Ha ma valahova gyorsan és kényelmesen akarunk eljutni, csak rendelünk egy taxit. A taxi, azaz a taxaméterrel fölszerelt személyszállító bérautó azonban csak a XX. század és az automobilizmus találmánya. A vállalkozó szellemű emberek viszont már jóval korábban rájöttek, hogy szükség van bérkocsikra, és az utasok bizony meg is fizetik a fuvart. Így Pesten és Budán már az 1700-as évek végén megjelent a konflis és a fiáker.
Pesten és Budán már az 1700-as évek végén megjelent a konflis és a fiáker
A konflis jelentése szerint egy bérelhető egyfogatú lovaskocsi egyetlen kétszemélyes üléssel, míg a fiáker ennek erősebb és nagyobb változata, a kétlovas bérkocsi, pontosabban bérelhető kétfogatú lovas hintó, mely akár már négy személy kényelmes befogadására is alkalmas. Mindkettő rendelkezett egy harmonikaszerű leereszthető ernyővel, így jó idő esetén akár kabrió változatban is használhatták őket.
Napjainkban rengeteg taxi társaság és szolgáltatás közül választhat az útra kelő, de minden szabályozás ellenére is állandó a konkurenciaharc közöttük. A piaci verseny azonban bármilyen hihetetlen már az 1800-as évek elején a konflis és fiáker korában is jelentős volt. 1827-ben pedig már olyannyira megnövekedett a konflisosok és fiákeresek száma, hogy császári rendeletre volt szükség a szabályozásához.
Az ettől kezdve már hivatalosan is bejegyzett és engedélyezett ipart az új szabályozás szerint kizárólag csakis az űzhette, aki megfelelt az előírásoknak. Minden konflis és fiáker hajtónak bérkocsi-mestervizsgát kellett tennie. Ez úgy zajlott, hogy rőzséből nyolcas alakzatokat formáztak, melyek mellett úgy kellett kígyóvonalban elhaladni, hogy ne érintsék azokat a kocsi kerekeivel.
A korabeli taxiállomás, ahol még a ló, pontosabban a konflis és fiáker volt a főszereplő.
Az igencsak szigorú rendelet azt is előírta, hogy a konflis hajtói, hivatalos nevükön a bérkocsissegédek nyáron kilenc, télen pedig nyolc óra után nem tartózkodhatnak házon kívül, talán hogy kipihenten és józanul tudjanak másnap szolgálatot teljesíteni. A kocsikat pedig nyilvántartásba vették és megszámozták.
Hajtási jogosítvány az 1920-as évekből a konflishoz, mely talán a mai vezetői- és taxisengedély összevont változatának felelt meg leginkább.
Anno minden pesti polgár tudta, hogy 1-600-ig a fiákereket, 600-tól pedig a konflisokat számozták. Természetesen azok voltak a legbüszkébbek, akik a legkisebb számú kocsikon ültek, ők voltak a konflis vagy éppen fiáker társadalom arisztokratái. Habár az ismertebb és közkedveltebb úti célokhoz, mint például a Budai-vár, a Gellért-hegy, a vasútállomások, illetve azok távolságához viszonyítva megállapították a pontos viteldíjakat, a fizetendő fuvardíjakkal mégis sok volt a probléma, sokan panaszkodtak a kocsisok zsarolására, ezért 1898-ban elrendelték a taxaméter felszerelését.
Napjainkban a konflis és a fiáker már csak turistacsalogató érdekesség Európa néhány nagyvárosában.
De más téren is fejlődött az iparág. Míg korábban csak a konflis és fiákerhajtók képességét vizsgálták, addig egy 1901-es rendelet már azt is előírta, hogy milyen ló nem fogható a konflis elé. Elcsigázott, szánalmat vagy undort keltő, testi hibás, sebes, sánta vagy töréses, félszemű, gondozatlan, piszkos, rugós és harapós állatot nem volt szabad foglalkoztatni.
Az konflis és fiáker ipar sokáig töretlenül virágzott, ám a XX. század elején az autók megjelenése, majd elterjedése óriási csapást mért a kocsisokra, és Budapest közlekedés szempontjából kezdték elveszíteni jelentőségüket. Az automobilokkal természetesen képtelenek voltak tartani az iramot, így aki tehette igyekezett áttérni a bérautóra, majd 1926-tól már törvényben is próbálták kötelezni őket erre.
Bár még ezek után is sokáig jelen voltak a főváros életében, de folyamatosan fogyatkoztak, míg végül a konflis szakma gyakorlatilag kihalt. A turisták szórakoztatására és örömére, mára már csak mutatóban van néhány nosztalgiaidéző konflis vagy éppen fiáker egy-egy kiemelt idegenforgalmi övezetben.
