Mindig fogas kérdés, hogy mi számít eredetinek, ha veterán autó a beszélgetés tárgya. Mint arról szó lesz, a Jaguar XJ13 annyira összetört, hogy újra kellett hozzá elemeket gyártani, így sokak szerint csak replica, bár megjegyzendő, a baleset utáni felújítást maga a gyár menedzselte.
De kezdjük onnan a sztorit, hogy a Ferrari az 1960-es évek elején uralta Le Mans-t, ami akkor nagyobb presztízzsel bírt, mint a Formula 1. Az olaszok zsinórban hatszor győztek 1965-ig, amit ahogy mindenki, már a Jaguar Auto is nagyon unt. Ők viszont nem voltak babonásak, és nem csak hogy felvették a kesztyűt, de rögtön a 13-as jelzéssel rukkoltak elő a legendás (és győzni is tudó) D-type szellemi örökösénél.
Amikor a Jaguar XJ13 1966-ban megérkezett, a megváltozott versenyszabályok miatt, egyszerűen nem állhatott rajthoz.
Az angolok azonban durván eltaktikázták magukat. Amikor a Jaguar XJ13 1966-ban megérkezett, a Ford és a Ferrari között javában állt a bál, az amerikaiak a V8-assal dübörgő GT40-nel új lapot nyitottak, ráadásul a szabályok is megváltoztak, és a Jaguar autója egyszerűen nem állhatott rajthoz. Pedig a zseniális képességű Malcolm Sayer, aki a C-, D-, és E-Type típusokkal már többször is maradandót alkotott, ezt a versenykocsit tartotta élete főművének.
Abból főzött, amije volt, ami hiányzott, azt fineszességgel pótolta, kezdve azzal, hogy a középre tett motor köré építette a komplett autót. A Jaguar XJ13 5,0 literes, 7600/percnél 510 lóerős, 494 Nm nyomatékú V12-esét nem alapról indulva fejlesztették, hanem két hathengeres, alumínium blokkos és hengerfejes, dupla vezértengelyes XK erőforrást építettek össze.
Később egyébként ettől függetlenül ez lett az alapja a – nem éppen megbízhatóságukról híres – Jaguar V12-eseknek is. A gép sokat tudott, gyújtása elsőként volt tranzisztoros, bonyolultan összehangolt karburátorok helyett korszerű, bár több sebből vérző, mechanikus Lucas befecskendező etette benzinnel, a szívórendszert pedig a hatékonyabb töltés érdekében módszeresen, kísérleti úton alakították ki.
A Jaguar XJ13 5,0 literes 510 lóerős, V12-esét nem alapról indulva fejlesztették, hanem két hathengeres, alumínium blokkos és hengerfejes, dupla vezértengelyes XK erőforrást építettek össze.
Azonban a versenyzés és győzelmek helyett a Jaguar XJ13 jobb híján mégis csupán promóciós célokat szolgálhatott. 1971-ben szintén azért vitték ki a MIRA pályára, hogy az akkor újonnan bemutatott, harmadik generációs E-type reklámfilmjében szerepeljen. Nem is vezethette akárki, csakis Norman Dewis, a gyár első számú tesztpilótája, ám aznap még az ő tudása is kevésnek bizonyult.
Sokféle variációról hallani, de állítólag egy alattomos defekt miatt lett instabil a gép, amely 220-230 km/h-s tempónál vágódott ki, többször megpördült és darabokra tört. Dewis szerencsére élve úszta meg a csúnya és veszélyes kalandot. A baleset ellenére a Jaguar azonban sajnálta kidobni a roncsot, múzeumi autónak szánta, ezért a régi sablonok alapján készíttettek hozzá új karosszériaelemeket. A motort is helyre kellett pofozni, amit persze már nem szánták versenyekre, így kimaradtak belőle a speciális kovácsolt dugattyúk és egyéb finomságok.
1973-tól újraépítve vegetált a Jaguar XJ13, aztán a 2000-es években tönkrement a motor. Ekkor egy komoly, veterán Jaguar felújításokra specializálódott műhely, az XK Engineering felajánlotta a gyárnak, hogy neki jó reklám lenne, ha az eredetivel megegyező állapotba hozhatná a V12-est. A Jaguar Auto pedig nem ellenkezett – miért is tette volna?
A komplett generált követően 2007-ben Earl of March nyilvános magánrendezvényén, a Goodwood Festival of Speed találkozón aztán újra tiszta erőből száguldott a Jaguar XJ13, amely most a Jaguar Heritage veterán autó kiállítás és gyűjtemény egyik ékköve.
Az arányai mai szemmel nézve is tökéletesek, csakúgy, mint 1966-ban. A derékig érő karosszéria csupán 960 mm magas, a pilótafülke felül teljesen nyitott. A hátsó lámpák a Jaguar E-Type első szériájáról valók, a fényezés sötétzöld, a klasszikus British Racing Green, ami nem metál, és amit sokan a Jaguar Racing Green festéssel tévesztenek össze. A 15 colos könnyűfém (magnézium) felnikre Dunlop gumikat szereltek. Azt pedig, hogy a Jaguar XJ13 replica vagy eredeti veterán autó, döntse el mindenki szíve szerint…
