Veterán autók kiállítása közben vendégként járva-kelve előfordulhat, hogy csodálatunk ellenére is haragosan tekint ránk az általunk Jaguar Mk II-esnek vélt szépség tulajdonosa. Lehet ugyanis, hogy súlyos hibát követtünk el, hiszen a klasszikus kocsi bizony Daimler…

Némi vigasz, hogy könnyű hibázni még a kissé eltérő hűtőmaszk, a gazdagabb krómdíszítés, a bőkezűbb felszereltség és az apró feliratok ellenére is. Laikusként nem nehéz benézni, hogy a patinás brit márkák közül nem Jaguarral, hanem a Daimler 250 V8-asával van dolgunk és mire észbe kapunk, a tévedés már meg is történhetett. A magyarázat, hogy amióta a két cég egybekelt, csupán részletekben tértek el egymástól a brit modellek, ami persze a dühös Daimler pártiak szerint a márka presztízsértékének jelentős csökkenését eredményezte.

A Daimler 250 gépházában a várt 3,4 vagy 3,8 literes, soros hathengeres Jaguar erőforrás helyett egy pompás V8-as feszült.

A Daimler 250 gépházában a várt 3,4 vagy 3,8 literes, soros hathengeres Jaguar erőforrás helyett egy pompás V8-as feszült.

Az 1960-as évek egyik legszemrevalóbb típusának, a Jaguar Mk II-nek is létezett Daimler ikertestvére, ez pedig a fent nevezett 250 V8-as volt. Előbbit 1959-ben mutatták be, a Daimler pedig három évvel később, 1962-ben debütált és ezt követően 7 évig egyhuzamban gyártották a két autót. A néhány említett külső eltérésen kívül szinte az utolsó csavarig megegyeztek ezek a régi autók, és különbségeket a lemezek alatt lehetett csak igazán felfedezni.

Az első meglepetés a motor. A Daimler 250 gépházában a várt 3,4 vagy 3,8 literes, soros hathengeres Jaguar erőforrás helyett egy pompás V8-as feszült. A szerény hengerűrtartalmú, 2500 köbcentis, könnyűfém blokkos hajtómű akkoriban tekintélyt parancsoló 140 lóerőt adott le 5800-as percenkénti fordulatszámon. Csak az összehasonlítás okán, ma majdnem ennyit tudnak az 1,6-os szívó benzinesek, illetve a még ennél is kisebb turbósok.

Kezdetben kizárólag háromfokozatú, bolygóműves automataváltót kínált a Daimler, amivel a kocsi imponáló 182 km/h-s végsebességre volt képes, majd 1966 után egy áttétel módosítást követően még ennél is többre. A 0-100 km/h-s gyorsulás 13,5 másodpercig tartott, és itt azért megjegyzendő az autó saját tömege másfél tonnás. Ahogy az öreg szakik szokták mondani, bőven volt benne anyag.

A Daimler 250 V8-ban az ülések formája, a rengeteg króm és fa a tipikus brit klubok hangulatát idézi, szinte csak egy kandalló hiányzik a tűzben ropogó hasábok megnyugtató hangjával.

A Daimler 250 V8-ban az ülések formája, a rengeteg króm és fa a tipikus brit klubok hangulatát idézi, szinte csak egy kandalló hiányzik a tűzben ropogó hasábok megnyugtató hangjával.

A külön működtethető overdrive-os, azaz direktbe kapcsolható mechanikus váltó csak később lett rendelhető tartozéka a Daimler 250 V8-asának. Érdekes módon az ezzel szerelt változatok csúcssebessége éppen nem érte el a 180 km/h-t, viszont cserében 2,5 másodperccel előbb gyorsultak fel a százas tempóra.

A típus – vélhetően elfogult – rajongói szerint semmivel sem összehasonlítható érzés Daimler 250 V8-ast birtokolni, és ebben kétségtelenül lehet igazság. Az egyedi, szemet gyönyörködtető csupa ív külsővel színvonalban egyenértékű a belső kialakítás is. A Daimler-ben az ülések formája, a rengeteg króm és fa a tipikus brit klubok hangulatát idézi, szinte csak egy kandalló hiányzik a tűzben ropogó hasábok megnyugtató hangjával. Mindezek tudatában viszont nevetséges, hogy az üléstámla állíthatósága akkoriban feláras volt.

Kényelmesen elhelyezkedve, a motor gombnyomással kelthető életre, amely meglepően alacsony, 500-600 1/min fordulaton ketyeg rezzenéstelen és diszkrét simasággal aláfestve. Menetközben azért adódnak megszokást igénylő dolgok. Többek között a kezdetben szervo nélküli volánon két koppanás között négy és felet kell izomból tekerni, ellenben az egyenesfutás és a fékhatás mai szemmel nézve is átlagon felüli a korához képest. A fék egyébként szintén négy tárcsával dolgozott, mint a Jaguarnál.

A Jaguar Mk II és a sokkal ritkább Daimler 250 V8 régóta és méltán népszerű az oldtimer autók gyűjtőinek körében köreiben, a típus jól tartja az eladó veterán autók között az árát. Ezek a régi autók mechanikailag nem túlzottan problémásak, de a karosszéria adhat okot aggodalomra, a sok ív és hajlat miatt a lakatosok könnyen idegrohamot kaphatnak.

Sokan szeretik a szervofék, kormány, légkondi, stb, beszereléssel mindennapos használatra alkalmassá tett oldtimer szépségeket, és ezek között méltán népszerű a komfortosított Mk II. Ugyanakkor a rokon Daimlerek is egészen jól átalakíthatók, ráadásul az eredeti állapot itt is bármikor visszaállítható. Nem véletlen, hogy a Jaguar Land Rover vezető formatervezője, Ian Callum is egy ilyen klasszikus modellből álmodta meg a saját építésű verzióját.