Nevét és hangját, pontosabban hangjait számtalan helyen hallhattuk az elmúlt évtizedek alatt, de mégis a Rádiókabaré az, amihez szinte mindenki kapcsolni tudja sokoldalú személyiségét. Éles István most készülő műsorában korosztályának világát, életérzését, problémáit fogja kidalolni a saját, és a nagy generáció hangján, stílusában.

– Mikor szerezted meg a jogosítványodat?
– Harminckét évesen. Nem volt a családban autó, és már nem lehetett megoldani, hogy a fellépésekre mindig más szállítson. Eleinte nem szerettem autót vezetni. Bár, korábban motoroztam, de itt több felé kellett figyelni, és az nem nagyon ment. Vettem is plusz órákat az oktató javaslatára.

Éles István humorista nevét és „hangjait” számtalan helyen hallhattuk az elmúlt évtizedek alatt, de mégis a Rádiókabaré az, amihez szinte mindenki kapcsolni tudja.

Éles István humorista nevét és „hangjait” számtalan helyen hallhattuk az elmúlt évtizedek alatt, de mégis a Rádiókabaré az, amihez szinte mindenki kapcsolni tudja.

– Mi volt az első autód?
– Egy kétütemű Wartburg 353 limuzin. Ebből a típusból aztán nagy fogyasztó lettem. Öt is volt belőle. Arra futotta, és nem volt vele gond, ha az ember karbantartotta. Fontos volt, hogy befért a szinti, és jó volt hozzá a mosóbenzin is, amiért kannával lehetett menni a kútra.

– Mi jött utána?
– Egy Olaszországból behozott használt 1.6-os dízeles Opel Kadett. A Humor Fesztivál után már arra is tellett. Aztán volt kombi Opel Astra, négysebességes Mercedes 525. Ennek már a ventilátora is legalább olyan jó volt, mintha légkondit építettek volna a kocsiba. Aztán jött a kombi Peugeot 307, az első új autó.

– Mivel jársz most?
– Ez egy Suzuki SX4 S Cross 140 lóerővel és 1.4-es turbo motorral.

– Fontos, hogy olyan autód legyen, amiből ha kiszállsz, nem szólnak meg?
– Ez nálam nem presztízskérdés. Az autó használati tárgy a busz és a villamos helyett.

– Minek alapján döntöttél egy új vételnél?
– Amikor zongorista társam volt, olyan autó kellett, amibe befért a hangszer is, mi is, de a kényelem szintén fontos volt. A Wartburgot annak idején például felturbóztuk. Volt benne plusz visszapillantó tükör, hűtő ventilátor, és egy kilométer számláló arra, hogy mikor kell majd tankolni. Rövid ideig még bólogató kutyát is kaptam valakitől a hátsó ablakba. A Peugeot-nál egy haverom mondta, hogy van egy kereskedésben egy jó autó, nézzem meg.

A mostani kedvenc, a Suzuki SX4 S Cross 140 lóerővel és 1.4-es turbo motorral.

A mostani kedvenc, a Suzuki SX4 S Cross 140 lóerővel és 1.4-es turbo motorral.

– Szeretsz vezetni?
– Most újra igen. Ez az autó nem csupán robbanó-, hanem robbanékony motoros is, amit nagyon élvezek. Pillanatok alatt veszély nélkül előzök és könnyebben szabadulok a problémás forgalmi helyzetekből is. Mert ugye ha valami megoldódik, akkor abból már nem lehet probléma.

– Hogyan vezetsz?
– Kicsit öregurasan. Nagyobb követési távolságot tartok, és nem megyek túl gyorsan.

– Nincs abból gondod, ha más mellett ülsz?
– Nem volt ilyesmiből soha problémám. Persze, az velem is előfordul, hogy párhuzamosan vezetek a sofőrrel. Meg néha az is, hogy az autóját be akarom csukni az én távirányítómmal…

– A szabályokat betartod?
– Általában igen. Legfeljebb késő éjjel, ha nincs forgalom, akkor engedek meg magamnak egy kicsit többet, de ezt fedje inkább az éji homály.

– Büntetésekkel hogyan állsz?
– Az elmúlt tíz évben talán négyszer büntettek meg gyorshajtásért. Emellett volt rossz járdára felállásom, és hasonló apróságok, de három éve semmi, még parkolásért sem.

– A rendőrök megismernek?
– Ma már nem nagyon. Régen jellemzőbb volt, hogy kedélyesen elbeszélgettünk. A kilencvenes években még előfordult, hogy elnézték a szabálytalankodásomat, pedig lehet, hogy azért állítottak meg, hogy megbüntessenek. Ma már más a hangulat az utakon.

– Mi volt a legnagyobb tempó, amivel mentél?
– Egyszer 160-nal egy Renault-val.

– Élvezted a sebességet?
– Nem, csak fellépésre mentem és erős késésében voltam, oda kellett érnem. Ez a kivételek közé tartozott.

– Hogyan viselkedsz, ha szabálytalankodnak veled szemben?
– A kocsitérben visszafogottan tombolok, és néha kínomban dudálok, hátha kapcsol az illető, hogy zöldet kapott. A forgalomidegen embereket, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük, ki nem állhatom. Több mint harminc éve vezetek, az autó mozgásáról látom már, hogy milyen mentalitású és tehetségű ember ül az autóban. Bénázni fog, vagy sem…

– Melyik volt a legjobb autód?
– A mostanival nagyon meg vagyok elégedve, de márkában a Mercedes volt az élen. A kilencvenes évek végén, az egyébként 1985-ös Merci még úgy is nagyon jó volt, hogy már bőven eljárt felette az idő.

– Mit csinálsz az autódban és mi van benne?
– Mindent csinálok, amit lehet, és nincsenek extra igényeim. Ez egy nagyon friss autó, és ezek már mindent tudnak, minden komforttal rendelkeznek, ami számomra szükséges. Ehhez már nem kell kiegészítőket venni, mint hajdanán a Wartburghoz. Minden a helyén van.

– Ha sok pénzed lenne, milyen autót vennél?
– Sport kocsit semmiképpen. Egy nagy, robusztus és biztonságos autót. Kicsit öregszem, ki tudja, hogy mennyire vagyok ügyes, és ma már a biztonság az első.