Wéber Gábor napjainkban Forma-1-es témájú könyvet ír, ami novemberben jelenik meg. Arról szól, hogy a sportág hogyan változott meg, mennyire más, mint a 2000 előtti években. Foglalkozik a csapatokkal, a versenyzőkkel, a gazdasági kérdésekkel, a technológiai oldallal, és természetesen lesznek benne interjúk is.
– Mikor szerezted meg a jogosítványodat?
– 1989-ben tizenhét évesen. Mire beiratkoztam az iskolába, már tudtam vezetni, mert édesapámmal forgalomtól elzárt helyeken gyakoroltam. A vizsgám csak tíz percig tartott.
– Mihez kellett a jogsi?
– Gyerekkorom óta vonzódtam az autóvezetéshez. Már tíz évesen bennem volt a késztetés, hogy szeretnék vezetni.
– Mit vezettél a megszerzése után?
– Édesanyám kis Polskiját. Azon tanultam meg bal lábbal fékezni, kuplung nélkül sebességet váltani, és még sok mást is. Ritkábban, de vezettem édesapám Mitsubishijét, amikor épp nem kellett neki, majd Fiat Tipo-t is sokáig. Az első saját autóm családi segítséggel egy használt Opel Corsa GSI lett.
– Mik jöttek utána?
– Volt 147-es Alfa Romeo-m, amit nagyon szerettem, aztán a jellegzetes formájú ötajtós Renault Megane Sport, ami viszont nagyon jól ment. Volt V6-os Ford Mondeo-m, amivel rengeteget jártam külföldre versenyezni, most pedig egy jó ideje BMW-m van.
– Mi volt a leghosszabb út, amit levezettél?
– 3200 km Budapestről Malaga mellé és csak tankolni álltunk meg. Visszafelé szombat este indultunk és hétfő hajnalban érkeztünk meg. Soha többet nem vállalnék ilyet.
– Hogyan vezetsz?
– Proaktívan, figyelek az összes forgalomban lévőre, sokszor helyettük is. Ha nem lennék képben, néhány helyzet már rosszabbul is sikerülhetett volna. Azt különösen rosszul viselem, amikor valaki feleslegesen megakasztja a forgalmat. Szabálytalanságnál elmormolok néhány csúnya szót, amit élő adásban kisípolnának.
– Szívesen ülsz más mellett?
– Van az a pont, amikor inkább átülnék a kormányhoz. Ha beleszólnék a vezetésébe, az sem segítene. Oktatóként a versenypályán jobb ülésen ülve ütköztem már, és nem egy jó érzés. Nem szeretem, ha valaki nagyon meg akarja mutatni magát. A nyugodt vezetőket szeretem.
– Mi volt a legnagyobb sebesség, amit kipróbáltál?
– Németországi autópályán 275-280 körül egy speciális BMW-vel, de 20 éve volt, ma már jóval nagyobb a forgalom. Számomra a vezetés nem a csúcssebességről szól, nincs motivációm, hogy próbálkozzam 300 felett. Versenypályán is csak 260-nal mentem, pedig ott jóval nagyobb biztonság van.
– Hogyan jött az életedbe a versenyautó?
– A gyerekkori álmaim és a mesék a versenyautókról szóltak. Aztán mindez véletlenül jött össze úgy 30 éves koromban. Akkor már közel 10 éve autós újságírással foglalkoztam. Az Autó-Motor újságírójaként az Opel Astra Média kupába kaptam egy meghívást és Zengő Zolinak, illetve a Zengő Motorsportnak köszönhetően kipróbálhattam magam. Ez olyan jól sikerült, hogy nála ragadtam és ott lettem versenyző. Nyertem két magyar bajnokságot, aztán kiléptem a nemzetközi porondra és ott is voltak futamgyőzelmeim, majd megnyertem az Európa kupát 2010-ben, és másfél év múlva belekóstoltam a túraautó-világbajnokságba is. Egyik lehetőség hozta a másikat.
– Neked mi a fontos egy autóban?
– Elsősorban legyen jó futóműve. A motor csak utána jön. Utcai használtra egy nagyon erős motorra semmi szükség. Nem lehet kihasználni. Egyébként puritán vagyok. A szélvédőre vetítést például kikapcsolom, ha éppen olyan autó van nálam. Elég egy fordulatszám- és egy sebességmérő. Fontos a tökéletes ülés, és a telefon-kihangosító. A vezetésben a vezetést szeretem. Kikapcsolódásként ritkán vezetek, mivel egyébként is sokat ülök autóban, de a friss hóban szívesen lemegyek este egy jó téli gumival.
– Automata, kézi váltós vagy elektromos autót vezetsz szívesebben?
– Néha jó lenne automata a nagy dugókban. Elektromos autót nagyon jó vezetni, de a hatótáv sajnos még kicsi ahhoz amennyi nekem kellene.
– Voltak különleges autók, amiket vezethettél?
– A foglalkozásomból adódóan alig van olyan, amit ha felnyitok egy katalógust, ne próbálhattam volna ki. Voltak olyanok, amiket még szalonban is alig lát az ember. A csúcs eddig egy Forma-1-es Renault volt.
– Ha sok pénzed lenne, milyen autót vennél?
– Lenne egy hétköznapi szaladgálós, amibe egy bicikli, vagy lehajtva az ülést egy fenyőfa is elfér, és egy kényelmesen beülős-kiszállós sportautó, ami nem akad fenn a fekvőrendőrökön. Gyűjteni a 60-as 70-es évek sportkocsi modelljeit lenne jó, köztük a kedvencemet, a Ferrari 250 GT Berlinetta Lusso-t.