A Peugeot-nál ejtették az egyterűek fejlesztését, ma már nincs ilyen modell a kínálatban. Az új divathullámra, a sportos szabadidő-autókra fókuszálnak a párizsi központban. A franciáknak volt már hasonló méretű crossoverük a 4007 alakjában, de akkor az még meghaladta a korát, az európaiak egy évtizede még nem haraptak ennyire erre a formavilágra. A 2007 és 2012 közötti időszakban a Peugeot 4007 eladásai még a Citroen C-Crosser értékesítésével együtt számolva sem érték el a globális ötvenezret, így dobták is a projektet.

A franciák nem agyaltak sokat a Peugeot 5008 teszt során nálunk járt autó designján, egy az egyben átvették a sikeres 3008-as formáit.

A franciák nem agyaltak sokat a Peugeot 5008 teszt során nálunk járt autó designján, egy az egyben átvették a sikeres 3008-as formáit.

Ám a világ változik, s ma már tombol a szabadidő-autó őrület, amiből a franciák sem szeretnének kimaradni. A márka 2013 derekán bemutatta a 208 felhizlalt változatát, a Peugeot 2008-at, illetve kicsit később annak frissített kiadását, majd jött az új Peugeot 3008 crossover, amely aztán elsőként ebben a kategóriában, tavaly az Év autója díjat is megnyerte. Most pedig itt van a második generációs Peugeot 5008, amely elődjétől eltérően már nem egyterű, hanem szintén sportos szabadidő-autó. A franciák nem agyaltak sokat a kocsi designján, egy az egyben átvették a sikeres 3008-as formáit. És nemcsak a forma, az alkatrészeik 75%-a is megegyezik a donoréval.

Tulajdonképen úgy néz ki ez az autó, mintha a kistestvért meglocsolták volna, az meg nőtt gyorsan egy méretosztályt. Ez elsőre némi fantáziátlanságot sugall, ám igazából logikus és ésszerű húzás volt ez a gyártótól, hiszen ami jó és a vevők is értékelik, azt érdemes továbbgondolni. Ráadásul a génterápia nem újkeletű az autóiparban, több márka is él a Matrjoska-effektussal, még a legnagyobbak is, gondoljunk csak a C-, az E- és az S-osztályú Mercedesekre, amelyeket a méretük különböztet meg egymástól, a formájuk alig.

Az új Peugeot 5008 teszt során érezhető volt, hogy azért egy méretes autóban ülünk, még ha nem is óriás. A tengelytávja 2,84 méter, a hossza pedig 4,64 m. A magas üléspozíció, a kényelmes ki- és beszállás, akárcsak az előző sorozatnál, itt is megvan, és bent ugyanaz a magas szintű kényelemérzet fogad, mint a 3008-asban. A Peugeot-nál rájöttek, hogy csak így vehetik fel a harcot piacokon. A minőségi belsőhöz nem túlcsicsázott, de kellően érdekes és jól értelmezhető műszerfalat konstruáltak.

Ugyan az újdonság erejével már nem hat, – hiszen a 3008-asban is ilyen van –, de a sofőr előtti digitális kijelző mégis vagány berendezés. A műszerek különféle stílusba állíthatók, akár a navigációt is ki lehet vetíteni az órák közé. Elsőre bonyolultnak tűnhet, de hamar kiismerhető rajta minden, ahogy a központi kijelzőn is. A beltér ugyan kisebb, mint az elődben, ám az egyterűs variálhatóság megmaradt a Peugeot 5008 teszt során nálunk járt modellben is.

A belső térben ugyanaz a magas szintű kényelemérzet fogad, mint a 3008-asban. A Peugeot-nál rájöttek, hogy csak így vehetik fel a harcot piacokon.

A belső térben ugyanaz a magas szintű kényelemérzet fogad, mint a 3008-asban. A Peugeot-nál rájöttek, hogy csak így vehetik fel a harcot piacokon.

