Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI 4×4 DSG SCR

A Kodiaq az egyik legnagyobb sportos szabadidő-autó a piacon, amelynek szinte bármelyik 4×4-es kivitelével előhívhatjuk magunkból a kalandozó ősmagyart, tulajdonképpen nem is kell feltétlenül megvennünk hozzá a Scout nevet. A kombi Superb esetében még van értelme ennek a terepesített kivitelnek, ám egy Kodiaq vásárlásakor talán már kevésbé releváns, hiszen ez alapból is már egy méretes SUV. Mindenesetre a csehek megtették, így hát megszületett a Skoda Kodiaq Scout változata, amely valójában csak néhány pluszt ad a többi modellhez képest.

Skoda Kodiaq Scout teszt során próbált modell természetesen szintén megkapta a jellegzetes terepdizájnhoz tartozó műanyag védőelemeket.

Skoda Kodiaq Scout teszt során próbált modell természetesen szintén megkapta a jellegzetes terepdizájnhoz tartozó műanyag védőelemeket.

A típus jól megkülönböztethető jele a robusztus első lökhárító ezüst betéttel, de egyedi, 19 colos, antracit színű látványos könnyűfém felnit, alumínium oldaltükröket is kapott, és persze elengedhetetlen kellékként a Skoda Kodiaq Scout teszt során próbált modellt is jól körbe műanyagozták alul. Egyébként tényleg hozzátesznek ezek a kiegészítők a kocsi formájához, javítják az összképét. Az alvázvédő burkolatok pedig nemcsak fokozzák a szabadidő-autós jelleget, de egyben védik az alvázat és a motort is a kisebb sérülésektől. – És akkor ott van még a megemelt hasmagasság, ami szintén látványos, bár a Kodiaq Scout terepszögén mit sem javított, ugyanis a lökhárítók toldásával ez inkább romlott.

Az utastérben is megkülönböztethető valamelyest a Scout változat, hiszen egyből kitűnik az egyedi alcantara/bőr fekete üléskárpitozás a Scout hímzéssel a háttámlában. A modell másik feltűnő jellegzetessége a nagyméretű fabetétnek látszó berakás a műszerfalon, bár ezen sajnos nagyon látszik, hogy nem fa, hanem műanyag. A komfortérzet hozza a VW-csoporttól megszokott kellemes, minőségi szintet, és nemcsak a felhasznált anyagok jók, de azt is érezni, hogy nagyon jól össze van rakva.

A kapott utastér mérete hatalmas, bár ezt Scout változattól függetlenül, a Skoda Kodiaq 2017-ben bemutatott változata már alapból is hozta. Hét személy esetén, a fedélzeten a csomagtartó csak 270 literes, ám amikor csupán öten ülnek benne, akkor már 720 literrel gazdálkodhatunk. Az elektromos csomagtérnyitó segítségének köszönhetően gyorsan és csöndesen történik a hátsó ajtó működtetése. A középső sorban alapból is elég nagy a hely, de az ülések mozgathatók, tologathatók, a támlájuk is dönthető, így már-már szemtelenül tágas belteret kaphatunk. A hétszemélyes Skoda Kodiaq esetében egyébként szintén elérhető tavaly nyártól a jelenlegi támogatási rendszer, melyben a nagycsaládosok 2,5 milliós kedvezményt igényelhetnek.

A Scout utastér minősége abszolút megfelel a kategória elvárásainak, bár helyenként azért találkozunk olcsóbb műanyagokkal is.

A Scout utastér minősége abszolút megfelel a kategória elvárásainak, bár helyenként azért találkozunk olcsóbb műanyagokkal is.

 

A központi kijelzők előretörése óta a VW-csoport szerkezete az egyik leggyorsabb és legjobb a piacon, amit természetesen a Skoda is használ. A 8 colos, érintőképernyős infotainment rendszer olyan speciális adatokat is megmutat nekünk, mint a kormányzási szög, az iránytű, a magasságmérő illetve az olaj- és vízhőfok. Tehát a Skoda Kodiaq Scout teszt alanya nemcsak amolyan divatterepjáró, aminek egy plázaparkoló leküzdése a legnagyobb feladata.

