Az 1940-es években kifejlesztett és az amerikai hadseregben rendszeresített katonai járművet mindenhol ismerik szerte a világon. Azonban Jeep Wrangler Willys-nek, hogy ebben a formájában megszülethessen, hosszú utat kellett bejárnia. Az eredeti változat megjelenése előtt a hadvezetés ugyanis komoly feltételeket támasztó, gyakorlati próbákkal tűzdelt tendert írt ki, amelyen több gyártó is ígéretes konstrukcióval indult.
Most sajnálattal, de mellőzve a márka és a gyár háború utáni kalandos történetét, legyen elég annyi, hogy a katonai Willys legendája évtizedek óta a civil Jeep CJ sorozat, majd 1986-tól a Wrangler képében élt, illetve él tovább. Az amerikai autókért rajongó Karl Geiger a német autótuning ipar egyik nagy öregje: műhelyét az 1980-as évek közepén alapította, és az átalakítások mellett az Európában nem forgalmazott tengerentúli márkák (Cadillac, Pontiac, Chevrolet, Buick, Oldsmobile, Hummer, stb…) beszerzésében is segítette az ügyfeleit. A GeigerCars a szolid csicsázástól kezdve a legdurvább Corvette átépítéseken keresztül a brutális terepjárókig mindent bevállalt, és vállal ma is – így találkozott most össze az aktuális, bár éppen kifutó Jeep Wrangler és a Willys.
A műhely hivatalosan csak tíz Jeep Wrangler Willys-t épített a saját szakállára, amiket természetesen mind értékesített, másodkézből pedig mintegy 70 000 euró körül kínálják a piacon, – már ha van eladó. Ugyanakkor az autótuning és az átalakítások nem modellspecifikusak, gyakorlatilag bármelyik Wrangler besoroztatható a tulajdonos magánhadseregébe. A fényezés a munka központi eleme, a teljes karosszéria – de még az ablaktörlőpálca is – matt zöld színt kap, amely egyébként sokkal világosabb árnyalatú, mint az eredeti Willys zöldje.
Újak a Jeep Wrangler Willys jobb terepszögeket biztosító első és hátsó lökhárítói, ezekre fel is lehet lépni, és elöl, középen csörlő van beépítve, hogy szorult helyzetből kivontathassa magát a terepjáró. Fehér festékkel különféle, az amerikai seregben szokásos, szabvány betűkkel írt jelzések kerültek a karosszériára, továbbá nem hiányzik a jellegzetes csillagminta sem – ez utóbbit egyébként gyári dekorációként maga a Jeep is kínálja.
Hatalmas alufelni? A Jeep Wrangler Willys esetében ez felejtős, az ilyen látványkellékek nem jellemzőek a katonai járművekre, a 17 colos keréktárcsák itt szimpla lyuggatott lemezek, természetesen zöldre festve, a pótkerék pedig szokás szerint az oldalra nyíló hátsó ajtóra erősítve utazik. A gumik ballonos, 265/70 R17 méretű BFGoodrich Mud Terrain T/A abroncsok. Ha szükséges, a guminyomás csökkentésével ezek a puha gumik még jobban szét tudnak terülni, és nagyobb tapadó-, illetve felfekvő felületet biztosítanak – mocsaras, havas vidéken, süppedős felületeken jól jöhet ez a trükk.
A Jeep Wrangler Willys ponyváját katonai sátoranyagból szabták, ez színben is passzol a karosszéria matt zöldjéhez, de akinek keményfedeles, azaz levehető hardtop tetős Jeepje van, annak a dobozt fényezik zöldre. Az utastérben az üléskárpitot cserélték zöldes színűre, de a GeigerCars a saját autóin nem merte bevállalni a katonai gépekhez leginkább passzoló zsákvászont (vagy valami ehhez hasonló durva anyagot, netán igénytelen műbőrt), inkább – gondolván az esetleges mindennapos használatra – plüss jellegű huzatot készített a gyári ülésvázra.
Az erőforrásokról jelen esetben felesleges beszélni, mert az autótuning egyáltalán nem érintette a hajtásláncot, de akit érdekel, a német műhelyből hivatalosan kigördült mind a tíz Jeep Wrangler Willys-ben, 3,6 literes, 284 lóerős szívó V6-os benzinmotor dolgozik.
A Jeep Wrangler valószínűleg örökre ikon marad, és ismerve a GeigerCars rámenősségét, szinte biztosra vehető, hogy a legújabb kiadásokhoz is hamar kínálnak majd hasonló lehetőséget. Ez érthető, hiszen az ilyen átalakítás a tuning kevésbé költséges, egyszerűen kivitelezhető, ám annál látványosabb műfaja. Aki viszont a gyár saját különkiadásait részesíti előnyben, annak ott van a Jeep Wrangler Rubicon Recon változata, mely talán kevésbé különc, de szintén ragyogó darab.