Ez ezután sem lesz máshogy, ugyanis most már nem csak az étteremben vagy vásárlás közben lehet majd felismerni a szerelmeseket, de az aszfalton, az autós közlekedésben is egyértelmű lesz, ha elsuhan mellettünk Cinthya vagy esetleg a szomszéd autóban várakozik a piros lámpánál.

Cinthya autóját a közelmúltban egy Mercedes A osztályra cserélte, ami eddigi autójánál ugyan egyértelműen nagyobb, de mégiscsak kevésbé kelt feltűnést mint a régi Smart. Ezt bizony orvosolni kellett és Viktor nem is habozott ezt megtenni, jól ismerve Cinthyát. Köztudott, hogy Varga Viktor barátnője él hal bármiért, ami leopárd mintás, így hát jött az ötlet: az autót is leopárddá kell varázsolni.

A zenész kedvese már munka közben is imádta az ötletet.

A zenész kedvese már munka közben is imádta az ötletet.

A feladat nem volt egyszerű, így Viktor a GrafiWrap autófóliák magyarországi forgalmazóját kereste fel az elgondolás kivitelezéséhez. A megfelelő minta kiválasztása után kezdődhetett is a háttérmunka. A grafikai előkészítést követően a leopárd minta egy minőségi GrafiWrap autódekorációs fóliára került kinyomtatásra majd összelaminálásra egy további színtelen, ugyancsak GrafiWrap védőfóliával, hogy a nyomtatás védett legyen és tartós.

Aztán eljött a nagy nap. Varga Viktor barátnője kíséretében megérkezett a GrafiWrap műhelyébe ahol beavatta őt az ötletébe, valamint megmutatta Cinthyának a még tekercs formájában pihenő leopárdot. Mondanunk sem kell, hogy Cinthya azonnal Viktor nyakába ugrott…. A munkát hat gyakorlott mester, köztük a GrafiWrap autófóliázó oktatója végezte. Először a megfelelő elemeket kellett eltávolítani az autóról és jól letisztítani az egész felületet, hogy a fólia megfelelően tapadjon a karosszérián.

Varga Viktor barátnője, és az elkészült vadállat...

Varga Viktor barátnője, és az elkészült vadállat…

A tisztítást követően jöhetett a látványos szakasz, amikor óráról órára kezdett a kis Mercedes az új bőrbe bújni és igazi nagyvaddá változni. A végeredmény pedig egy igazán feltűnést keltő autó lett, melyet Varga Viktor barátnője leírhatatlan örömmel vett át a fóliázást követően. A GrafiWrap ismét megoldott egy extrám kérést és most Cinthya boldogon sétáltathatja kis leopárdját Viktorral az anyósülésen. Ezek után, ha egy leopárdot pillantunk meg az utcán, az jó eséllyel Cinthya lesz, új autóját terelgetve a betondzsungelben.