A Mercedes-Benz versenymúltjában szép emlékek és kiváló eredmények sorakoztak 1955-ig, mikor is egy Le Mans-i tragédia miatt a gyár még a futam alatt visszahívta az autóit és utána évtizedeken át nem vett részt nemzetközi eseményeken.

Mostanra megváltozott a helyzet, a Mercedes évek óta csúcson van a Formula 1-ben, fut a szekér a DTM-ben is és talán ennek köszönhető, hogy a házon belüli tuningcég, az AMG is egyre inkább fókuszba kerül. A legsportosabb utcai modellek már Mercedes-AMG nevet viselnek, a jelenlegi non plus ultra, az AMG GT választéka pedig harmadik taggal bővült.

A normál GT és az 510 lóerős S kivitel mellé érkező, a GT3 versenyautó ihlette Mercedes GT R 2016-ban komoly tuningot kapott, szinte minden porcikája átalakult. A karosszéria hosszú időt töltött a szélcsatornában, és a nagyobb levegőigény miatt (motor, fékhűtés, stb.) érthetően több a szellőzőnyílás is, amitől még jobban mutat a Mercedes-AMG GT R. Az utastérben szintén versenyhangulat uralkodik, a szériában nappabőr/mikroszálas kárpitozású, mechanikusan állítható sportülések felár nélkül cserélhetők fokozott oldaltartású AMG Performance darabokra.

Maradt a 4,0 literes, duplaturbós V8-as a Mercedes-AMG GT R testében, de 585 lóerőre nőtt a teljesítmény és sokkal komolyabb az aerodinamika.

Maradt a 4,0 literes, duplaturbós V8-as a Mercedes-AMG GT R testében, de 585 lóerőre nőtt a teljesítmény és sokkal komolyabb az aerodinamika.

Ugyanakkor a legnagyobb furfangja az aktív fenéklemez. A mindössze 2 kg tömegű, szénszálas műanyag alkatrész Race üzemmódban, 80 km/h-s sebességnél lefelé mozog (max. 40 mm-t, majd visszafelé rugó húzza) és így 250-es tempónál akár 40 kg-mal csökkenti az első tengelyre ható emelőerőt. Ez növeli a tapadást, segíti a precízebb kormányzást. Szintén aktív aero megoldás a hűtőmaszk alatti, a sebesség függvényében villanymotorokkal nyíló-záródó zsalurendszer, míg hátul új fejlesztésű kettős diffúzor dolgozik.

Az autó saját tömegének 75 kg-os csökkentéséhez járulnak hozzá többek között a karbonszálas műanyag sárvédők. A nyomtáv elöl 46, hátul 57 mm-rel szélesebb, mint a GT S-nél, a felnik ebben a sorrendben 19 és 20 colosak, a gumik (275/35 ZR 19 és 325/30 ZR 20) pályára vihető Michelin Pilot Sport Cup 2-esek. A tuning során újratervezett felfüggesztésben üreges és könnyűfém ötvözetű elemek csökkentik a rugózatlan tömeget, a három fokozatban állítható lengéscsillapítás adaptív.

A Mercedes-AMG GT R utasterében szintén versenyhangulat uralkodik, és a mechanikusan állítható sportülések felár nélkül cserélhetők fokozott oldaltartású Performance darabokra.

A Mercedes-AMG GT R utasterében szintén versenyhangulat uralkodik, és a mechanikusan állítható sportülések felár nélkül cserélhetők fokozott oldaltartású Performance darabokra.

A Mercedes-AMG GT R esetében kuriózum az aktív hátsókerék-kormányzás. A kerekek 100 km/h-ig az elsőkkel ellentétesen, felette párhuzamosan fordulnak 1,5 fokot, így növelve az alacsony sebességű fordulékonyságot, illetve a nagysebességű stabilitást. Az ESP három (aktív, sport, kikapcsolt), a kipörgésgátló kilenc (1-es a maximális kontrol, 9-es a csúszáshatár) üzemmódban, illetve érzékenységben állítható, a hátsótengely önzáró differenciálművel rendelkezik – ez utóbbi igen kompakt szerkezet, helytakarékosan a váltóházba van beépítve.

A motor alapjaiban az ismert 4,0 literes, közvetlen befecskendezéses V8-as biturbó benzines, de a tuning miatt a teljesítmény itt 585 lóerő, a forgatónyomaték 700 Nm és ezt hétfokozatú, duplakuplungos automataváltó viszi át a hátsó kerekekre.

A súly/lóerő arány 2,66 kg/LE, amivel az Mercedes-AMG GT R 2016-ban igencsak a kategória élvonalában került, mi több, a menetteljesítményei sem rosszak. A gyorsulása 0-100 km/h-ra 3,6 másodperc, a végsebesség 318 km/h, de a tesztelők szerint ennél sokkal nagyobb élmény a kanyarodás, mert köszönhetően a fent említett technikai megoldásoknak, a közben elérhető sebesség döbbenetes.

A hangolást a Nürburgringen végezték, ami már önmagában egy garancia, de a marketingesek is észnél voltak. A Zöld Pokolnak is hívott pályára tekintettel a metálzöld Green Hell Magno fényezés a Mercedes-AMG GT R egyik unikális jellemzője lett, akárcsak a függőleges pálcás Panamericana hűtőmaszk. Ilyen díszt hajdanán a 300 SL/SLR versenyautók viseltek, és az emlékezetes 1952-es mexikói Panamericana versenyen győztes Mercedesnek, az AMG  GT R ezzel is külön emléket állít.