A pickup – ha úgy tetszik – egy darabka Amerika. Odaát már évtizedek óta hódítanak a zömmel terepjárásra is alkalmas több kategóriában létező kisteherautók. Vonalaik csábítóak, munkabírásuk példamutató, melyeknek egy gyönyörű példája a közelmúltban megjelent a Ford F150 diesel kiadása is.
Európában csak szerény műfaji ízelítő mindaz, amit a gyártók kínálnak. Az itt honos, öt méternél ugyan hosszabb, jellemzően duplafülkés gépek a tengerentúlon csak a belépőt jelentik ebbe a világba. A Ford pickup szekciója mifelénk elsősorban a Ranger-el van jelen, amely persze haszonjárműként, illetve Wildtrack néven dögös szabadidő-terepesként egyaránt megállja a helyét.
De lehet többre vágyni? – Lehet, és az amerikai autókra specializálódott bajor GeigerCars Tuning segít is ebben. Az 1948-ban bemutatott Ford F-széria 1981 óta az észak-amerikai piac legnépszerűbb járműve, de nálunk hivatalosan egyik verzióját sem árulják.
Első körben tehát egy ilyen beszerzése lehet a cél, csakhogy az öreg róka, Karl Geiger cége tuninggal kezdte és ma is nyakig benne van ebben a szakmában. Így aztán, aki nála egy Ford F-150 Raptor megvétele mellett dönt, annak kívánságára rögtön el is kezdi azt építeni. Persze, hogy az illúziókat eloszlassuk, a fotókon látható változat (adókkal és forgalomba helyezéssel együtt) 125 ezer eurót kóstál és ennyiért, még ha más műfajban is szerepel, már elhozható egy alap Porsche 911 Carrera is…
– De kezdjük a külsőségekkel. A GeigerCars speciális fényezésével 3900 euró ellenében teljesen a tulajdonos egyéniségéhez igazítható a Ford F-150 Raptor megjelenése. A gyári felnik 22 colos aluszettre cserélhetők, ezekre pedig sárban és murván is jól teljesítő, négy évszakos M/T gumik kérhetők – a 7900 eurós ár mindent magában foglal.
A felfüggesztés trükkje a terepen sokat érő Lift Kit, amellyel négyhüvelyknyi, azaz 101,6 mm-es magasságban megemelhető a részben alumínium (ezért a gyárinál 250 kilóval könnyebb) karosszéria. A lengéscsillapítókat is spéci Fox darabokra cseréli a műhely, a komplett beavatkozás már 5285 euróból megvan. Bár a Ford F-150 Raptor alapvetően teherautó, az 1350 eurós raktérvédő burkolat nem kidobott pénz. Jóval többet, 5700-at kóstál az utólag felszerelt bukókeret, amely akár életmentő is lehet egy borulásos balesetnél. Nem olcsó, de mindenesetre a masszív, vastag csövekből álló szerkezet remekül mutat a Raptor fülkéje mögött, és egy LED fénysor is jár hozzá pluszban, ami egyszerűen lehajtható, ha éppen nincs rá szükség.
Talán sokaknak csalódás, hogy a Ford F-150 Raptor hatalmas gépházában nem a klasszikus, szívó V8-as dohog, de a Ford korszerű, turbós EcoBoost motorcsaládja már világszerte hódít. A 3,5 literes, közvetlen befecskendezéses, duplaturbós V6-os gyárilag 456 lóerős, a GeigerCars azonban mozgósította a tartalékokat és 3960 euró ellenében már 520 lovas (5400/min) teljesítménnyel kerül a Ford F-150 Raptor eladó sorba. Ehhez a 13 százalékos növekedéshez nem kellett sokat bűvészkedni, az új motorvezérlő (ECU) mellett a hűtést és a szívósort babrálta meg a műhely.
Az átalakítás természetesen megfelel a szigorú német TÜV szabványnak is. A váltó tízfokozatú (!), bolygóműves automata, a 3800/min fordulatnál ébredő 731 Nm forgatónyomaték alaphelyzetben a hátsó tengelyen fog talajt, de kapcsolható automata és fixre zárt összkerékhajtás, valamint felező is.
A Raptor menetteljesítményeit nem sportkocsikkal kell összevetni, hiszen itt mások az elvárások, de az 5,9 másodperces gyorsulással sehol nem kell szégyenkezni – sok kimondottan vagány kompakt hot hatch a közelében sincs ennek a képességnek. És a fogyasztás? Ez szintén nézőpont kérdése, a GeigerCars szerint a vegyes érték 13,0 liter körüli, de egy ennyire erős, széles és magas építésű, hatalmas gumikon gördülő monstrumtól nem is várhatók rekord alacsony értékek. Egy biztos, mindent összevetve az autó tuning során átalakított Ford F-150 Raptor ára úgy cirka 38 millió forint körül bolyong, és aki ezt leteszi érte, az már nem fog az étvágyán kiakadni…