Az biztos, hogy a névválasztás kérdését nem vitte túlzásba a márkaalapító-tervező, a coloradói Bob Carnes. Gondolt egyet, majd kereszt- és vezetéknevének kezdőbetűiből összelegózta a Bocar-t. Az ötvenes évek végén mindennek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak, aminek elnevezésében X volt, mert a sugárhajtóműves repülőgépek korszakának hajnalán minden kísérleti, akár légi, akár földi jármű jelzésében feltűnt ez a misztikus betű, így 1958-tól Carnes is X-1-től kezdte vezetni a nyilvántartását.

Bob Carnes soha nem tervezett nagyszériás gyártást, de a Bocar XP-5 utastere ennek ellenére remekül sikerült.

Bob Carnes soha nem tervezett nagyszériás gyártást, de a Bocar XP-5 utastere ennek ellenére remekül sikerült.

Nem gondolkodott nagy vonalakban, privát autógyára a garázsában bontakozott ki, a fejlesztést pedig nem vitte túlzásba, mert az egymást követő X-2, X-3 és XP-4 modellek egyformán 2300 milliméteres tengelytávolsággal rendelkeztek, drótküllős Jaguar kerekeken futottak és hátul Girling dobfékek lassították őket.

Az első komolyabb autónak ugyanakkor csak az 1959 közepén bemutatott Bocar XP-5-öt tartja a szakma. Ennél szintén megmaradt a 2,3 méteres tengelytáv, az első felfüggesztést a Volkswagen Bogár hátsóból alakították ki, míg motorként 283 köbhüvelykes, azaz körülbelül 4,6 literes Chevrolet V8-as szolgált – ez cirka 290 lóerőt adott le 6200/min fordulatszámon.

Az üvegszál erősítésű műanyag karosszéria alatt csövekből hegesztett vázszerkezet lapult, és a Bocar XP-5 magassága nem érte el a 90 centit sem. Néhány példány Triumph vázzal készült, és ezeknél Carnes megtartotta a felfüggesztés elemeit és a fékeket is. Az opciós listán fűtés, rádió, többféle beállítású felfüggesztés, keménytető, választható keréktárcsa és számos gumiabroncs szerepelt. A V8-as Chevrolet és Pontiac erőforrásokat karburátoros, valamint befecskendező rendszerrel ellátott verziókban is meg lehetett rendelni. Egy Bocar XP-5 ára akkoriban jellemzően 8 700 amerikai dollár körül alakult, tehát közel sem számított olcsónak.

Bocar XP-5 motorjaként egy 4,6 literes Chevrolet V8-as szolgált, ami cirka 290 lóerőt tudott leadni 6200/min fordulaton, a könnyű felépítés pedig lehetővé tette a kivételes dinamizmust.

Bocar XP-5 motorjaként egy 4,6 literes Chevrolet V8-as szolgált, ami cirka 290 lóerőt tudott leadni 6200/min fordulaton, a könnyű felépítés pedig lehetővé tette a kivételes dinamizmust.

1960 januárjában, az első televízióban is közvetített Daytona 500 versenyen Art Huttinger második helyen futott be a Bocar-ral, Ed Rahal Jaguar D-Type versenygépe mögött, ráadásul 282 km/h-s tempóval sebességrekordot elérve. Ezt követően a Bocar XP-5-öt a Motor Trend magazin munkatársai is próbára fogták, és közúti közlekedésre alkalmas versenyautóként, igen pozitívan nyilatkoztak róla.

A dinamikus menettulajdonságokért elsősorban a könnyű építés felelt, hiszen az XP-5 cirka 750 kilót nyomott a mérlegen. Álló helyzetből alig 6 másodperc alatt elérte a 60 mérföldes, azaz 96 km/h-s sebességet, a negyedmérföldes, vagyis 400 m körüli távon pedig 160 km/h fölé tudott gyorsulni.

Carnes a hatvanas évek elején kezdte továbbfejleszteni a Bocar XP-5 technikáját, a tengelytávot 2400 milliméterre növelte, motorként pedig feltöltött, befecskendezéses Corvette V8-ast használt 400 lóerővel – ez lett aztán az XP-6, de mindössze egyetlen példányban megépítve. Az XP-7 megegyezett az XP-6-tal, de atmoszférikus erőforrás mozgatta, ugyanakkor ebből is készült feltöltött változat XP-7R néven. Utolsó próbálkozásként ezt a csomagot – mármint a feltöltött XP-6-osét – áramvonalas karosszériába csomagolta és megszületett a Bocar Stiletto.

A csapás aztán 1962-ben érte utol a márkát. A lakewoodi garázsban tűz ütött ki és minden megsemmisült, beleértve két komplett vázat és egy rózsaszínűre festett Bocar XP-5-öst is. Bob Carnes ezek után már nem állt talpra, cége befejezte a kisszériás termelést. Úgy tudni, mintegy 15 darab XP-5, 1-1 darab XP-6, XP-7 és XP-7R, valamint 3 darab Bocar Stiletto készült. A korai példányok közül egy texasi gyűjtő 1965 óta őriz, mi több versenyeztet is egy X-1-est, a többiről sajnos nincs hír. Bob Carnes saját Stiletto-ja, az első, a Montery Historics kollekció része, a másodikként és harmadikként épült gép pedig magángyűjtőknél van.