Először is tegyük rendbe a számokat a Fiat Topolino esetében. A Fiat 500-asról – amit itthon a Merkur is árult – szinte mindenki halott, csakhogy az 1957-ben bemutatott kis bambino kvázi utódmodell. Az első igazi 500-ast az 1930-as években mutatta be a Fiat. Most erről lesz szó.
Az automobil sokáig a gazdagok, a jómódúak kiváltsága volt, aztán fontos szerep hárult a járművekre az első világháborúban is, de a gyárak hamar kezdték felismerni, hogy a big deal, a nagy üzlet a minél szélesebb rétegek autóhoz juttatásában van. Henry Ford erre korábban rájött mint az olaszok, de utóbbiak sem voltak nagyon lemaradva, már csak azért sem, mert a húszas években kezdett elterjedni a nagy volumenű sorozattermelés.
A torinói óriáscég lelkes és igen tehetséges mérnöke, Dante Giacosa első önálló munkájaként kapta annak a kisautónak a megtervezését, amivel két személy és fél mázsa holmi szállítását kellett megoldani, miközben a termék, vagyis az autó, nem lehetett drágább 5000 líránál. A Zero prototípust Giacosa 1934-re fércelte össze, a formát Rudolfo Schaffer tervezte, de a költségeket nem sikerült tartani, a Fiat alábecsülte a tervet és 8000 lírát kért a végül 1936-ban piacra dobott alapmodellért.
Ebből aztán készült kisteherszállító változat is. Érdekes, hogy a mérnökök nem kisautókat terveztek, hanem nagyobb típusokat próbáltak lekicsinyíteni, így aztán olykor komikus részletek születtek. Például a motort teljesen előre kellett tolni, hogy a vezető és az első utas lábainak legyen helyük, ezáltal a végtagok benyúlhattak a kívülről gépháznak látszó térbe, míg a lábszárak felett az üzemanyagtank volt. A túlzottan előretolt motor miatt kellett a nagyon hosszú váltókar is. Hátul nem alakítottak ki semmilyen ajtót, csomagokat csak elölről lehetett a hátsó ülések mögé tenni, kívülre a pótkerék került.
A vászontetős Fiat Topolino, vagyis a hivatalosan 500A-nak hívott elsőszériás mini orrában 569 köbcentis, 13 lóerős, négyhengeres motor duruzsolt, a végsebesség sík úton alig haladta meg a 80 km/h-t. Fontos, hogy a kisegérre utaló Topolino nevet csak a köznyelv ragasztotta rá a modellre.
Több mint tíz évig alig történt valami az apró Fiattal, csupán néhány részletet módosítottak rajta, majd 1948-ban Svájcban, a Genfi Autószalonra hozták ki az 500B-t. Az új Fiat Topolino módosításait leginkább a lemezek alatt kellett keresni, a régi oldalszelepelt motor változott és felülre kerültek a szelepek, átdolgozták a kormányművet, új fékeket, és 12 V-os elektromos rendszert alkalmaztak. A hengerűrtartalom maradt a régi, ellenben nőtt a végsebesség, az 500B-vel már át lehetett lépni a 90 km/h-s határt is.
Kissé érthetetlen piaci stratégia, hogy a 48-as frissítés után már az 1949-es modellévre teljesen megújult a Fiat Topolino. A Piedone filmekből ismert 500C divatos, széles orrú ponton karosszériát, utastéri fűtőberendezést, kiviteltől függően vászontetőt kapott, árulták Furgoncino haszonjárműként, a személyszállító kombi pedig Giardeneria, később a kifutásig Belvedere néven futott.
A Fiat Topolino gyártását ebben a formában1955-ig folytatták, ekkor jelent meg a farmotoros Fiat 600, amit hivatalosan az 500-as utódjának szánt az olasz cég, de a közönség mégis az 1957-ben bemutatott, a 600-asnál is kisebb, kéthengeres farmotorral hajtott Nouva 500-ast tartotta a Fiat Topolino valódi szellemi örökösének.
A közel két évtizedet – és a második világháborút – átívelő gyártás során mintegy 520 ezer Fiat 500 készült az A, B és C verziókból együtt – szokatlan, hogy a háború alatt sem állt le a termelés, de nagyon minimális darabszámban gördült ki autó a gyárkapun. Érdekesség, hogy a Fiat Topolino licence modellként is létezett, a veterán autó gyűjtők féltett kincse például a csupán fél ezres mennyiségben összeszerelt, tető nélküli Weinsberg Roadster aminek az alapja az 500A modell volt.