Illendő módon, kezdjük a sztorit magával a dieppe-i gyárral. Az Alpine-t 1955-ben alapította Jean Rédélé, és a kis üzem Renault-erőforrásokkal hajtott sport- és versenyautókra specializálódott. Az Alpine 1973-ig volt önálló, ekkor felvásárolták a franciák, és ettől kezdve 1995-ig már Renault Alpin márkanéven készültek az egyedi sportautók. A nagy visszatérésre hivatalosan idén került sor, Genfben az európai nagyközönség már láthatta az új utcai gépet, amely formailag is egyértelműen az eredeti, napjainkra már veterán autónak számító Renault Alpine A110-es előtt tiszteleg.
Az autó, amit általában mindenki maga elé képzel, amikor az Alpine A 110 nevet meghallja.
A Renault 8 géneket hordozó, farmotoros Alpine A110 elődjének az 1958 és 65 között gyártott, a mókás külsejű Dauphine kisautó alapján tervezett A108 tekinthető. Az Alpine A110 1961-es bemutatkozása után először a kupé majd a kabrió változatot dobták piacra. A vázat acélból hegesztették, amire pillekönnyű, üvegszállal erősített műanyag karosszéria került.
Ugyan léteztek 956 köbcentis és 1,1 literes R8 motorral szerelt változatok is, de a legendák az 1,3, az 1,5 és az 1,6 literesek köré szövődtek. Ez utóbbiakhoz az R8, az R12, az R16 és az R17 jelű Renault-ban szolgáló motorokat vették át, 82 és 140 lóerő közötti teljesítménnyel beépítve. Ritkaság volt az Alpine A110 GT4, amely a korábbi 2+2 üléses, hosszú tengelytávú A108 helyébe lépett, de már az R8 mechanikájára építve.
Az autó, amit általában mindenki maga elé képzel, amikor az Alpine nevet meghallja, az a Berlinette, amelynek legstílusosabb színe a kék. Az időtlenül szépre sikerült formát pedig egy olasz zseni, Giovanni Michelotti tervezte. A motor a hátsó tengely mögé került, akárcsak a Skoda 130 RS-ben, amiről az a hír járja, hogy a csehek az Alpine A110 bűvöletében alkották meg a szocialista blokk egyik legizgalmasabb kupéját.
Az 1960-as, 70-es években a versenysport, konkrétan a rali tette híressé az Alpine-t, amely az A110-essel tucatszám nyerte a hazai futamokat, de a nemzetközi sorozatokban is villogott. A típus karrierjének csúcspontja a Monte Carlo Rallye volt, ezen a svéd Ove Andersson 1971-ben, a francia Jean-Claude Andruet pedig 1973-ban vezette győzelemre az Alpine A110-est, utóbbi a legvadabb, 1800-as motorral szerelt verziót kormányozva. Jellemző az Alpine A110 képességeire, hogy 1973-ban a dobogó mindhárom fokára Alpine pilóták állhattak fel.
Ma is magával ragadó az Alpine A 110 időtálló formája.
Magyarországon az örökös bajnok, Ferjáncz Attila hajtott a Volán színeiben Alpine Renault-kat, köztük farmotoros A110-est is. Persze, egyszer minden sorozat megszakad. Az 1970-es évek közepére már gyakorlatilag teljesítményük határán mentek a klasszikus raliautók és elsőként a Lancia borította fel az addig kialakult hegemóniát.
A speciálisan versenycélra épített, rövid tengelytávú, középmotoros Stratos HF jött, látott és győzött. Amíg az Audi a quattróval nem tette tisztába az 1980-as években, hogy a jövő a 4×4 hajtásé, addig jellemzően az olaszoknak lengették a kockás zászlót. Az Alpine ugyan még próbálta felvenni a kesztyűt a Stratosszal, a franciák több módosítást is kipróbáltak az A110-esen, de utólag már nem tudtak a technikába úgy belenyúlni, hogy az ismét csúcsra vigye az autót.
Jellemző az Alpine A110 képességeire, hogy 1973-ban a Monte Carlo Rallye dobogójának mindhárom fokára Alpine pilóták állhattak fel.
Nincs a köztudatban, de Franciaországon kívül is gyártottak, pontosabban szereltek össze Renault Alpine modelleket. A ma már igazi veterán autó kuriózumnak számító járművek 1965 és 1974 között Mexikóban Dinalpin, Bulgáriában pedig a Bulgarrenault melléktermékeként Bulgaralpine néven készültek. Nem az átlagembereket célozták meg velük, leginkább a versenyzői igények kielégítése volt a cél, de Vassil Mirchev bolgár filmrendező 1969-ben, 8200 levás áron saját használatra mégis vásárolt magának hazai összeszerelésű A110-est. További különlegességként megemlíthető még a francia csendőrségnél szolgálatba állított Gendarmerie feliratos kék járőrautó.