A második sorban három darab egyenértékű tologatható ülést kapunk, melyek közül a két szélsőhöz kihajtható asztal és hálós tároló is jár. Az egyterűek betegsége ennél a modellnél is tetten érhető: hátul az ülések kemény tömésűek és az ülőlapok rövidek. Elöl azért jobb a helyzet, van kihúzható combtámasz, és az egyébként fűthető fotelekben hosszútávon sem fészkelődik az ember. A harmadik üléseket egyértelműen a gyerekekre méretezték, felnőtteknek inkább csak szükségülések, ahogy minden más európai konkurensnél is.

Lényeges kérdés egy ilyen autónál a pakolhatóság, és az új Peugeot 5008 teszt alanya ebben sem szerepelt rosszul. A jobban felszerelt kiadásokban, mint a miénk is volt, főúri módon érezhetjük magunkat akkor is, ha csomagokat viszünk magunkkal. A bőröndök, táskák ugyan nem másznak be maguktól a kocsiba, de láblengetéssel, kulcsról, vagy a kormány mellől is tudjuk nyitni a csomagtérajtót, ami aztán elektromosan felerőlködi magát, és ezt fordítva is eljátssza.

Hivatalos adatot nem adtak meg a gyártónál arra vonatkozólag, hogy a Peugeot 5008 7 személyes változatában mekkora helyre pakolhatunk telt háznál, de úgy nagyjából 36 centinyi a mélység, vagyis egy bőrönd még ekkor is elfér. Öt ülés mögött viszont már 780 literes a csomagtartó, ami azok ledöntésével aztán még tovább növelhető.

Lényeges kérdés egy ilyen autónál a pakolhatóság, és az új Peugeot 5008 teszt alanya ebben sem szerepelt rosszul.

Lényeges kérdés egy ilyen autónál a pakolhatóság, és az új Peugeot 5008 teszt alanya ebben sem szerepelt rosszul.

Nem kell azon meglepődni, hogy a Peugeot 5008-ashoz nincs összkerékhajtás, hiszen ez mégis csak egy mezei sportos szabadidő-autó. Így, ha egyszer tényleg egy valódi dimbes-dombos mezőre tévednénk, akkor jól jöhet a Grip Control, a terepprogramos ESP és a lejtmenetvezérlő. Ezek a berendezések amúgy télen, hóban is segíthetnek a városban.

A PSA-csoport dízelmotorjai régóta a világ élmezőnyébe tartoznak. Agilisak, erősek és nagyon gazdaságosak, bár az 1.6 BlueHDi motor lóerő tekintetében csekély vezetési élmény ígér. A 120 lóerő azonban mégis kellemes meglepetést tud okozni már az elején, mivel 300 Nm-es nyomaték társul hozzá. Szóval ki tud lőni, ha úgy akarjuk. És akkor ott van még a gyárilag ígért 4,2 literes Peugeot 5008 fogyasztás, ami a valóságban azért majd egy literrel több (5,4 liter), de még ez is nagyon szerethető.

Az autó megpróbálta megőrizni az egyterű előd praktikusságát, ami nagyrészt sikerült is, családi kocsit csináltak az Év autójából. Ám ezt az autót várhatóan inkább a divathullám, az egyedi forma és a remek komfortja, prémium minősége fogja eladni. Persze ami jó, annál a toll is vastagon fog. A Peugeot 5008 ár 7 199 000 Forintról indul.

Peugeot 5008 műszaki adatok
Motor: 1560 cm3
Teljesítmény: 120 LE, 300 Nm
Végsebesség: 169 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 13,5 s

Peugeot 5008 fogyasztás: 5,4 l/100 km
Peugeot 5008 ár: 7 199 000 Ft

Peugeot 5008 1.6 BlueHDi Allure tesztautó ára: 9 149.000 Ft

Peugeot 5008 vélemények
Külső: 4
Belső: 5
Ár/érték: 3

Előny/hátrány
+ Jó futómű, kellemes és minőségi utastér, nagy belső tér, egyedi forma, jó motor
– Borsos ár, bonyolult rádióváltás és klímavezérlés