Toyota C-HR 1.8 Hybrid e-CVT Comfort

A Toyota arra számít, hogy az április 1-jén kezdődött pénzügyi évben az előző időszak csaknem kilencmilliójával szemben hétmillió autót ad el világszerte. Szóval, a kilátások a világ egyik legnagyobb gyártójánál sem túl rózsásak. Még úgy sem, hogy a márka mai járműparkja az utóbbi évtizedek talán legütősebbje, tele közkedvelt és divatos modellekkel. A korábbi konzervatív, egyszerű, unalmas dizájnú modellek után a Toyota C-HR hybrid (Coupé High Rider) megjelenése 2016-ban ugyanis olyan volt, mintha tricikliről űrrepülőre váltottak volna.

A forma nem sokat változott, Toyota C-HR hybrid továbbra is őrzi sikeres vonalait.

A forma nem sokat változott, Toyota C-HR hybrid továbbra is őrzi sikeres vonalait.

Az attraktív, sportos, vad forma telibe talált a vevőknél, de a szakmai vélemények sem fukarkodtak a dicséretekkel. És nemcsak a dizájnban, hanem a használhatóságban, vezethetőségben is rendben volt a Toyota crossover. De az idő telik, így jött a szokásos modellfrissítés. Az eredeti forma még ma is ütős, ezért a főbb vonalakhoz nem is nyúltak.

Amihez viszont igen, az az autó orra, a fényszóró, a lökhárító, a ködlámpa, a légbeömlő, valamint a hátsó lámpa környéke. A ködlámpa kicsúszott a lökhárító szélére, a két hátsó fényszórót pedig összekötötték egy spoilerszerű megoldással. A búrák alatt is változtattak, LED-esek a fényforrások, s hátul az indexek futófénnyel jelzik, melyik irányba akarunk menni. A végén a lökhárító alsó részén új a fényezetlen műanyag betét a krómdíszekkel.

Ahogy az ilyenkor alap, jöttek új Toyota C-HR színek (a Supersonic Red vörös, a Hot Lava Orange pedig narancssárga) és az új mintájú felnik is, amikkel tovább színesítették az amúgy sem átlagos megjelenést. Az utastéren szintén nem változtattak látványosan. Inkább az anyagokat cserélték le, így a minőségérzet jobb lett. Persze a komforttal eddig sem volt baj, ám a felületek tapintása, a kárpitok anyaga kellemesebb.

A Toyota C-HR hybrid teszt során próbált modell műszerfalán a legnagyobb és legszembetűnőbb változás az új, 8 colos érintőképernyős kijelző volt. Ennek az oldalaira a könnyebb kezelhetőségért vékonyka kis nyomógombok kerültek, és ezzel az apróságnak tűnő dologgal, sokkal jobb lett a használhatósága. – Mi több, van még egy lényeges világújdonsága a felfrissített C-HR központi kijelzőjének: elhagyták a Toyotákból évtizedekig nélkülözhetetlennek hitt, szent tehénként imádott kvarcórát. Az első szériában még volt, itt már nincs – persze nem mintha nagyon hiányozna, hiszen azért maradt még időmérő eszköz az autóban.

Elől rendben a hely, de hátul már kicsit szűkösebben kell kalkulálnunk a kényelemmel.

Elől rendben a hely, de hátul már kicsit szűkösebben kell kalkulálnunk a kényelemmel.

 

A fejlődés másik eleme, hogy az új monitoron már a Toyota C-HR Apple CarPlay, és AndroidAuto rendszereket is képes futtatni. Tehát lehet tükrözni az okostelefonokat. Az nagy talány, hogy az amúgy roppant innovatív japánok miért csak most jutottak el idáig. A felhasználói felület grafikájához azonban nem nyúltak, pedig a navigációs térképre is ráfért volna az újítás. Ami viszont jó, hogy a navi frissítéséhez nem kell szervizbe menni, a rendszer a mobilunk internetkapcsolatát használva, vezeték nélküli módon is képes megújítani a térképállományt.