Az Area View kamerarendszer a kocsi környezetét is meg tudja mutatni 360 fokban, így az városban és a terepen egyaránt hasznos lehet. A multimédiás berendezés Android Auto és Apple CarPlay szolgáltatású is, ami nem árt, mert bár a gyári navigációról azt írják a hivatalos honlapon, hogy a naprakész közlekedési információknak köszönhetően teljes körű áttekintést kapunk az utazáshoz, valójában nem mindig a legjobb megoldást választja a szerkezet. Az autóteszt alatt is bevitte párszor egy kis kerülővel a málnásba ezt a nagy medvét. Szóval, bármennyire is jó a grafikája és érthetően irányít, olykor jó, ha kéznél van a mobilunk, s arról használjuk a navit vagy a Wazét.

Egy igazi dromedár a nálunk járt Skoda Kodiaq Scout, ám mégis arányos, szerethető idomokat tudhat magáénak.

Egy igazi dromedár a nálunk járt Skoda Kodiaq Scout, ám mégis arányos, szerethető idomokat tudhat magáénak.

A modell már alapváltozatában is összkerékhajtást kapott, így a Scout technikai megoldásai sem térnek el komolyabban a többi Kodiaqtól. A kocsi magas felépítését beleszámítva a méretes SUV állítható futóműve szépen dolgozik, és földútra is bátrabban kalandozhatunk a 4×4-es Kodiaq-kal, sőt, igazából ott jóval kényelmesebb, mint aszfalton. Ha a hétfokozatú DSG váltó karja mögötti gombbal bekapcsoljuk a lejtmenetvezérlőt, akkor a központi monitoron automatikusan megjelenik az off-road mód kijelzője. Például Snow, tehát havas útra való üzemmódban a technika a jobb tapadás érdekében csökkenti a kerekek kipörgését, a szervokormány pedig felkeményedik. Hegyről, dombról lefelé jövet a lejtmenet-vezérlő apró fékezésekkel tartja a megfelelő sebességet.

Amúgy maga az összkerékhajtás automatikusan működik, a rendszer optimálisan osztja el a nyomatékot a két tengely között, de a mindennapok során az esetek 90 százalékában elől forog. A divatozásnak persze ára van, ugyanis a hosszabb és látványosabb lökhárítók miatt a Scout terepszögei rosszabbak, mint a többi modellnek. A 2.0 literes, 150 lóerős motor a VW-csoport kiforrott darabja, ami természetesen nem tudja produkálni a Skoda Kodiaq RS változatának 240 lovas teljesítményét, vagy éppen 7 másodperces gyorsulását, de hozza azt a szintet, amit egy ilyen hajtóműtől elvárhatunk. Kellően erős, de egyben gazdaságos is tud lenni.

A Skoda Kodiaq nemcsak a legnagyobb, de az egyik legnépszerűbb, legkelendőbb modellje is a cseh márkának. És nem ok nélkül, mert sok jó adottsága van, a kategóriájának egyik legjobb vétele, szerethető autó, ráadásul még a terepen sem mozog idegenül. A Kodiaq Scout kivitel leginkább azoknak szólhat, akik a divatot, a szépséget szeretik egy kocsiban.

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI műszaki adatok
Motor: 1968 cm3
Teljesítmény: 150 LE, 340 Nm
Végsebesség: 192 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 10,1 s

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI fogyasztás: 6,9 l/100 km
Skoda Kodiaq ár: 7 881 530 Ft

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI 4×4 DSG SCR tesztautó ára: 14 533 260 Ft

Skoda Kodiaq Scout 2.0 TDI vélemények
Külső: 4
Belső: 4 Ár/érték: 3

Előny/hátrány
+ Óriási helykínálat, hét üléses, könnyű és kényelmes vezethetőség, jó motor, fogyasztás
– Olcsó anyagok az utastérben, nagy fordulókör