Az 1880-ban, Frankfurtban alapított Adler termékválasztékában először kerékpárok, motorkerékpárok, később írógépek szerepeltek, de aztán a szárnyait bontogató autóiparra is hamar rápörgött a vállalat. Olyannyira, hogy a Németországban gyártott autók 20 százaléka 1914-ben már az Adler sas emblémáját viselte. A fejlesztések több szálon folytak, míg a gyár eljutott az Adler Trumpf autó vitathatatlanul nagy népszerűségéig.

Olcsónak szánt, fronthajtású német kisautók az 1930-as évekből. Ezt hozta el Európába az Adler Trumpf.

Olcsónak szánt, fronthajtású német kisautók az 1930-as évekből. Ezt hozta el Európába az Adler Trumpf.

1905-ben elsőként építette a motor-sebességváltó egységet közös tartósínbe, 1909-ben pedig léghajókat hajtó motort mutattak be. Később a világháború megakasztotta ugyan a járműipart, de csak civil szempontból, hiszen a haditermelés jövedelmező üzletágnak számított. Az 1920-as évek közepén komoly technológiai előrelépés volt a futószalagos sorozatgyártásra való átállás, és ettől kezdve az Adler is gazdaságosabban termelhetett.

Az 1930-as években már nem csak a gazdagok kiváltsága lehetett az automobil, a gyárak felismerték, érdemes nyitni a fizetni kevesebbet tudó, de minden korábbinál szélesebb vásárlóréteg felé. Az Adler tervezője, Hans-Gustav Röhr ennek szellemében kapott feladatot: kisméretű, olcsón előállítható, de megfelelő minőségű autót kellett papírra vetnie. Az elméletet a gyakorlatban az 1932-ben bemutatott Adler Trumpf próbálta igazolni, akkoriban újszerű fronthajtással, független (hátul torziós) felfüggesztéssel, 2/4 ajtós zárt és nyitott karosszériákkal, kezdetben 1,5 literes, négyhengeres, oldalt szelepelt és vezérelt (SV), 32 lóerős benzinmotorral.

Érdekesség, hogy a Adler Trumpf esetében a fronthajtást elsősorban a konkurens DKW Meisterklasse miatt alkalmazták, miközben az 1938-ig gyártott Trumpfnak létezett egy ikertestvére, a méreteiben nem sokkal kisebb Primus, amelynél a motor a hátsó kerekeket hajtotta, míg a váltókart a kormányoszlopról a padlóra helyezték. Az 1935-ig 2825, utána 2920 mm tengelytávúra növelt Adler Trumpf alvázra a berlini Ambi-Budd készítette és szállította a karosszériákat, az 1936-os típusváltás után pedig a Karmann is megjelent. Az első Adler Trumpf generációt valamivel drágábban árulták, mint a kezdetben az eltérő hűtőmaszkról könnyen felismerhető, mindvégig 2700 mm tengelytávú Primust. A limuzinért 3750, a kabrióért 4500 német márkát kértek.

Az Adler Trumpf igazi sikertörténetnek számított a múlt század első felében Németországban.

Az Adler Trumpf igazi sikertörténetnek számított a múlt század első felében Németországban.

1936-ra korszerűsítették a típust, a 4150 mm hosszú karosszéria jelentősen, 4510 mm-re nőtt, a motor hengerűrtartalma pedig 1504-ről – szűk másfél litert növekedve – 1645 köbcentis lett, de 1,7 literesnek jelölték. A teljesítmény 6 lóerőt gyarapodva 38 lóerőt jelentett, s ezzel már 100 km/h környékén, sőt kicsivel felette alakult a végsebesség. A mai volumenekhez képest az Adler Trumpf ritka autónak tűnik, pedig a számok alapján jól fogyott a maga korában, összesen 25 600 példányt gyártottak belőle.

Hogy még nagyobb sikereket érjenek el, az Adler a Trumpfnál is lejjebb vitte a lécet, 1934-ben piacra került a még kisebb és olcsóbb Trumpf Junior. Ebben 1,0 literes, szintén négyhengeres és SV vezérlésű, 25 lóerős motor dolgozott az első kerekeket hajtva. Az első két évben az 1G, 1936-tól 1941-ig pedig a módosított 1E típus futott, a karosszériák ugyanúgy az Ambi-Budd és Karmann műhelyeiből jöttek, de a piaci eredmények messze felülmúlták a normál Adler Trumpf számait.

A Juniort – költői túlzással persze – vitték, mint a cukrot, az 1G-ből 24 ezer, az 1E-ből közel 79 ezer fogyott, és ebből is létezett limuzin, kabrió, sőt sportos Roadster is. Az Adler Trumpf autókat Magyarországon a Méray Rt. forgalmazta, az importőri képviselet 1936-ban jött létre.

A Trumpf Junior itthon is hamar népszerű lett, több közületi vállalat, például a Gázművek is használta, de a kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító Jobbágy Károly szintén ezzel járt. A napjainkra veterán autó ritkaságnak számító sárga kiskocsit, – amely már a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tulajdona –, párduchátúnak hívta. A művésznek egyébként 1979-ben a Móra Kiadó gondozásában jelent meg autós könyve, Líra négy keréken címmel. Az Adler Trumpf autók különböző változataihoz az Ikarus-előd Uhri Karosszéria- és Járműgyár néhány példányban egyedi felépítményeket tervezett és gyártott.