A fő színházi időszakokban szép, telt házakkal játszik az újjá alakult Vidám Színpad. Straub Dezső ötlete volt három és fél évvel ezelőtt, hogy az Eurocenter mozitermében színházi előadást is lehetne tartani. Hosszútávú szerződést kötött velük, Böröndi Tamás levédette a Vidám Színpad nevet, aztán mindenki beletette ebbe a vállalkozásba, amit csak tudott. Új fejezetet indítottak el a Vidám Színpad története szempontjából, és így tovább vihették a humortalan politikusok által felelőtlenül megszüntetett színházat.

– Hány éves korodban lett meg a jogosítványod?
– Huszon éves voltam. A szüleimnek Wartburgja volt, azon gyakorlatoztam, de utána mindig rendesen kikalapáltuk a karosszériát. Akkor már a művészi pályán mozogtam. A vizsgabiztos kegyetlenül faarccal végig diktálta a vizsgát, majd a végén, miközben én már meg voltam győződve arról, hogy megbuktam, komolyan nekikezdett a mondandójának. Önt a minimális pontszámmal átengedem, majd összekulcsolva a kezét sírós hangon folytatta, de művész úr, ígérje meg, hogy meg fog tanulni vezetni, és elnevette magát. Az első három saját autóm használt Trabant volt.

– A Trabantokra a színészi gázsid már elég volt?
– Eleinte kellett hozzá a feleségem fodrászi fizetése, de amikor a televíziós szereplések beindultak, már könnyebb lett. Minden nehézség ellenére az egy szép, izgalmas, küzdelmekkel teli kor volt. A tehetséges ember a semmiből is fel tudott kapaszkodni.

– Mi volt ez első komoly autód?
– A Trabantok után egy Skoda 120-as. A gyerekkori álmom ugyan egy Moszkvics 407-es volt, de ez soha nem teljesült. Aztán volt egy nagy lépés az életemben, amikor kiugrottam Svájcba és váratlanul hazahoztam egy 3000-es Ford Scorpio-t. Ötödik sebességnél, 160-nál, ha odaléptél, belepasszírozott az ülésbe. Napfénytető volt rajta, ami ugyan az egyik Trabantomon is volt, de azon akkor, amikor felborultam vele, és hogy kiszabadítsanak, letépték a tetejét.

– Ez hogy volt?
– Több mint 30 éve a jeges úton egy kanyarban megcsúsztam, és amikor a két kerék odaért a járdához, felborultam és lazán fordultam kettőt a hóban. Volt hátul egy piros pokróc, ami rám borult és két arra járó részeg ezt vérnek hitte. Megijedtek és letépték a tetőt. Aztán látták, hogy semmi bajom, ezért visszafordították az autót, hátra bedobták a tetőt, én beültem és szépen haza gurultam.

– Mi jött a Scorpio után?
– A márkahűségem megmaradt, mert utána egy Ford Mondeo-t vettem, majd jöttek a Focus-ok. Most ezeknek a negyedik vagy ötödik generációját fogyasztom. Ez a legutóbbi is megérett már a cserére, hiszen 5-6 éves, de szakemberek lebeszéltek róla. Ebben a szériában már több, mint 200 ezer van, de állítólag az újakat plusz százezer után szervizre küldik. Azt mondták az enyém meg még mehet így is százezret.

– Megnézik, hogy a „rangodnak” megfelelő autóból szállsz-e ki?
– Már régen nem üzleteket kötök, hanem emberi kapcsolatokat építek. Van, aki nem udvariasságból kísér ki, hanem hogy megnézze, milyen autóba szállok be. Ők az üzleti partnereim! De vannak nálam sokkal gazdagabb ismerőseim, csak nem látszik rajtuk, mert ez nekik sem fontos. Ők a barátaim! Tudják, hogy mindenkinél van gazdagabb.

– Mi volt a legnagyobb sebességed?
– Nem jellemző rám a gyors hajtás. Egyszer a Skodámmal döcögtem az M7-en, amikor egy öreg Mercivel lefitymálva megelőzött valaki. Az érdi lejtőn lefele menet odaléptem, és az emelkedőnél 170-nel otthagytam őt a 130-ával.

– Ha nem te vezetsz, beleszólsz a vezetésbe?
– Csak, ha nagyon gyorsan megy az illető. Akkor megjegyzem, hogy van három gyerekem és két unokám, úgyhogy jót tenne nekem, ha visszavenne. Egy mikrobusszal nem kell 140-nel menni, mert ha elfekszik, senki nem marad életben.

– Mit csinálsz az autódban?
– Gyakran memorizálok szerepet. Ha pedig valami megihlet, akkor megállok és kiírom magamból.

– Mi volt a leghosszabb táv, amit vezettél?
– Elmentem Nizzába a Skodával. Egyszer pedig volt egy olyan hosszú vezetésem, hogy a garázsba érve nem tudtam, hogyan értem haza. Végig aludtam. A rutin vitte haza a kocsit. Ezt nem akarom megismételni.

– Van valami különleges autós emléked?
– Harminc éve Franciaországban egy barátom, akinek volt vagy nyolc autója, nekem akart adni egy aranymetál vadonatúj Toledo-t. Nem fogadtam el, mert nem tudtam, hogyan lehet behozni az országba. Akkoriban ez sci-finek tűnt. Pedig az nagyon jó autó volt.