Kicsi, nem éppen egy jól megtervezett konstrukció, keveset is gyártottak belőle, és habár az SzMZ a világháború után jelentkezett motoros rokkantkocsiigényt volt hivatott kielégíteni, már a tető mozgatása is két embernek való feladat volt.
Az SzMZ rokkantkocsi sajnos a mozgássérültek számára is egy nehezen kezelhető konstrukció volt.
A kisautó második ránézésre sem lesz sokkal vonzóbb, de természetesen a kis jószágot szemlélhetjük egészen más szemszögből is, hiszen az egész élet viszonyítás kérdése. Csehszlovák testvérének, a szintén mozgássérülteknek tervezett, ám mozgássérülteknek szintén nem való Velorex konstrukciójával szemben ugyanis számos előnnyel bírt.
Az SzMZ egy kerékkel többet tudhatott magáénak, és bármilyen apró kerekekről is legyen szó, négy kerékkel mégiscsak stabilabb volt az úton, mint egy motorral ellátott háromkerekű kerékpár. A biztonságot tekintve ugyan nem sok csillagot szerezett volna egy törésteszten, de azért a kasztnija mégsem egy műbőrbe csomagolt vázszerkezet. Az SzMZ autó tágasabb is volt, mint nyugati rokona, sőt még csomagtartóval is ellátták, amibe defekt esetére egy pótkereket szállásoltak el.
Nos, ugye hogy milyen jó kis járgány. Félretéve persze az iróniát, az autó egyik különlegessége a ritkasága. Úgy tudjuk, hogy mindössze egy van belőle az országban, és csak kevés megmaradt példány lelhető fel belőle a világon. A Moszkva mellett 70 kilométerre található Szerpuhov városban készülő autókat nem szó szerint a piacra gyártották. Egy eladó SzMZ-hez annak idején egy nyugat-európai motoros rokkantkocsi ára töredékéért, és kizárólag rászorulásos alapon juthattak hozzá a mozgássérültek.
A külső forma puritánságát hűen tükrözi az SzMZ utasterének kialakítása is.
Habár a kerékcsere és tető mozgatása nem éppen a célközönségnek való feladat volt, a vezetése szerencsére alig bonyolultabb, mint egy motorkerékpáré. Leszámítva persze a száguldozás, no és persze a szabadság érzését, amiről a SzMZ esetén álmodni sem lehetett.
Két modellváltozata volt ismertebb eme kis járműnek, melyek közül a sorozat első S3-A nevű tagját 1958 és 1970 között gyártották. A kabinban igen szűkös volt a hely, az IZS Palenta motorkerékpárból származó 350-es egyhengeres kétütemű motorblokk pedig majdhogynem az ember fülébe kattogott. A mindössze 15 lóerős teljesítményt a kerekekre egy négyfokozatú motorkerékpár váltó, illetve egy irányváltó vitte át, és akár az 55 kilométeres sebességet is elbírta.
Az ezt követő 3-SD jelzésű 2.6 méteres új generációt az IZH-P3 léghűtéses kétütemű motorjára építették, és annak ellenére, hogy ez sem hozta el a főúri kényelmet, 1970-től 1997-ig gyártásban maradt. Azt persze tudjuk, hogy nem éppen a luxusra terveztetett az Szmz autó, de sajnos motoros rokkantkocsi mivoltában sem tudta feladatát rendesen ellátni, és mozgássérült társainkat sem volt képes oly mértékben kiszolgálni, mint ahogy az elvárható lett volna. Mindettől függetlenül a kor őt is megszépítette, és ma már izgalmas és bájos kis látványossága minden veterán autó kiállításnak.