A zongoralakk kinézetű műanyag felületek maradtak, melyektől valóban elegánsabb az interior, ám könnyen zsírosodnak és vonzzák a port. Újdonság az állítható magasságú utasoldali első ülés. Magyarország kedvenc hybridautójában a kényelem elöl rendben van, van hely tisztességgel, tárolók, pohártartók, felhajtható könyöklő. Egy sorral hátrébb azonban már kissé bunkerszerű a hangulat a keskeny ablakok miatt, s a lábnak és a fejnek sincs túl sok hely, főleg 185 centi alatt ajánlott a hosszabb utakra. De hát a forma oltárán valamit fel kellett áldozni. A Toyota C-HR csomagtér mérete attól függ, hogy a kisebb vagy a nagyobb hybridmotorral választjuk a crossovert: előbbiben 377 liternyi a hely, utóbbiban 358.

Az új C-HR esetében a lemezek alatt történt a nagyobb változás. Az 1.8 literes, 122 lóerős hybrid a korábbi nikkel-metál-hydrid akkumulátor helyett enyhén átdolgozott, modernebb lítium-ion akksit kapott. Ez a berendezés könnyebb, kisebb, mégis több energiát képes tárolni mint elődje. A motorkínálatban pedig újdonság a Toyota C-HR hybrid 2.0 literes, 184 lóerős, aggregátja. Kipróbáltuk, és valóban meggyőző volt mindkettő.

Az erőn kívül a két technika között a különbség még annyi, hogy a kisebb úgy egy literrel kevesebbet eszik. Ez nagyjából azt jelenti, hogy a C-HR annyit fogyaszt mint egy Prius, amelyet pár éve már nem forgalmaznak itthon. Egyébként az erősebbnek a futóművét újrahangolták, s új lengéscsillapítókat kapott. A fokozatmentes CVT automata váltón szintén finomítottak, de a padlógáz helyett azért a higgadt pedálkezelés jobban ajánlott. A Toyota C-HR hybrid teszt során nálunk járt 1.8-asban az e-CVT váltón van B állás is, amely az intenzívebb motorfékezést és visszatöltést jelöli, ezzel is segítve a kisebb fogyasztást.

Az autó vezetése egyébként maga az álom, nagyon eltalálták, az irányítás könnyű és selymes, mint a baba bőre. Persze ez nem sportautó, nem vagánykodásra alkották. A városi forgalomban azonban telitalálat. A kocsi mehet csak benzinnel, csak elektromosan, vagy a kettő kombinációját használva. Ha eléggé fel van töltve az akku, akkor magunk is EV-módba kapcsolhatunk, és akár 120 km/h sebességnél is képes tisztán elektromos hajtással közlekedni.

Az új Toyota C-HR úgy újult meg, hogy elsőre fel sem tűnik, ám valójában sok mindent finomítottak rajta. Most már a választás lehetőségét is kínálják annak, aki hybridmotorral venné, méghozzá elég jó áron. A modell sikere a későbbiekben is garantáltnak tűnik.

Toyota C-HR hybrid műszaki adatok
Motor: 1798 cm3
Teljesítmény: 122 LE, 142 Nm
Végsebesség: 170 km/h
Gyorsulás 0-100 km/óra: 11,0 s

Toyota C-HR hybrid fogyasztás: 4,3 l/100 km
Toyota C-HR hybrid ár: 7 680 000 Ft

Toyota C-HR 1.8 Hybrid e-CVT Comfort tesztautó ára: 8 810 000 Ft

Toyota C-HR hybrid vélemények
Külső: 5
Belső: 4
Ár/érték: 5

Előny/hátrány
+ Ütős forma, igényes belső, kényelmes futómű, remek fogyasztás
– Bunkerérzet a hátsó sorban, csak egy USB csatlakozó, rossz átlós hátralátás