A Brabust néhány éve komoly csapás érte miután elhunyt a fekete színű autók mániákus megalkotója és rajongója, az alapító-tulajdonos Bodo Buschmann. Szerencsére biztos örökséget hagyott maga után, a cég továbbra is stabil lábakon áll, és a jól megszokott profizmussal zajlik a munka.

A Smart Fortwo tuning alapja a kisautó cabrio kivitele volt, amihez természetesen még hozzádobták a Brabus megszokott feketéjét.

A Smart Fortwo tuning alapja a kisautó cabrio kivitele volt, amihez természetesen még hozzádobták a Brabus megszokott feketéjét.

A bottropi műhely Smart Fortwo tuning alapokra épülő kreációja csak részben meglepetés, ugyanis a Daimler AG miniautós márkájának kezdetektől fogva a Brabus szállította a legvadabb verziókat. Most annyi a különbség, hogy a Brabus 125R-ként anyakönyvezett gépet nem lehet megvásárolni a jellegzetes üvegtoronyszerű gyári bemutatótermekben, egyből a Brabushoz kell fordulni – és nagyon sok pénzt kell magunkkal vinni. No de erről majd később.

A Smart Fortwo tuning bázisautója a kis városi rohangáló vászontetős cabrio kivitele volt. A szín – mondhatni már csak az alapító előtti tisztelgés végett is – fekete, de elöl a szplitternél, oldalt a küszöböknél és hátul, a tripla csöves kipufogóvégnél csipetnyi pirossal dobták fel a megjelenést. Persze ez nem is nagyon lehetne másképpen egy Brabus által végzett Smart optikai tuning után.

A miniautó kasztnijának felépítése ugyan lehetővé teszi, hogy kettős dukkóval tegyék egyedibbé, de a Brabus Tuning most nem élt ezzel a lehetőséggel. Az első lökhárítót vadonatújra cserélték, ennek az alja mélyebbre nyúlik, és aerodinamikailag is hatékonyabb. Szélesebbre vették a küszöböket, a tükröket karbon házba dugták, hátul pedig szintén lecserélték a lökhárítót, méghozzá diffúzoros megoldásúra – ilyen aero trükkre a normál Smart Fortwo-nak nincs szüksége.

Az összhatás meggyőző, látszik, hogy igazi kis méregzsákkal van dolgunk, pedig még be sem indítottuk a motort. Igaz, a gépházban nagy csodára felesleges is számítani, maradt a farban a 0,9 literes, háromhengeres turbós benzines a hozzákapcsolt félautomata robotváltóval, de a teljesítményt – a névadáshoz illően – 125 lóerőre, a nyomatékot pedig 200 Nm-re pumpálták fel. Ehhez nem kellett komoly átalakítást végrehajtani a Smart motor tuning során, elegendő volt egy új vezérlést írni az aggregáthoz, módosítani a szívórendszert, beépíteni egy hatékonyabb köztes hűtőt – hogy az égéstérbe minél több hideg levegő juthasson -, és persze ott a rozsdamentes acélból hajtogatott kipufogórendszer is, aktív bypass szeleppel a jobb hangzás érdekében.

A műhely köztudottan mestere az utastér finomításának, és ez a szó átvitt és valós értelemben egyaránt igaz a Smart Fortwo tuning esetében is. A Brabus 125R belső terében az üléseket a luxusautókban is használt, a cég szabadalmaztatott cserzési eljárásával készülő puha Mastik bőrrel vonták be, természetesen fekete színben, az ülőfelületeken gyémántmintás varrással, a széleken piros cérnás tűzésekkel.

Az utastér kidolgozása, mint majdnem mindig, a Smart Fortwo tuning során is mesterien sikerült a Brabusnak.

Az utastér kidolgozása, mint majdnem mindig, a Smart Fortwo tuning során is mesterien sikerült a Brabusnak.

Ugyanilyen, jó értelemben véve tenyérbe mászó a kormány bevonata is, a műszerfal tetejére pedig hasított bőr került. Néhány Brabus 125R logótól és a fémpedáloktól eltekintve azonban ezzel vége is a fényűzésnek, sőt a Renault-okból ismerős kilincsekkel és kapcsolókkal kicsit talán alá is lőtt a Brabus. – De ez talán még belefér. A Smart Fortwo tuning változatánál a vászontető ugyanúgy elektromosan nyitható és zárható, akár a miniautó normál cabrio változatnál.

Hogy a gyárinál azért mégiscsak nagyobb teljesítményt ki is lehessen autózni, a felfüggesztésnél keményebb és 3 centivel rövidebb rugókat alkalmaztak, elöl 16, hátul 17 colos Brabus Monoblock IX alufelnikkel, 185/50 R16 és 205/40 R17 méretű abroncsokkal. Az ültetés nagyban hozzájárul a fent említett perfekt megjelenéshez, de hiába a széles és jól tapadó négy gumi, a Smart méretei mégiscsak irreálisak.

Ultrarövid, alig 1,9 méteres tengelytávja, és a karosszéria 1,5 métert meghaladó magassága miatt egy mini toronyházként fest, ezért a végsebessége is 175 km/h-ra korlátozott, hogy kanyarban ne repüljön el dobókockaként. Persze a 9,2 másodperces 100-as gyorsulással már az olcsó turbós kisautók zömét sem lehet terrorizálni, de a cég szerint ez mit sem számít, mert a Brabus 125R vezetése több mint szórakoztató, még versenypályán sem marad szégyenben. A közel 40.000 eurós drága kis kuriózum elsősorban a Smart fanoknak alternatíva, azt pedig, hogy nem fognak érte sorban állni a Brabusnál is jól tudták, ezért gyorsan rá is nyomták az ilyenkor jól bevált Limited Edition címkét, és mindössze 125 példányt készítettek belőle.