Amikor a Ford 1964-ben piacra dobta a megfizethető sportkocsinak szánt pony car-t, azaz a Mustangot, a konkurensek tudták, hogy a detroitiak nagyot gurítottak. Nem is kellett sokáig várni a válaszokra, de azért a Fordnak így is jutott néhány kellemes év, amíg a Mustang uralkodhatott.
A Chevrolet Camaro hivatalos bemutatóját 1966. szeptember 12-én tartották Detroitban, majd egy hét múlva Los Angelesben is leleplezték az autót.
A General Motoros a Chevrolet és a Pontiac márkáit is ráállította az ügyre, amit könnyen tehetett, hiszen a GM hátsókerék-hajtású F-platformja mindkét gyártónál közös volt, így gazdaságos lehetett a gyártás. Előbbinél felmerült, hogy akár a különleges Corvair is labdába rúghatna, de a farmotoros szedán műszakilag nem tűnt jó kiindulási alapnak, arról nem is beszélve, hogy a sajtó csúnyán lehúzta, azt állítva, hogy a menettulajdonságai nem biztonságosak.
Az újdonságok 1966-ban, de már az 1967-es modellévre jelentek meg, lévén, hogy az évfordulós váltás mindig ősszel van. A Pontiac egy korábbi tanulmányautója, a Firebird nevét vette át, a Chevy azonban trükközött. A marketingesek szerették volna az ügyfelek felé a legjobb barátként kommunikálni az autót, de ehhez nem akartak közhelyes elnevezést használni. A legenda szerint így jött az ötlet, hogy a francia szlengből vegyék át a camaro kifejezést, amely havert, pajtást jelentett, a többi pedig már a történelem…
A Chevrolet Camaro hivatalos bemutatóját 1966. szeptember 12-én tartották Detroitban, egy hét múlva Los Angelesben is leleplezték az autót, majd szeptember 29-én kezdetét vette a forgalmazás. A vevők kétféle karosszéria, a 2+2 üléses kupé és kabrió közül választhattak, bőséges motorpalettával. Az első generációnál a belépőszintet a soros hathengeresek jelentették 3.8 és 4.1 literes hengerűrtartalommal, 140 és 155 lóerővel. Aztán jöttek szépen libasorba a V8-asok, ahol 4.9, 5.0, 5.4, 5.7, 6.5, és 7.0 literes monstrumokat szereltek a gépházakba.
A Chevrolet Camaro klasszikus és gyönyörű vonalvezetése a mai napig érezteti hatását a tervezők ceruzájában.
A különkiadások már a muscle car, azaz izomautós őrület szülöttei voltak, a Super Sport kivitel Chevrolet Camaro SS, a Rally Sport pedig értelemszerűen RS betűjelzést kapott. Hamar kedvelté vált a spéci felnikkel, a gépháztetőn és a csomagtartón széles csíkokkal díszített, 4.9 literes, 430 lóerős V8-assal szerelt Z/28 is. A Chevrolet Camaro 1969 végéig tartó első generációjának gyártása során az alapok nem, de a részletek folyamatosan változtak, leginkább a hűtőmaszkok és a fényszórók kialakítása.
A Chevrolet Camaro a versenysportban is megméretette magát, sikeres szereplője volt az SCCA alapítású Trans-Am szériának, amelyben Roger Penskével működött együtt a gyári Chevrolet csapat. Az 1968-as és 1969-es versenyévben egyaránt bajnokok lettek. Más géposztályokban ugyancsak rajthoz állt a GM kupéja, például a 302-es hathengeres motorból 482 lóerőt hoztak ki Edelbrock alkatrészekkel – egy ilyen 1968-as Smokey Yunick autó ma is Vic Edelbrock Jr. tulajdonában van.
A legendás 427-es big blokk a maga szerény 425-430 lóerős teljesítményével.
A szép eredmények érződtek az eladásokban, az első generációból 1967-ben 221 ezer, 1968-ban 235 ezer, 1969-ben 243 ezer példány talált gazdára, majd a második – szintén a Pontiac Firebird-del rokon – generációval jött a mélyrepülés és hasonló eladásokat csak 1977/78-tól tudott újra felmutatni a Chevrolet Camaro.
A tengerentúlon nagy presztízzsel bíró dolog, hogy 1967-ben és 1969-ben is egy-egy Camaro volt az Indy 500-as verseny hivatalos Pace Car-ja. A veterán autók gyűjtőinek köreiben népszerűek a Chevrolet Camaro 1969-es gyári versenygépei, a ZL-1 COPO (Central Office Production Order) változatok, melyek nagyon ritkák és az eredeti kivitelek valóban kincset érnek. Ezekbe a 427-es big blokkokat szerelték 425-430 lóerős teljesítménnyel, 69 motornál ráadásul öntöttvas helyett alumínium blokkal.
