A tavasz beköszöntével elindul a koncert szezon, a heti, vagy sokszor még gyakoribb fellépésekkel. Az Edda Művek a közelmúltban tért haza az óceánon túlról, ahol három kanadai és egy egyesült államokbeli fellépésük volt. A legközelebbi nagy budapesti koncertjükre pedig május 24-én kerül sor a Budapest Parkban, ahol a legrockosabb dalaikkal lépnek színpadra. Alapi István emellett 2014-ben összejött azzal a társasággal, amelyikkel 36 évvel ezelőtt progresszív rock zenét játszott. Ez a Front nevű zenekar, és a velük készült lemez már szintén kapható a boltokban.

– Mikor szerezted meg a jogosítványodat?
– Az édesapám a Nógrád megyei posta garázsának volt a főnöke, és tizenkét éves koromban egy félreeső úton már egy teherautó volánja mögé ülhettem. Mivel később viszont esélyem sem volt rá hogy autót vegyek, csak a húszas éveim végén szereztem meg a jogosítványt, és akkor sem Magyarországon, hanem Kanadában, ahol egy hosszabb időt töltöttem. Amikor hazajöttem, megpróbáltam itthon honosítani. Egy baráti társaságban egy fickó felajánlotta, hogy elintézi, de utána olyan hosszú ideig nem jelentkezett, hogy elmentem és inkább levizsgáztam. Fél év múlva kaptam egy rendőrségi idézést bűnügyi tanúskodásra. Kiderült, hogy egy fegyver és drog utáni házkutatás során megtalálták 200 hamis jogosítvány között az enyémet is. Magyarul, az illető egy kamu jogsit csináltatott nekem, amit szerencsémre már nem tudott odaadni.

– Mi volt az első autód?
– Azt az édesapám vásárolta nekem, egy akkor már tizenkilenc éves Renault 9-est. Egy évig jártam vele, amikor ugyanennek egy tíz évvel fiatalabb kiadásához jutottam. A következő már lényegesen nagyobb ugrás volt. Szponzora lett az Eddának a Magyarországra érkezett Daewoo és megkaptam az akkori új modelljüket, egy Lanos-t. Hivatalosan teszt pilótaként használhattuk és szerencsénkre, az akkor még nálunk tevékenykedő Aral cég is támogatott minket azzal, hogy ingyen tankolhattunk. Öt évig egy fillérünkbe sem került a kocsikázás, úgyhogy a koncertekre mindenki a saját autójával járt.

– Milyen autókkal jártál utána?
– Volt Ford, Opel Omega, Honda Civic, Mazda Xedos 6. Nagyon szeretem a Chrysler-eket. Most egy hétszemélyes Chrysler Grand Voyager-rel járok, aminek az ülései lehajtva eltűnnek a padlóban, és szinte teherautóként lehet bele pakolni. A saját kisebb fellépéseimnél, ahova vinnem kell a hangszereimet és az erősítőimet, mindent kényelmesen el tudok benne helyezni. A feleségem is Chrysler-rel jár, egy Chrysler PT-vel.

– Mit tartasz egy autónál fontosnak?
– A kényelmet és a megbízhatóságot, mert rengeteget autózom.

– Szeretsz vezetni?
– Igen, nagyon is, és főleg éjjel. Engem megnyugtat. A zenészek fordított életmódja miatt hozzászoktam az éjszakázáshoz, úgyhogy nem álmosodom el a koncert utáni hazaautózás alatt. Akár ezer kilométert is le tudnék ilyenkor vezetni. A nappali melegben inkább elbágyadok.

– Mi fontos még?
– A tempomat és az automata sebváltó. Én nem vagyok autóversenyző. Azt gondolom, aki produkálni akarja magát, az menjen el autóversenyzőnek. Egy éjszakai út során Kassától Budapestig csak kétszer kell valamelyik pedálra lépnem. Én ezzel jól elvagyok.

– Hogyan vezetsz?
– Kilencven százalékban a szabályokat betartó vagyok, de vannak helyzetek, amiket nehezen értek meg. Például, hogy piros lámpánál, elsőbbség adás mellett, miért nem lehet mindenhol jobbra fordulni, ami például az USA-ban természetes. Évekkel ezelőtt ugyanannál a kereszteződésnél, ugyanazon a napon kétszer is belefutottam ennek a véletlen megszegésébe, ami nekem kétszer ötvenezerbe került. Régebben persze hajlamosabb voltam a sebességtúllépésre, amit akkor még CD-vel vagy Edda koncert jeggyel jól ki lehetett magyarázni.

– Sebességgel mit próbáltál ki?
– Különösebben semmit. Nem vagyok a sebesség megszállottja, sőt, a speed motorozásnak még a gondolatától is kiver a víz. Én nem azért költök az autózásra, hogy minél hamarabb elpusztuljak az úton.

– Zavar, ha más ül a volánnál?
– Általában két ilyen helyzet fordulhat elő, de a zenekart is olyan ember viszi, aki nem szórakozik más bőrére, és a felségem is jól vezet.

– Ültél különleges autóban? 
– Igen. Régebben egy erdélyi turnén a zenekari cuccot szállító Renault kamiont vezethettem néhány kilométeren keresztül, Amerikában pedig a repülőtéren egy elég komoly limuzinnal vártak minket. Jól nézett ki a diszkó világításával meg a bárpultjával, de az alacsony magassága és a két oldalon lévő ülései rettentő kényelmetlenek voltak.