, inkább gurulgatós. Egy kisebb társasággal motorozgatunk.
– Hogyan vezetsz?
– Nagyon figyelmesen. Csínybe nem igazán megyek bele. Ha érzem, hogy már felmelegedtek a gumik, bátrabban döntögetek, de nem vagyok őrült motoros.
– És városban?
– Régebben jobban oda kellett figyelni, de Székesfehérvár nyugis hely. Az utóbbi időben jobban ügyelnek az autósok a motorosokra, és én sem tolok le senkit. Lenyugodtam.
– A barátnőd mit szól a motoros szenvedélyedhez?
– Egy ideig féltett, mert korábban nem nagyon motorozott. Aztán elvittem néhány körre, amitől megjött a bátorsága és a bizalma is.
– Rendben van, hogy egy rockerhez motor illik, de autóval is sokan járnak.
– Van autóm, de az csak azt jelenti, hogy A-ból B-be kényelmesen eljutunk. Nem adja azt a szabadságérzetet mint a motor, amin érezni az illatokat a nyári éjszakákon.
– Milyen autód van?
– Mazda 323, és autóból ez már a harmadik. Korábban volt egy öreg Daihatsum, amit egy újabbra cseréltem, és szeptemberben lett a Mazda.
– Melyiket mikor használod?
– Jó időben motorozom, az autó inkább bevásárlásra kell.
– Koncertre mivel jársz?
– Van egy zenekari kisbuszunk, amibe mindannyian beleférünk, de néha megyek motorral is, például ha motoros találkozón játszunk.
– Voltál veszélyes helyzetben?
– Még a Red Rose-zal történt, hogy nem adták meg az elsőbbséget és csattantunk. Kis zúzódásokkal megúsztam. Akkor megtanultam, hogy akkor van elsőségem, ha meg is adják. Aztán egyszer nagy nyári viharban, szélben, esőben motoroztam és későn vettem észre egy úttestre dőlt fát. Szerencsére az még a Suzukival volt. Borultam ugyan, de fel tudtam állni, és haza is értem. Tavalyelőtt a Kawasakival ütöttem el egy őzet. Csúnyábban hangzik, mint ami történt. Tudtam, hogy azon a szakaszon vadveszély van, hogy mindig vannak őzek. 30-40-nel mentem, balra néztem a szántó felé, láttam, hogy dolgoznak a traktorok, úgyhogy biztosan elijesztették az állatokat, amikor a másik oldalról elém ugrott egy őz. Nem estem el, csak megingott a motor, és az őz is elszaladt. Megúsztuk.
– Szeretik a lányok, ha egy rockzenész motoros?
– Igen. IGEN.
– Mikor szoktad letenni a motort?
– Ha bejönnek a reggeli fagyok, akkor leállok. Fiatalabban néha motoroztam még plusz tíz alatt is, de most már nem. Puhultam. Hóban már biztosan nem mennék ki, legfeljebb egy arra való motorral. A mostani pedig nem ilyen.
– Most túra motorod van. A Chopper nem hiányzik? Egy jó kis Harley?
– Ár-érték arányban erre volt lehetőségem. A társaságunkban híresen Chopper-párti vagyok. A mostani is egy állomás és a végcél persze, hogy egy Harley Davidson lenne, de arra még gyűjtögetni kell. Ha lenne sok pénzem, természetesen azt vennék. Egyébként a mostani motorommal is chopperes tempóban megyek, nem száguldozom.
– Arra mennyit szánnál?
– Ha úgy alakulna, három és fél- négy milliót simán. Ha több pénzem lenne, jöhetne egy épített.
– Milyen hosszú utakat vállalsz be motorral?
– Volt egy szlovéniai túra. Reggel még lent voltam a tengerparton, onnan egy huzamban jöttünk haza, de este még Fehérvár mellett a csókakői várhoz is felhajtottam.
– Milyen időközönként pihensz?
– Szeretem a kényelmet, a motorozást nem önsanyargatásnak szánom, úgyhogy száz kilométerenként nyújtózkodom, aztán mehetünk tovább.