Mujahid Zoltánt a nagyközönség számára Megasztár tette ismertté. Aztán 2014 decemberében újra nagy dobással állt elő. Bekerült A Dal eurovíziós nemzeti dalválasztó show 2015-ös elődöntőjébe a Beside You című dalával.

– Hány éves korodban szerezted meg a jogosítványodat?
– Huszonkét évesen kezdtem el. A KRESZ és a rutin vizsga is elsőre sikerült, de a forgalmival már gondjaim voltak. Amint beült mögém a vizsgabiztos, annyira zavarba jöttem, hogy őt és nem az utat figyeltem. Emiatt hatszor megbuktam. Végül pályaalkalmasságira kellett mennem, de ott kiderült, hogy semmi gond nincs velem. Aztán rögtön sikerült a vizsga, és 23 évesen kézbe vehettem a jogosítványomat.

– Mit vezettél először?
– Még mielőtt meg lett volna a jogsim, 2003-ban a mamám vett egy régi Peugeot 205-t. Ezzel kezdtem, de nagyon rozoga volt. Előfordult, hogy leszakadt a kipufogója, vagy hogy egy megasztáros fellépés után, amikor jöttek utánunk a rajongók, nem indult el.

– Mire váltottál?
– 2004-ben megvettem az első saját autómat, egy három ajtós Ford Puma-t. Ezzel két évig jártam, amikor megláttam egy Audi TT coupe-t, és nem bírtam ott hagyni. Szerettem, de nem nőtt a szívemhez, és három év múlva lecseréltem  Mazda MX5-re, amibe olcsóbb volt az alkatrész. Szerettem, de nagyon fapados volt. Újabb három év múlva megvettem azt, amivel most is járok. Ez egy BMW Z4. Közben éltem egy évig Londonban is, ahol néha béreltem autót, de nem volt könnyű megszokni a jobb oldali kormányt, bal oldalon folyton rámentem a padkára.

– Hogyan vezetsz?
– Nyugisan, de a nagyon agresszív vezetők kihoznak a sodromból. korábban hajlamos voltam káromkodni, dudálni, de az utóbbi időben inkább elszámolok ötig, és igyekszem lenyugodni.

– Volt baleseted?
– Olyan, amit én okoztam, nem. De egyszer az Oktogonnál haladtam, amikor észrevettem, hogy a mellettem levő sávban elaludt a vezető, és jön felém. Nem tudtam a sínre felhajtani az elhatároló buckák miatt, és belém jött. Félelmetes volt, mert jött a villamos, és elé lökött. Hulla fáradt román munkások ültek az autóban. Az utcán lincshangulat alakult ki ellenem, mert a sínen álltam és állt a forgalom. Nem tehettem mást, nem vártam meg a helyszínelőket, amit ilyen esetben tenni kéne, hanem félre álltam. Akik belém jöttek, elismerték a felelősségüket, bocsánatot is kértek, de a rendőr engem szúrt, le, hogy miért nem vártam meg, amíg megérkeznek. Szerencsémre volt velük egy rendőrnő is, aki megértőbb volt, és nyugtatta a kollégáját, hogy nem volt életveszély. Néha az ismertség segít.

– Az autó, amivel jársz, illik hozzád?
– Én szeretem a kicsi, sportos autókat, aminél nyáron le lehet húzni a tetőt. Ez jól kiszolgál, olyan, mintha rám szabták volna.

– Szeretsz vezetni?
– Nagyon. Hozzátartozik a mindennapi életemhez. Engem kikapcsol és szabadság érzést ad. Az autóban zenét hallgatok, dugóban intézem a telefonjaimat, sokszor énekelek, szövegeket tanulok.

– Mi volt a legnagyobb sebesség, amit kipróbáltál?
– A TT-vel a 220-at. Jó érzés volt, de akkor még bevállalósabb is voltam. Ma már szigorúan betartom, a szabályokat. Szeretnék sokáig élni, és élni hagyni másokat is.

– Hol szeretsz ülni, ha nem te vezetsz?
– A vezető mellett és soha nem alszom el. Félek és figyelem az utat.

– Milyen különleges élményed volt valamelyik autóddal?
– Egyszer a Balatonnál vezettem, amikor előttem valaki egy öreg autóval elütött egy vadat. A főúton állt az autója alig észrevehető világítással, és majdnem belementem. Nagyon rossz lelki állapotban volt az illető, kereste az állatot,  és nem tudta feldolgozni a történteket. Aztán pedig nem tudta elindítani az autóját és én segítettem neki. Nagyon féltem, hogy ez idő alatt valaki belém szalad hátulról.

– Mi volt a legjobb autó, amiben ültél és vezethetted?
– Egy Porsche. Nagyon bejött, mert szép a motorhangja, a béka formája, de például a Ferrarik nem érdekelnek. Ha tehetném, vennék egy Aston Martin DB5-öt amilyen James Bond-nak is volt. Az Aston Martin eleganciája, a formavilága nekem nagyon bejön. Ha nagyon sok pénzem lenne, és közben továbbra is tudnám támogatni a családomat valamint azokat az alapítványokat, amiket eddig is, akkor ezt szívesen vennék. A mostani autómról, mivel cabrio sokan hiszik azt, hogy nagyon drága. Mindez persze csak akkor lenne igaz, ha újonnan vettem volna, de nem így történt.