Ilyen-olyan formában már többször is elmeséltük, hogyan veszett össze Ferruccio Lamborghini és Enzo Ferrari, erről most nem lesz szó, sokkal inkább arról a napjainkban igencsak keresett két Ferrari veterán típusról, melyek anno új alapokra helyezték az ágaskodó paripa istállójának autógyártását. Akik nem járatosak az oldtimerek világban, de tudják, hogy 30 év felett hivatalosan is elnyerik eme tisztséget a régi autók, bizonyára ledöbbennek, hogy már az 1984-ben bemutatott 512-es utód, a Testarossa is egy Ferrari oldtimer.
A 365-ös Ferrari veterán formája még ma is szívet dobogtató látvány.
A sort elindító Ferrari 365 GT4 BB első példányát is már közel 50 éve, az 1971-es Torinói Autószalonon prezentálták, még ha a tényleges gyártása csak két évvel később is indult meg. És mindezek a számok mitől döbbenetesek? Mert elég ránézni ezekre a Pinifarina-féle karosszériákra, és nem hisszük el, hogy ennyi év, sőt évtized elmúlt, hogy itt valójában már Ferrari veteránokról van szó.
Akkoriban a Lamborghini Miuránál az vitte el a showt, hogy a 4.0 literes V12-est nem előre, hanem az ülések mögé középre építették be, ráadásul szokatlan módon keresztben. A hosszában középmotoros elrendezést akkor csak versenyautókban, leginkább a Formula és a hosszú távú endurance kategóriákban alkalmazták. Egyébként a Ferrarinak is volt ilyen versenygépe, a Le Mans-i armadába tartozó 250 LM.
Amikor viszont a traktoros Lamborghini 1966-ban az utcára vitte ezt a kifinomult technikát, a Ferrarinál lefagytak, egyszerűen nem tudtak mivel válaszolni. Motor még lett volna, de hiányzott a kasztni, amibe bele tudták volna préselni. Enzo kínjában leváltotta a 275-öst a még mindig orrmotoros – és aztán meglepetésre a versenypályán illetve az utcán is hatalmas sikert elérő – és ma már szintén Ferrari veterán 365 GTB/4 Daytonával.
A háromlámpás
Természetesen a maranellói barakkokban mindeközben lázasan folyt a fejlesztés. A mester, Sergio Pininfarina az 1968-as P6 jelű tanulmányát vette elő, amelynél a motor már jó helyen, azaz középen volt, ám az utcai autónak Enzo parancsára sokkal alacsonyabbnak kellett lennie, nem tornyosulhatott nevetségesen a lapos és szexin nyújtózó Lamborghini Miura fölé.
És itt kezdődtek a bajok. A hatalmas, a Ferrari Daytona gyomrából származó 4.4 literes, V12-es motor egyszerűen nem fért el, lehetetlenül kipúposodott a kabin mögött. A főnökkel természetesen ellenszegülni nem lehetett, és így jött az ötlet: a motor hengerszögét 180 fokra növelve kinyílt a tizenkét henger mint a bazsarózsa, és alacsony lett, amennyire csak lehetett. Nem véletlen, hogy később, amikor a hengerűrtartalmat 5.0 literre növelték, a típusnév Berlinetta Boxer (BB) lett. Persze ettől a motor még nem lett valóban boxer, még ha a sajtóban, forrásokban rendre tévesen ezt is írják.
A 365-ös módosulása, az 512-es Ferrari oldtimer, szintén nagy kedvence az ágaskodó paripa gyűjtőinek.
A magyarázat egyszerű, a hajtókarok nem önállóan voltak csapágyazva, mint a valódi boxerben, hanem párban, ahogy a V-elrendezésnél szokás. Ettől függetlenül a Ferrari első szuperautója nem került sínre, mert az extra szélessé vált erőforrást sehogy sem tudták stabilan elhelyezni. Ezért eshetett meg, hogy az idő sürgetése és a Lamborghinivel szembeni blama mérséklése miatt 1971-ben bemutatták a kvázi félkész modellt, majd egészen 1973-ig még elszöszöltek a finomításokkal.
Megérte. A hátul, oldalanként 3-3 lámpás és kipufogócsöves Ferrari 365 GT4 BB csodaszép Weber karburátorokkal táplált motorja végül 340 lóerővel repítette a 4.35 méter hosszú autót, amely álló helyzetből 5.4 másodperc alatt startolt százra, végsebessége elérte a 290 km/órát. Három évig gyártották, de 1976-ig négyszázat sem készítettek, így érthető, hogy a ritkábban előforduló Ferrari veterán autók közé tartozik.
A nagyobb motoros Ferrari 512 BB már 360 lóerős volt, végsebessége 303 km/h. 1981-ben a karburátorokat Bosch K-Jetronic befecskendezőre cserélték, a teljesítmény 340 lóerőre esett vissza, de a harmonikusabb nyomatékleadással a Ferrari 512 BBi vezethetősége, elasztikussága végeredményben javult. A forma, a karosszéria nem változott sokat, a tükrökön, a lámpákon, az első díszrácson igazítottak, valamint az 512-esek már csak 2-2 lámpát és kipufogócsövet kaptak oldalanként. A Ferrari 365-ös és az 512-es modellekből mindösszesen 1936 darab készült, és szépségük mellett talán ezért is kedvelik ennyire őket a régi Ferrari veterán autók szerelmesei.
