Ha egy szóval szeretnénk leírni, akkor talán a brutális jelző, ami leginkább illik az új Ford Explorer plug-in hybrid hajtással felruházott változatára.

A mintegy 5.63 hosszú és 2.29 méter széles SUV természetesen főúri kényelmet kínál vezetőnek és utasnak egyaránt. Az akár 7 személyes Explorer méretei ugyanis mindhárom sorban közel egy méteres fejteret, az elsőben és másodikban pedig több mint 1.5 méteres váll-és csípőteret biztosítanak.

A nagyvonalú kényelem természetesen a Ford Explorer plug-in hybrid utasterében is adott.

A nagyvonalú kényelem természetesen a Ford Explorer plug-in hybrid utasterében is adott.

Persze a hatalmas kasztnihoz hasonlóan méretes erőforrás is dukál. Európában ezt nem is bonyolította túl a márka, hiszen az öreg kontinensen kizárólag a 3.0 literes benzinmotorra épülő Ford Explorer plug-in hybrid kiadás lesz elérhető.

A kevésnek semmiképpen nem nevezhető 457 lóerőt és az ehhez kapcsolódó 825 Nm-es csúcsnyomatékot a már említett V6-os benzines társaként egy 75 kW-os villanymotor adja, és 10 fokozatú automata szabadítja az aszfaltra. A közel 2.5 tonnás monstrum 6 másodperces gyorsulása sem elhanyagolható, hiszen igen komoly tömeget kell lendületbe hozni.

A Ford Explorer plug-in hybrid tisztán elektromos hatótávját 48 kilométerre ígérik, amivel nagy kalandozásokba ugyan nem kezdhetünk, de még ha a gyártó által közölt legalacsonyabb 2.9 literes hibrid fogyasztás dupláját is vesszük, az összkép akkor sem rossz. A technikát persze a Ford Explorer plug-in hybrid ára is jól tükrözi, hiszen 26.000.000 millióval simán számolhatunk, ha magunkénak akarjuk tudni ezt a guruló erődítményt.